A megerőszakolt sportolónő óriási botrányt kavart

torna, Vitalij Scserbo
Unified team's Vitali Chtcherbo kisses his gold medal after winning the Olympic men's all-around gymnastics event on July 31, 1992 at Barcelona (Photo by JEAN-LOUP GAUTREAU / AFP)
Vágólapra másolva!
A kétszeres olimpiai bajnok tornász Tatjana Gucu 2017-ben megvádolta korábbi csapattársát, a hat olimpiai elsőséggel rendelkező Vitalij Scserbót, hogy 15 éves korában megerőszakolta őt. Scserbo élete a barcelonai ötkarikás játékok után fenekestül felfordult, majd a karrierje végeztével érkezett Gucu vádolása, amit rágalmazásnak tekintett a legendás sportoló.

Scserbo az 1992-es olimpián, a Független Államok Közössége (FÁK) képviseletében hat aranyérmet is szerzett, majd a következő években fehérorosz színekben ért el eredményeket a tornasportban. Scserbo számára a barcelonai játékok után szörnyű évek következtek, hiszen előbb betörtek a lakásába, ahonnan pénzt és értéktárgyakat is elloptak, valamint egy csecsemőt is megpróbáltak elrabolni. Az atlantai olimpia előtt aztán Amerikába költözött, ahol

felesége, Irina közlekedési balesetet szenvedett, amelyet követően az orvosok azt mondták Vitalijnak, hogy a nejének egy százalék esélye van a túlélésre. A hír hallatán Scserbo teljesen abbahagyta karrierjét, elhízott, és alkoholizálni kezdett,

ám miután a felesége néhány hónappal később mégis felébredt a kómából, a kérésére folytatta a felkészülést a játékokra. 1996-ban világbajnok lett, és négy bronzérmet nyert az atlantai játékokon. 1997-ben aztán Scserbo már tervezte, hogy részt vesz a világbajnokságon, amikor a motorjáról való leesés után eltörte a karját, ez pedig a karrierje végét jelentette. Legalábbis a következő 20 évben nem érkeztek róla újabb negatív hírek.

Vitalij Scserbo 12 vb-, 9 Eb- és 6 olimpiai arannyal zárta le a karrierjét Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

Tatjana Gucu erőszakkal vádolta meg Scserbót

Szintén Barcelonában nyerte a két olimpiai aranyérmét a később ukrán színekben versenyző Tatjana Gucu, aki 2017-ben, 41 évesen azt állította, hogy korábbi csapattársa, a nála négy és fél évvel idősebb Scserbo megerőszakolta őt, amikor még 15 éves volt.

„15 éves voltam, és egy évvel az [1992-es] olimpiai játékok előtt történt. Egy stuttgarti versenyen épp a Szovjetuniót képviseltük. Akkor nem volt erőm és bátorságom ezt kimondani, de most erős vagyok.

nyilatkozta Gucu, majd üzent Scserbónak. – Tudom, hogy azt fogod mondani, hogy ez nem igaz, de erősebb vagyok, mint amit el tudsz képzelni. Megpróbáltad tönkretenni az életemet, de nem sikerült."

Scserbo később beperelte Gucut rágalmazás miatt, egy megállapodás szerint pedig mindkettejüknek hallgatniuk kellett erről az esetről a nyilvánosság előtt.