Vágólapra másolva!
Kós Hubert új országos csúccsal nyert aranyérmet a férfi 200 méter hát világbajnoki döntőjében, ami után az újdonsült világbajnok nem is tudta értékelni teljesítményét, mert rosszul lett.

A 20 esztendős versenyző elképesztő hajrával előzte meg a négyszeres olimpiai bajnok Ryan Murphyt az utolsó 50 méteren és 1:54.14 perces magyar rekorddal csapott célba, átadva ezzel Bernek Péter 2017-es csúcsát a múltnak. Kós szenzációs úszását ide kattintva nézheti meg. Az M4 Sport beszámolója szerint

az első világbajnoki címét szerző magyar úszó nem is tudott a döntő után a kamerák elé állni, mert rosszul lett és orvosi ellátásra szorult.

Kós Hubert világbajnok lett 200 méter háton Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szám másik magyar döntőse, Kovács Benedek 1:55.85-ös egyéni csúccsal az ötödik lett.

"Örülök annak, hogy sikerült megint egy kicsit javítani, azt egy picit sajnálom, hogy a hosszabb hajrámat, amit szoktam, egy kicsit később indítottam meg, mint kellett volna.

- mondta az MTI-nek Kovács.

Kós tavaly a római Európa-bajnokságon még 200 méter vegyesen nyert aranyérmet, az Arizona State egyetemen azonban a hátúszásra fókuszáltak edzőjével, aminek fél év után már világbajnoki cím lett a gyümölcse. Kós sikerének köszönhetően nem szakad meg a sorozat, a magyarok az eddigi összes világbajnokságon szereztek legalább egy érmet, 2009 óta ráadásul minimum egy aranyat is nyertek.

Eredmények:
férfi 200 m hát, világbajnok:
KÓS HUBERT 1:54.14 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:54.83
3. Roman Mityukov (Svájc) 1:55.34
...5. KOVÁCS BENEDEK 1:55.85