Vágólapra másolva!
A címvédő Falco után a Körmend biztosította helyét a férfi kosárlabda NB I döntőjében, miután a Kecskemét elleni párharc ötödik összecsapását kiélezett csatában három ponttal megnyerte.

A körmendi találkozón végig fej fej mellett haladtak a csapatok. A félidőben két ponttal a vendégek vezettek, de a házigazda a harmadik negyed végére fordított és három pont előnnyel kezdte az utolsó tíz percet. Ebben már 12 ponttal is vezetett, és úgy tűnt, eldönti a továbbjutás kérdését, de a vendégek nagy hajrába kezdtek

és az utolsó percben egy pontra is fel tudtak zárkózni.

Óriási csata volt Forrás: -BB1.hu

A vasiak azonban jól bírták idegekkel a végét, kiválóan büntetőztek, ami győzelmet és döntőbe jutást ért a számukra.

A másik ágon Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 3-1-gyel búcsúztatta az Alba Fehérvárt.

Eredmény:

elődöntő, 5. mérkőzés:
Egis Körmend - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83-80 (19-18, 14-17, 22-17, 28-28)
A párharc végeredménye: 3-2, a Körmend javára.