Vágólapra másolva!
A számukra legfontosabb városokban indul rövid bemutató körútra a bérvita miatt szünetelő észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sztárja.

LeBron James, Chris Paul, Dwyane Wade és Carmelo Anthony a "hazatérő turné" során ellátogat James szülővárosába, az ohiói Akronba december elsején, három nappal később Paul városában, New Orleansben lépnek pályára, hetedikén Wade szülőhelyén, Chicagóban pattogtatnak, majd újabb három nap múlva New Jerseyben Anthony lesz a házigazda, aki a szomszédos New Yorkban látta meg a napvilágot, és ott is játszik.

A körút állomásain a kosarasok ételgyűjtő akciókat szerveznek, nevelő programokban vesznek részt, edzéseket tartanak, és alkalmi társakkal kiegészülve megküzdenek egymás ellen.

"Berozsdásodtam, szeretnék munkába állni" - jelentette ki a Miamival 2006-ban bajnok Wade. "Nemcsak fel és alá fogunk rohangálni a pályán, hanem komolyan vesszük magunkat, mintha csak edzőtáborban lennénk."

Az NBA-ben 21 hete tart a bérvita, eredetileg november elején kezdődött volna az idény, de december 15-ig biztosan nem lesznek meccsek. Eddig több mint háromszáz találkozót töröltek, a klubtulajdonosok és a játékosok közötti tárgyalások múlt héten szakadtak meg.