Vágólapra másolva!
A dán TV2 információja szerint az FCK Haandbold nőikézilabda-csapata jövőre a Dunaferr 23 éves átlövőjével, Bulath Anitával erősít.

41 évesen tért vissza a német nőikézilabda-bajnokságba Elekes Csilla, a Spartacus és a Debrecen egykori játékosa, aki azonban négy góljával hiába lett csapata, a TV Mainzlar második legeredményesebb játékosa, az együttes 30-25-re kikapott a TuS Metzingen otthonában.

Január elején váltott edzőt a TV Mainzlar nőikézilabda-csapata, amely a Bundesliga első osztályából tavaly kizuhanva a második ligában is folytatja mélyrepülését. Ezt megállítandó a klub vezetése Iljo Duketis helyére Dr. Jürgen Gerlachot nevezte ki.

A Lützellindenből egykoron nagycsapatot formáló szakvezető három egykori játékosát is segítségül hívta a munkához, így került az együtteshez a 34 esztendős szélső, Anja Groschopp (lánykori nevén Unger), illetve két 44 éves kézis: az átlövő Miroslava Ritskiavitchius, valamint Elekes Csilla.

A Spartacus, a Debrecen, az osztrák Hypo, valamint a Lützellinden egykori világklasszis beállósa pályafutása során háromszor nyert német bajnokságot, diadalmaskodott a KEK-ben (a Lützellindennel) és a BEK-ben (a Hypobank csapatával) is. Kétszázszor szerepelt a magyar nemzeti csapatban, de évekig a német együttesnek is oszlopos tagja volt, utóbbival ezüstérmet nyert az 1994-es, hazai környezetben rendezett Európa-bajnokságon.

Jelenlegi csapata, a Mainzlar jelenleg a német másodosztály déli csoportjának (Bundesliga II Süd) az utolsó előtti, 14. helyén áll.