Gengszterfilm, vagy a filmtörténet legjobb családregénye?

Vágólapra másolva!

A Keresztapa-trilógia Francis Ford Coppola fő műve, egyben a maffiafilmek legismertebb és legnagyobb hatású alkotása. Az 1972-es A Keresztapát (legyen szó neves szaklapról vagy rajongói blogról) a mai napig a legjobb amerikai filmek közé sorolják, tömegkulturális hatása óriási: az 1970-es években nem pusztán visszaállította, de egyenesen megemelte a gengszterfilm presztizsét, számos idézete beépült a köznyelvbe, miközben pénzben mérhető közönségsikere utat tört a feltörekvő fiatal új-hollywoodi rendezők számára. Mindezt úgy, hogy A Keresztapa és két folytatása tulajdonképpen nem is igazi gengszterfilm, hanem mélylélektani családi dráma.

Schreiber András

Vágólapra másolva!

A Keresztapa Francis Ford Coppola Al Pacino maffia család

Menyegző A Keresztapában (1972), temetés és elsőáldozás A Keresztapa II.-ben (1974) és a Szent Sebestyén-rend keresztjével kitüntetett családfő ünneplése A Keresztapa III.-ban (1990) – a trilógia mindhárom darabja családi eseményekkel indul, amelyeket rendre keresztény (római katolikus) keretbe helyez az ősi hit és a tradíció, és amelyeket rendre beárnyékol a bűnszervezetként működő család (és családként összetartó bűnszervezet) új hite és hagyománya, az "üzlet".

Az olasz-amerikai, szicíliai gyökerű Corleone család három generációjának tragikus történetét 1901. és 1979. között bemutató A Keresztapa-trilógia egyfelől a 20. századi (olasz-)amerikai szervezett bűnözés tablója, amely belülről – valódi ellenpólusok, de közhelyek nélkül – mutat meg egy zárt világot. Másfelől klasszikus felemelkedés és bukás történet: a sors, a körülmények, a családi "kényszer" hatására a bűnöző család élére álló Michael Corleone (Al Pacino) pályafutásának terjedelmes filmregénye, amelynek középpontjában a kényszer terhe áll: azt mutatja be, hogy a hatalmat a család érdekében magához ragadó, annak megtartásáért bármilyen áldozatra képes Michael Corleone miként teszi tönkre és veszíti el a számára legfontosabbat, a családját.

keresztapa 3 — A Keresztapa III. (Al Pacino )
Fotó: Collection ChristopheL via AFP / Collection ChristopheL via AFP/© Zoetrope Studios

Az első film zárójelenetében a fiatal, apja halála után a család fejévé előlépő Michael Corleone fogadja a maffiacsalád tagjainak hűségesküjét, a második film a már fizikailag és lelkileg is megtépázott, a régi idők erkölcseivel is leszámoló, a család széthullását megtapasztaló Corleone közelijével ér véget, míg a harmadik, befejező rész végén az idős, a lelkiismeretétől meggyötört Michael Corleone magányosan hal meg szicíliai háza kertjében. Coppola trilógiája a családért munkálkodó, de a hatalom terhétől irányt tévesztett családfő elmagányosodásának története, amely fölött egyaránt ott kísért az 1930-as és 1940-es évek klasszikus hollywoodi gengszterfilmjeinek és Shakespeare királydrámáinak (kiváltképp a Julius Caesar, a III. Richárd és a Lear király) szelleme.

Már az első rész, A Keresztapa fő- és címszereplője sem a Marlon Brando által zseniálisan megformált Vito Corleone, akit a közel félórás (a családi viszonyokat és üzelmeiket szinte észrevétlenül, a maguk természetességében bemutató) menyegzői nagynyitányban "keresztapaként" megismer a néző. Don Vito Corleone már az első részben is a régi erkölcsök iránytűje, régi vágású maffiafőnök, aki gondoskodik az övéiről és elutasítja az olyan, mások sorsát végérvényesen megrontó pénzkereseti módokat, mint a kábítószer-terjesztés. És különösen erkölcsi iránytűvé válik az egyaránt folytatás és előzményfilm A Keresztapa II.-ben, amelyben párhuzamos életrajzokban bontakozik ki, hogyan vált bűnözővé és vezérré a fiatal Vito Corleone (Robert De Niro), aki legkisebb fiának, Michaelnek már egészen más életet képzelt el, illetve hogyan süllyed egyre mélyebbre az a Michael Corleone, aki maga is szakítani akart a családi üzelmekkel, amikor 1941. december 7-én, az apja 49. születésnapján, egyúttal a japánok Pearl Harbor elleni váratlan támadásának napján úgy dönt, ott hagyja az egyetemet és belép a hadseregbe, hogy a hazáját szolgálja. (De afféle erkölcsi iránytű a befogadott fiú, a Robert Duvall által alakított consigliere Tom Hagen is, aki hűséges választott családjához, mert mindennél jobban szeretne valóban a családhoz tartozni.)

Aztán csaknem 40 évvel később az apai akarattal szembeszegülő Anthony Vito Corleone, Michael fia lesz az a férfi a családban, aki képes kilépni a szervezett bűnözésből, operaénekes lesz (első nagy fellépésére a palermói Teatro Massimóban épp Pietro Mascagni egyfelvonásos operájában, a szicíliai lobbanékonyságot zenéjében is érzékletesen megragadó Parasztbecsületben kerül sor, amely keretet ad a trilógia utolsó nagy leszámolásához is), de a harmadik generációval nem érhet véget a család története: színre lép Vincent Mancini, Vito Corleone elsőszülött fiának, azaz Sonny Corleone törvénytelen fia, aki hajlandó átvenni megfáradt nagybátyjától a Corleone-család irányítását, de megjelenése már a hanyatlást jelzi.

Coppola trilógiája tehát a tipikus családregény mintáját követi, három generáción keresztül mutatja be a felemelkedés, a megerősödés és a meggyengülés korszakait, a megvalósított, aztán megtagadott és elherdált "értékek" történetét. Azzal, hogy Coppola (és a regény- és forgatókönyvíró Mario Puzo) belülről ábrázolja a maffiát és ezzel óhatatlanul csak a bűnözők között teremt kapcsolódási pontokat (azonosulási lehetőséget) a néző és a szereplők között, korántsem a bűnt emeli az érték szintjére – hanem az összetartó, egymásról gondoskodó családot.

Ezt veri szét Michael Corleone és a felesége, Kay (Diane Keaton) a második részben: testvérgyilkossággal és abortusszal. És ez a család hullik atomjaira közös lányuk, Mary véres halálával a Teatro Massimo előtt.

A Keresztapa II. (John Cazale és Al Pacino)
Fotó: Paramount Pictures

Árulkodóak a Corleone család tagjainak haláljelenetei a három filmben. Míg az első részben Sonny (James Caan) és Vito Corleone halála a maffiaháború és az életkor "természetes" következménye, addig Connie Corleone (Talia Shire) erőszakos és áruló férjének (és Connie gyerekei apjának) megbüntetése már A Keresztapa II. legnagyobb bűnét, a testvérgyilkosságot vetíti előre. Mert legyen szó az üzletnek és a családnak ártó apróbb árulásokról, még nagyobb, a család ellen elkövetett bűn a családtagok meggyilkolása – amely bűn végül a legártatlanabb családtag fejére száll vissza a trilógiát lezáró részben.

Máskülönben épp az 1979-ben játszódó harmadik rész mutat be cselekvő nőket (elsősorban Mary-t, illetve a mindaddig passzív Connie-t, aki saját kezűleg adja át az áruló Don Altobellónak, saját keresztapjának a mérgezett édességet), szakítva az első két epizód (a maffia természetéből is fakadó) "patriarchális" szemléletével (amit persze előkészít A Keresztapa II.-ben Kay abortusza, de épp az ő személyéhez fűződik az első két rész legbeszédesebb "ajtójelenete": amikor az 1972-es első rész végén a hallgatag caporegime Al Neri egy beszédes mozdulattal kizárja a férfiak világából, majd amikor Michael ugyanígy kizárja a férfiak által irányított vér szerinti családból...).

A Keresztapa III. (Eli Wallach és Talia Shire)
Fotó: Paramount Pictures

Coppola három filmen át, egy tipikusan a hagyományok által vezérelt olasz-amerikai család történetén keresztül következetesen mutatja be a családi tradíciók és az összetartás erodálását – nem megfeledkezve az 1901. és 1979. között az Egyesült Államokban végbement történelmi, társadalmi és politikai folyamatokról sem (tömeges bevándorlás; a maffia terjeszkedése; a szociális viszonyokra reflektáló, de azokat egyszersmind befolyásoló szórakoztatóipar maffiaszerű működése; a második világháború és a latin-amerikai terjeszkedés; a szenátusi vizsgálóbizottságok működése; a polgárjogi mozgalmak stb.). És ezt a következetességet szilárdan támogatja a mindhárom filmet fotografáló, képein a változó időket megragadó, de egységes vizuális keretben gondolkodó operatőr, Gordon Willis.

S persze, A Keresztapa-trilógia olyannyira "családi film", hogy a rendező előszeretettel vette igénybe kiterjedt családja segítségét. Kezdve a Connie Corleónét megformáló testvérével, Talia Shire-al – de édesanyját, Italia Coppolát statisztaként szerepeltette A Keresztapa éttermi leszámolásos jelenetében, majd őt fektette a koporsóba a második részben a Carmela Corleonét alakító Morgana King helyett, aki babonából nem vállalta a jelenetet. És ugyanígy: Mary Corleonét az apját a rendezői pályán követő Sofia Coppola alakította a harmadik részben, fivérei, Roman és Gian-Carlo Coppola statisztálnak A Keresztapa híres utcai jelenetében, amikor Sonny összeveri a húgát bántalmazó sógorát, majd felbukkannak Vito Corleone temetésén is, és hosszú a sor, egészen a karmester nagybácsi, Anton Coppola zenekarvezetői cameojáig a Parasztbecsület előadásáig, illetve a zeneszerző apa, Carmine Coppola zongorajelenetéig az első részben, aki aztán Nino Rota 1979-es halála (A Keresztapa III. cselekményének ideje) miatt a trilógiát lezáró rész muzsikáját komponálta.

Francis Ford Coppola már csak a saját családja szerepeltetésével is egyértelművé tette: A Keresztapa-trilógia csak a felszínen gengszterfilm, a mélyben csak egyetlen dolog izgatta: a saját értékeit hol megőrző, hol megtagadó család működése, a társadalom alapjaként szolgáló atomi közösség dinamikája. Hiába mutatja be részletesen és izgalmasan a maffia működését, a kábítószer-kereskedelem megjelenését New Yorkban, a korrupciót Hollywoodban, Washingtonban, Las Vegasban és a Vatikánban vagy a forradalmat Kubában – A Keresztapa-trilógia valójában egyetlen helyen keresi a bűnt, a bűnhődést, a megváltást és a védelemre szoruló értékeket, az örömöt és bánatot, és mindezen túlmenően az élet értelmét: a családban.