Hazájából kitaszították, majd különleges módon ért fel a csúcsra
Ivan Lendl mindent megnyert, amit teniszezőként megnyerhetett, Wimbledont kivéve.
Ivan Lendl mindent megnyert, amit teniszezőként megnyerhetett, Wimbledont kivéve.
A 2003-as SARS-járvány óta van biztosításuk járványhelyzetre.
A háromszoros Grand Slam-tornagyőztes az utóbbi időben csak erősítő gyakorlatokat végez.
Utoljára a második világháború alatt nem rendezték meg a világ leghíresebb teniszversenyét.
Utoljára 1945-ben, a második világháború miatt maradt el az egyik legnagyobb torna.
Két meccslabdát hárított a szerb teniszező, csak rövidítésben dőlt el a meccs.
Hagyomány, hogy a királyi család néhány tagja személyesen megjelenik a döntő mérkőzésen.
Simona Halep nyerte a női egyest, így elmaradt a történelmi siker.
A szerb az első két játszmában egy kicsit szenvedett Bautista Agut ellen, de a meccs végét jobban bírta erővel.
Két játszmában kaptak ki a negyedik helyen rangsorolt párostól.
Három játszmában kaptak ki az első helyen kiemelt kettőstől.
Federer szetthátrányból fordított, Nadallal játszik az elődöntőben.
Tökéletesen helyt állt a pályán, ahogy Leconte is a székben ülve.
A világklasszis teniszező szeretne ott lenni a US Openen, pontos terve azonban nincs.
A nyolcaddöntőben az első helyen kiemelt duó vár az angol-amerikai vegyespárosra.
Kialakult a legjobb négy mezőnye női egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon.
Egy hét alatt másodszor esett össze néző a kánikulában.
Kedden így már az elődöntőbe jutásért lépnek pályára.
A nőknél Serena Williams is könnyedén nyert, a torna meglepetésembere viszont búcsúzott.
Az első szettet megnyerte, de így is kikapott a világranglistán 55. helyen álló amerikaitól.