Guardiola tanítványa két hónap alatt visszatette az Arsenalt a focitérképre
Mikel Arteta játékosként sosem érhetett a csúcsra, edzőként viszont minden esélye megvan rá.
Mikel Arteta játékosként sosem érhetett a csúcsra, edzőként viszont minden esélye megvan rá.
Az is kiderült, hogy kiket akart megvenni a katalán edző.
Guardiola a City hétközi bajnokija után mondta el, ha nem rúgják ki, ő nem megy sehova.
Korántsem olyan egyértelmű néhány BL-párharc a nyolcaddöntőben, mint a decemberi sorsolás után tűnt.
A Bajnokok Ligája-trófea más szemszögbe helyezné az egész szezont.
Pep Guardiola beszélt a Bajnokok Ligájáról, a Liverpoolról és arról, hogy nem ő a világ legjobb vezetőedzője.
Csak az a kérdés, hogy mikor. Most Pep Guardiola elengedte a Premier League-t, de a Real Madrid ellen megszenvedhetnek.
A holland válogatott Steven Bergwijn góllal mutatkozott be a Tottenhamben.
A futballvilág sem nagyon. A Liverpool már 14 ponttal vezet a címvédő előtt. A videóbíróra meg kár mutogatni.
Nagy meglepetésre ne számítson senki.
Mióta távozott Barcelonából, sehol sem tudta megismételni a kiugró sikereit.
A City menedzsere szerint küzdeniük kell, különben a BL-indulás is veszélybe kerül.
Pedig nem is játszanak karácsonykor, mint a többiek. Viszont 12 nap alatt 5 meccsük lesz.
A spanyol menedzser sem tudja, hogy bakizott ekkorát.
A Manchester City edzője két elmaradt tizenegyest kért számon a játékvezetőn.
Nemsokára egymás ellen mérkőznek meg.
Elmondta ki az, akit 500 millió euróért sem engedne el a Manchester Citytől.
A Manchester City májusban hatot rúgott a Watfordnak, most nyolcat sikerült.
A világ legjobb játékosainak élére csak egy jó edző kellett volna.
A Manchester City nyerte a PL-t és az FA-kupát, de a BL-t a Liverpool nyerte meg. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.