Gyereke született a Fradi edzőjének - fotó
A pólócsapat trénere immár háromszoros apuka lett.
A pólócsapat trénere immár háromszoros apuka lett.
A cselgáncsozó nagyon örül neki, hogy immár azt is megtapasztalhatja, milyen lányos apukának lenni.
Az olimpiai bronzérmes úszó mostanában nosztalgikus kedvében van.
A Bayern München lengyel sztárja a pályán kívül is kiválóan feltalálja magát.
A Pro Recco válogatott klasszisa reméli, hogy majd meg fogja őt ismerni.
A Ferencváros egykori beállója rövidesen szülői örömök elé néz.
22 évre ítélték, hat év után hazaengedték házi őrizetbe.
A világbajnok öttusázót felháborította a döntés, hogy a lovaglást kiveszik a tusák közül.
A 29 éves amerikai bunyós mögött drámai életút áll, amelynek tükrében azonnal máshogy láthatjuk a veretlen bunyóst.
A PAFC cseh játékosa a mérkőzésen üzent.
A korábbi klasszis sportoló ráadásul nem egyedül szerepel a képen.
A 49-szeres válogatott támadónak korábban már született három gyereke.
A magyar válogatott kapus és a felesége a közösségi oldalon osztotta meg az örömhírt.
Nemrégiben össze is házasodtak.
Az olimpiára készülő úszó szerint csak a haja nőtt meg az évek alatt.
Az aranylabdás focista családja is ott volt Koppenhágában a lelátón.
A vereség ellenére is örök élményt élhetett át.
Hihetetlen cuki pillanatok játszódtak le a bajnoki címet követő interjú után.
Az uruguayi támadó több ezer madridi szurkoló előtt ünnepelte a bajnoki címet.
A klasszis magyar úszó szerint már óvodásként is kialvatlan volt.