Vágólapra másolva!
A december 15-ei Sportcsillagok Gáláján immáron 48. alkalommal derül fény rá, hogy - a magyar sportújságírók szavazatai alapján - ki érdemelte meg az év legjobbja kitüntető címet. Összeállításunkban áttekintjük, mit értek el sportolóink, csapataink, edzőink 2005-ben, s vállalkozunk egy kis esélylatolgatásra is.

Nem lesznek könnyű helyzetben a sportújságírók a legjobb férfi sportoló kiválasztásában, hiszen sok jó teljesítmény akadt a 2005-ös évben. Az [origo] az eredmények alapján mégis két sportolót tart esélyesnek az első helyre, Cseh Lászlót és Braun Ákost.

Cseh László, az úszósport jelenlegi magyar királya az athéni olimpia után idén is bizonyította klasszisát. A montreali világbajnokságra való felkészülés során Canet en Russilionban Európa-csúcsot úszott 400 vegyesen, ezt az időeredményt a kanadai világbajnokságon tovább javítva (4:09.63) lett a világ legjobbja. Cseh emellett országos csúccsal (54.27) bronzérmesként zárt 100 m háton, míg 200 m vegyesen a dobogó második fokára állhatott.

Komoly eséllyel pályázik az első helyre Braun Ákos is, aki a magyar cselgáncssport történetében először hajtotta végre azt a bravúrt, hogy egyazon esztendőben világ- és Európa-bajnok is lett.

A Paksi Atomerőmű SE sportolója harmadik diplomájára készül, 20 éve dzsúdózik - 19 éve Hangyási László vezetésével. Több éves aktív felkészülésének az eredményei ebben az évben hozták meg az igazi sikert: 73 kg-ban világbajnok (Kairó), Európa-bajnok (Rotterdam) és magyar bajnok lett, megnyerte a varsói Világkupát, míg a debreceni Eb-n a második helyezett csapat tagja volt..

A további esélyesek közül érdemes megemlíteni Virág Lajos nevét, aki a kötöttfogásúak 96 kg-os súlycsoportjának fináléjában kissé balszerencsés körülmények között kapott ki a török világsztár Hamza Yerlikayától, s ezzel ezüstérmes lett a budapesti birkózó-világbajnokságon.

Ugyancsak remekelt Zsivoczky Attila, tízpróbázónk a világbajnokságon lett harmadik, emellett a világranglistát a negyedik helyen zárta (8480 pont), az IAAF összetett versenysorozatában a harmadik lett, vezéregyénisége volt az első osztályt megnyerő és a Szuperligába feljutó Európa-kupa-csapatunknak.

Berki Krisztián a Világkupa-fordulókon elnyert két arany-, egy ezüst- és két bronzéremre a Debrecenben megrendezésre került Európa-bajnokságon megszerzett győzelmével tette fel a koronát. Tornászunk azóta a melbourne-i világbajnokságon is bizonyított, ahol lólengésben a negyedik helyen végzett.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Vereckei Ákost jelölte az év sportolójának, a Honvéd-Domino versenyzője a poznani Eb-n zsinórban ötödször nyerte meg a kajakosok 500 méteres versenyét.

Bizonyára kap szavazatot a technikai sportok szerelmeseitől Talmácsi Gábor is, aki három futamgyőzelmével a gyorsasági motoros vb 125 köbcentis kategóriájának harmadik helyén végzett.