Vágólapra másolva!
Schmitt Pál (Fidesz - MPSZ), a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén azt javasolta: az Európai Unió emberi jogi biztosa teremtse meg a lehetőségét, hogy az európai polgárok bejelentést tehessenek, amennyiben tudomásukra jut doppingszerek gyártása, forgalmazása vagy fogyasztása.

"Az olimpia óta nem születtek megnyugtató válaszok, amelyekkel le lehetne zárni az athéni magyar doppingügyeket" - többek között ez indokolta A doppingkérdés ma és a jövő stratégiája című sportszakmai-tudományos konferencia összehívását - mondta Frenkl Róbert, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A kedden a Testnevelési Egyetemen 10 órától sorra kerülő konferencián vitafórumot is rendeznek, amelyen Gyárfás Tamás vezetésével olyan kérdésekre keresik a résztvevők a választ, hogy létezik-e tiszta sport, a doppingmentes vagy a lebukásmentes sport a stratégiai cél.

Frenkl Róbert szerint két témára fókuszálnak, az egyik a nemzetközi doppinghelyzet. A MSTT elnöke úgy véli, az elmúlt években itthon sokkal kevésbé volt téma a dopping, mint a világ többi vezető sportnemzeténél. Ezen a téren a tudatlanság jellemzi még a sportvezetőket is, erre világítanak rá - a másik kiemelt témát jelentő - athéni esetek is. Az előadások a tiltott teljesítménynövelő szerek használatának különböző aspektusaira világítanak rá.

Frenkl hozzátette, véleménye szerint a zéró tolerancia elv meghirdetése egy humán kapcsolatrendszerben értelmetlen, s az athéni ügyek is mutatják, hogy milyen nehéz jogszerűen betartani. Kérdés az is, hogy szükség van-e egységes szabályrendszerre a dopping területén.

A konkrét magyar esetekre kitérve botránynak nevezte, hogy a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökének Mezőfi Miklóst választották, aki az athéni játékokon a három, doppingvétségen ért versenyző orvosa volt.

Ormai László, a Magyar Edzők Társaságának elnöke kiemelte, hogy az elmúlt években sokan hallgattak a doppingkérdésről, s akik beszéltek róla, azok sem tették ezt őszintén. Hangsúlyozta, hogy az egyik leginkább érintett kör, az edzők sem mondták el véleményüket.

Az athéni olimpián doppingvétség miatt megfosztották aranyérmétől a diszkoszvető Fazekas Róbertet és kalapácsvető Annus Adriánt, továbbá kizárták a súlyemelésben ezüstérmes Gyurkovics Ferencet, valamint Kecskés Zoltánt és Kovács Zoltánt.