Négy magyar érem csillogta be a péntek éjszakát
2016. augusztus 12. 07:41
Pont egy hete kezdődött az olimpia, azóta kiderült, hogy a Vasas a legjelentősebb magyar sportklub, Hosszú Katinka már olimpiatörténeti rekordokat dönget, vívóink pedig minden előzetes félelemre rácáfolva kaszabolják a mezőnyt. Ez vár ránk ma, tartsanak velünk, mi itt leszünk egészen hajnalig.
Nem akárkit szólaltattunk meg: Kemény Dénes fővadász, főorvos, fő-olimpiaiszakértő azt mesélte el nekünk, hogyan és miért lehetséges, hogy nem sokra tartott pólócsapatok oktatják a mezőnyt, miközben a nagyoknak döcög a játék.
Két olimpiai bajnoka lett a 100 méteres gyorsúszásnak: Manuel és Oleksiak hajszálra azonos idővel csapott célba.
10 évvel ezelőtt egy kislány autogramot kért a nagy Michael Phelpstől. Katie Ledeckynek hívják, és Rióban egyszerre nyert olimpiát egykori bálványával (és hol van még a vége?).
A legutóbbi olimpián ezüstérmes spanyol válogatott kilenc ponttal legyőzte a nigériai csapatot a riói ötkarikás játékok férfi kosárlabdatornájának csütörtöki játéknapján.
Eredmények, férfi csoportmérkőzések, 3. forduló:
B csoport:
Spanyolország-Nigéria 96-87 (25-11, 18-30, 22-25, 31-21)
Litvánia-Argentína 81-73 (16-15, 14-12, 27-22, 24-24)
Horvátország-Brazília 80-76 (19-17, 22-14, 18-19, 21-26)
Az állás: 1. Litvánia 6 pont, 2. Argentína 5 (257-229), 3. Horvátország 5 (234-236), 4. Spanyolország 4 (231-225), 5. Brazília 4 (218-227), 6. Nigéria 3
Egy régi rivalizálás emelkedett új szintre, amikor a spagettis flottillák összecsaptak. (A 200 vegyest amúgy jó szokásához híven Phelps nyerte.)
A 7-es rögbisek feltörölték a gyepet az angolokkal, és megszerezték a sziget történetének első olimpiai aranyát. Sejthetik, mi lehet most ott.
Frank Bainimarama,
Fidzsi-szigetek miniszterelnöke munkaszüneti napot hirdetett
annak tiszteletére, hogy az ország válogatottja csütörtökön diadalmaskodott a riói olimpia férfi rögbitornáján, és ezzel az ország történetének első ötkarikás érmét nyerte.
A 100 pillangó döntője után derült ki, hogy megvan az első doppingoló sportoló Rióban. Bővebben itt.
Na, ki bukkant fel Michael Phelps mellett? Hát persze, hogy Matthew McConaughey.
Még a rendőröknek is. Ha ugyanis valaki egy hírhedt gengszternegyedbe téved, előfordulhat, hogy fejen találja egy golyó. És ami előfordulhat Rióban, az elő is fordul.
Phelps ellen hiába vetnek be bármit az ellenfelek.
A brazil munkaügyi minisztérium szerint kifogásolhatóak és szabálytalanok azok a körülmények, amelyek között 6500 dolgozót foglalkoztatnak a riói olimpián. A minisztérium a problémák közül kiemelte a túl hosszú munkaidőt és azt, hogy a munkavállalók étkezési és pihenőideje nem elegendő. A hivatal jelezte: több vízre van szükségük a dolgozóknak, akiknek lehetőséget kell adni a napi kétszeri étkezésre, munkaidejük pedig nem lehet több nyolc óránál, legfeljebb kétórányi túlórával - írja az MTI.
Jó, hogy a magyar hatóság nem vizsgálódik, mert az Origo helyszíni tudósítói egy hete 16-18 órás műszakokban húzzák a lapátokat, hogy önök mindenről elsőként értesüljenek.
De tényleg.
A kanadai tévétársaság kommentátora lelkesen közvetítette a 200 vegyes döntőjét, izgatottan kiabálta, hogy Ryan Lochte végre legyőzi Phelpst, aki a dobogóra sem fér oda. A helyzet azonban az, hogy összekeverte a pályákat, és Phelpsre hitte azt, hogy Lochte.
Elliotte Friedman később bocsánatot kért, nem keresett mentséget, nem fogta semmire a hibát, egyszerűen csak annyit mondott: Bocsánatot kérek mindenkitől. Elcsesztem. Nincs mentségem.
Chris Froome, a brit kerékpáros harmadik lett az időfutamban (nem ez a fő száma), és a BBC rövid bejelentkezésében mesélt több riói dologról is. A többi nem olyan érdekes, de arra azért felkaptuk a fejünket, hogy "vigyázni kell a halott kígyókkal az út mentén, mert egyikről-másikról hirtelen kiderül, hogy nem is halott".
Én mondjuk egy halott kígyótól is frászt kapnék.
Kicsit sérült. De szerintünk játszani fog, ha már egyszer továbbjutott Brazília.
A szervezők hivatalosan is felhívták az indiai küldöttség figyelmét, hogy akár kizárással is büntethető, akinek a mezén/dresszén/felszerelésén nem szerepel az országának a neve. Márpedig az indiaiaknál ez a helyzet.
Már csak azért is, mert Helsinki a magyar olimpiatörténelem legsikeresebb helyszíne: 42 érmet kaszáltunk be, köztük 16 arannyal. Nem mondom, elég jól rajtoltunk idén is, de ez a rekord talán nincs veszélyben.
Az orosz Julija Jefimova dacosan és unottan válaszolt csütörtökön a női 200 méteres mellúszásban elért ezüstérme után a doppingügyével kapcsolatos kérdésekre. A japán Kaneto Rie győzelmével zárult verseny utáni sajtótájékoztatón elmondta, egyszer hibázott, majd nyert a bíróságon, és ezek után szerinte már nem kell válaszolnia az üggyel kapcsolatos kérdésekre. "A fellebbezésem után nyertem, ha valakinek ez nem tetszik, vagy más véleményen van, akkor forduljon egy választott bírósághoz" - mondta. Hozzátette: nem pártolja a doppingolást, és soha nem használt tiltott szereket.
Dajka kolléga kapta diktafonvégre a szír úszónőt, aki nemrég még az életéért úszott. Vajon ki lehet a példaképe Yusra Mardininek? Válasz a cikkben.
Ezt mondja a szaki, aki többek között Szilágyi Áron felkészülését is segítette.
Az amerikai Missy Franklin csalódott, mert női 200 méteres hátúszásban nem jutott fináléba, az elődöntőben több mint öt másodperccel elmaradt saját világrekordjától, amit a 2012-es londoni olimpián ért el. "Olyan keményen dolgoztam, ahogy csak tudtam,
remélem, lesz valamilyen magyarázata a történteknek.
Úgy éreztem magam, mint amikor Dávid állt Góliát előtt, csak nekem nem volt kő a zsebemben" - nyilatkozta.
Sorra panaszkodnak sportolóink, hogy nem bírják azt a nyomást, amit az olimpia jelent. Tóth Krisztián szerint az itthoniaknak semmi sem jó, Cseh Laci pedig úgy érzi, az öt karika agyonnyomja az embert. Lénárt Ágota sportpszichológus szerint ezeket a helyzeteket lehetne kezelni, nyugaton például bevett dolog sportpszichológusok alkalmazása. A lehetséges megoldásokról itt olvashat.
Izgalmas, színes, ám néha veszélyes is a riói olimpia helyszíneinek közelében lévő favelák világa, ahova élelmes vállalkozók terepjárókkal szerveznek vezetett "szafarikat". A Rocinha negyedben, például, a meredek hegyoldalra viszik fel a látogatókat, akik szívesen fényképezik onnan a panorámát. A Vidigal és a Babilonia nyomornegyedekben a hátizsákos turistáknak már külön hotelt és bárt is nyitottak. Rio de Janeiro több mint 760 kisebb-nagyobb nyomornegyedében a lakosság húsz százaléka, 1,4 millió ember él.
Azok az úszók, akik géphangra indulnak edzésen is, ezredmásodperceket nyerhetnek az edző hangjára rajtolókhoz képest egy ausztrál tanulmány szerint.
Chris Papic, a Sydney-i Egyetem kutatója a legjobb ausztrál úszókkal végzett tesztek alapján jutott arra a következtetésre, hogy az edzésen is géphangra indulók 0,012 másodperces előnyre tesznek szert azokhoz képest, akik a tréner szavára startolnak. A különbség a legmagasabb szinten pedig akár egy érem színét is befolyásolhatja.
Egy századmásodperc is jelenthet különbséget, sőt, minél rövidebb a táv, annál többet"
- elemezte a kutatási eredményeket Papic, bízva abban, hogy eredményeit a gyakorlatban is használni fogják a sportolók felkészülésük során.
Az ausztrál úszók a világ legjobbjai közé tartoznak, eddig három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a riói olimpián.
Yuri van Gelder 33 éves holland tornász, miután bejutott a gyűrű döntőjébe, kiszökött az olimpiai faluból, és sörözéssel ünnepelt. Hajnalban ittasan tért vissza, lebukott, a holland szövetség pedig hazaküldte. A tornász azonban nem törődött ebbe bele, bírósághoz fordult abban a reményben, hogy ha időben számára kedvező döntés születik, visszatérhet Rióba, és versenyezhet a gyűrű döntőjében.
Sidi Péter a 10., míg Szabián Norbert a 42. lett a kisöbű szabadpuska fekvő számban. A világ- és többszörös Európa-bajnok Sidi 623,3, míg az Európa-bajnoki ötödik Szabián 617,3 körrel zárta a 60 lövéses alapversenyt. A nyolcas döntőhöz legalább 624,8 körre volt szükség. A hétfőn légpuskában ötödik Sidi Péternek még hátra van a legerősebb száma, a 3x40 lövéses összetett verseny vasárnap, ebben Péni István is szerepel majd. Szabián Norbertnek ez volt az egyetlen száma az olimpián.
A magyar válogatott 17-7-re nyert a japán csapat ellen a férfi vízilabdatornán. Három döntetlen után ez volt az együttes első győzelme, közvetítésünket itt olvashatja.
A cselgáncsozók 100 kilogrammos versenyében Bor Barna magabiztos dzsúdózással jutott tovább tunéziai ellenfelén. Már a küzdelem elején vezetett egy intéssel és egy jukóval, majd leszorította ellenfelét, amit 20 másodpercig tudott tartani, így ipponnal jutott tovább. A következő fordulóban a kubai Alex Garcia Mendoza vagy a tádzsik Muhamadmurod Aburahmonov lesz az ellenfele.
Zsivoczky-Farkas Györgyi a 100 m gát első futamában remekül rajtolt, s elsőként ért célba, méghozzá 13.79 másodperces egyéni csúccsal (1008 pont). Az Eb-4. Krizsán Xénia a harmadik, azaz második legerősebb futamban indult, amelynek rajtjára újra rákezdett az eső.
A tavaly U23-as Európa-bajnok atléta 13.66 másodpercet futott - nem sokkal elmaradva 13.51-es legjobbjától -, ami 1029 pontot ért. A számot a címvédő brit Jessica Ennis-Hill nyerte 12.84 mp-vel (1149 p). Krizsán 18., Zsivoczky-Farkas a 21. a 31 indulóból a 100 m gát után.
A hétpróbázókra még a magasugrás, a súlylökés és a 200 méter vár az első napon.
Márton Anita bejutott a súlylökés - magyar idő szerint szombaton 3.05 órakor kezdődő - döntőjébe a riói olimpián. Az idén a fedettpályás világbajnokságon és a szabadtéri Európa-bajnokságon is ezüstérmes versenyző elsőre túldobta a 18,50 méteres selejtezőszintet - igaz, csak egy centiméterrel.
"Bíztam magamban, és ez a legfontosabb. Szerencsére rá tudtam erőltetni ezt az előremenős taktikámat, és egyszerűen felőröltem" - mondta Bor Barna az első meccse után, amit magabiztosan nyert ipponnal. Következő ellenfele a Pánamerikai Játékokon négyszer bronzérmes kubai Alex Garcia Mendoza lesz, akit megvert eddigi két meccsükön.
A kubai Alex Garcia Mendozával csap össze a magyar dzsúdós, két perce már csatáznak, egyelőre nincs értékelhető akció és intés sem.
Belenyúlt a bíró a magyar dzsúdós meccsébe, 15 másodperccel a vége előtt passzivitás miatt megintette Bor Barnát, pedig valamelyest még aktívabbnak is tűnt ellenfelénél. Ez az intés azonban kiesést jelent.
"Tíz másodperccel a vége előtt meginteni valakit, olyan mintha fejbe lőnének" – mondta Bor Barna cselgáncsozó, aki vitatható bírói döntés miatt búcsúzott az olimpiától. A küzdelem vége előtt 15 másodperccel megintették őt passzivitásért, holott ő tűnt az aktívabbnak. Bor Barna szerint is igazságtalan volt a megintése. "Csak az olimpiai érem hiányzott a kollekciómból, 30 éves vagyok, el kell döntenem, mit akarok csinálni" – mondta csalódottan.
Nem csak zöld, még büdös is a riói olimpia medencéjének vize - legalábbis erre panaszkodnak a 2008-as pekingi olimpia szinkron toronyugrás ezüstérmesei, Patrick Hausding és Sascha Klein.
Az etióp futó, Almaz Ayana 29:17.45 perces világcsúccsal nyerte meg a női 10 ezer métert a riói olimpia pénteki versenynapján.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) is cáfolja azokat a sajtóban megjelent állításokat, melyek szerint negatív lett a riói olimpiai csapatból kizárt két férfi kajakos doppingmintája. Az MKKSZ pénteki közleménye emlékeztet arra, hogy a szervezet elnöksége augusztus elsejei ülésén az ötkarikás játékokra kijelölt férfi kajakosok névsorát megváltoztatta, mert a MACS jelzése szerint közülük ketten atipikus doppingmintát adtak le.
Ezt az állásfoglalást az újabb vizsgálatok megerősítették, miután az egyik versenyző mintáját a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) referencialaboratóriuma is atipikusnak és erősen kockázatosnak minősítette"
- hangsúlyozta az MKKSZ.
A két sportoló több atipikus mintát produkált, ez a MACS írásbeli - és Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített - állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy
a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben
- áll a mostani közleményben. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak - ezt erősítette meg az újabb vizsgálat is -, ezért fegyelmi eljárás indult ellenük, és az elnökség döntése értelmében kikerültek az olimpiai csapatból. A két kajakos ellen a MACS nem indított eljárást.
"Szeretném hangsúlyozni, hogy az újabb vizsgálat az elnökség augusztus elején hozott döntésének helyességét erősítette meg, mert
a WADA-laboratóriumba kiküldött minta is atipikus lett, vagyis abban is megtalálták a tiltott szert.
Innentől kezdve arra szeretném nyomatékosan megkérni a magyar sajtót, hogy tartózkodjon a felesleges hangulatkeltéstől, mert az sportolóink olimpiai eredményességére is negatív hatással lehet" - mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.
"A mi álláspontunk sem változott. Doppingeset egyelőre nincs, ezért eljárást sem indítottunk, de ami eddig atipikus volt, az nem változott át hirtelen negatívra, az továbbra is atipikus" - nyilatkozta Tiszeker Ágnes, aki megerősítette, hogy az újabb elemzés "erősen kockázatosnak" minősítette az egyik versenyző mintáját.
A riói játékokon hétfőtől szombatig 15 magyar kajak-kenus versenyző áll majd rajthoz.
Az ügy nyomán Horváth Bence és Szomolányi Máté került ki az utazók közül, a helyükre Molnár Pétert és Tótka Sándort nevezte Magyarország.
A diszkoszvető Kővágó Zoltán bejutott a döntőbe. Az athéni játékokon ezüstérmes nehézatléta a selejtezőben elsőre 58,83 métert, másodikra 63,34-et ért el, amellyel - bár elmaradt a 65,50-es szinttől - a kilencedik helyen fináléba jutott. A diszkoszvetés döntőjét szombaton magyar idő szerint 15.50 órakor rendezik.
Sidi Péter 1,5 körrel lemaradt a a férfi kisöbű szabadpuska fekvő számában, de remek versenyzőalkat lévén ebben is megtalálta a pozitívumot.
"Ebben a számban is top 10-es vagyok, ami kiváló eredmény. Kicsit fújt a szél, de ha egy-két kis tízes helyett nagyobbat lövök, akkor ott vagyok a legjobb nyolcban. Van még hátra egy versenyem, addig figyelem az időjárást, és pihenek."
A 28 éves, ötkarikás újonc német Henri Junghänel nyerte a férfi kisöbű szabadpuska fekvő számot a riói olimpia pénteki versenynapján.
"Maradt még bennem tartalék" - mondta Kővágó Zoltán, miután döntőbe jutott diszkoszvetésben. Hozzátette, az első dobása a rossz idő miatt nem sikerült, mivel az esőben másképpen száll a diszkosz. Jelezte, siet pihenni, mivel 24 órán belül jön a döntő, amelyet szokatlan módon délelőtt rendeznek.
A 65,50 méteres szintet csak négyen dobták túl, a legjobb eredményt a világbajnok lengyel Piotr Malachowski érte le 65,89 méterrel. A diszkoszvetés döntőjére szombaton magyar idő szerint 15.50 órakor kerül sor.
Az egypárevezősben versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz megnyerte pénteki futamát az alsó ágon, így szombaton a 13-18. helyért rendezendő C döntőben fejezi be szereplését a riói olimpián. Pétervári szinte végig a harmadik helyen húzta a lapátokat, hogy aztán a hajrában mindenkit faképnél hagyjon.
Ezt a futamot eredetileg szerdán rendezték volna, de akkor az erős szél miatt elhalasztották a versenyeket - szerencsére a magyar fiút ez egy csöppet sem zavarta meg.
Ahogy a londoni olimpián négy éve apróságok a magyar cselgáncsozók továbbjutását eredményezték, úgy Rio de Janeiróban éppen hogy nem - vélekedett a sportági versenyek utolsó napján, pénteken az olimpiai bajnok Kovács Antal, a magyar szövetség média- és kommunikációs alelnöke.
Majdnem minden meccsünk nüanszon múlott. Ami Londonban nekünk állt, az most mind nem.
Gyakorlatilag nem tudnék olyan mérkőzést mondani, ami kritikus volt, és felénk billent volna" - fogalmazott. A dzsúdósok értékeléséről itt olvashat bővebben.
Óriási ütést kapott az első menetben Harcsa Zoltán a 75 kilósok nyolcaddöntőjében a kubai világbajnoktól, a súlycsoport első kiemeltjétől, Arslen Lopeztől. A magyar bokszoló tekintete pár percig nem volt tiszta, a bíró le is léptette őt.
Az egypárevezősben versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz megnyerte pénteki futamát az alsó ágon, így szombaton a 13-18. helyért rendezendő C döntőben fejezi be szereplését a riói olimpián.
A Budapest Evezős Egyesület 23 éves, ötkarikás újonc sportolója taktikusan versenyzett, a táv nagy részében a harmadik helyen haladt, majd remek hajrával minden ellenfelét maga mögé utasította.
A hétpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi a 100 m gát után magasugrásban is egyéni csúcsot ért el, Krizsán Xénia pedig idei legjobbjával folytatta. Zsivoczky-Farkas Györgyi az 1,68-as magasságon és 1,71-en elsőre jutott túl, az 1,74-en másodikra, aztán ismét magabiztosan tudta le az 1,77 és az 1,80 métert is. Harmadikra az 1,83 is összejött. Aztán következett az egyéni csúcsot jelentő 1,86 méter, amelyet másodikra teljesített. Ez 1054 pontot jelentett. Az 1,89 nem sikerült.
Az Eb-4. Krizsán Xénia az 1,65-ön kezdett, amelyet elsőre vitt, akárcsak az 1,68-at és az 1,74-et. Az 1,77 métert harmadikra ugrotta meg - ez idei legjobbja -, az 1,80-on kiesett, így 941 pontot gyűjtött.
Két szám után Zsivoczky-Farkas Györgyi a 10. helyen áll 2062 ponttal, Krizsán Xénia a 18. 1968-cal.
A hétpróbázókra az esti programban a súlylökés (magyar idő szerint 1.35 ó), majd a 200 méter vár (3.05 ó) az első napon.
Molnár Flóra nem jutott elődöntőbe a női 50 méter gyors pénteki előfutamaiból a riói olimpián. A mindössze 18 éves úszó 25.07 másodperccel a 25. időt érte el.
Nagyon élveztem, fantasztikus érzés volt úszni a nagyokkal. Az időm egy picit lehetett volna jobb, de meg vagyok elégedve, nem sokkal, egy tizeddel maradtam el a legjobb időmtől"
- mondta Molnár.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) etikai bizottsága felfüggesztette a riói olimpián szereplő kenyai atlétikai válogatott hazaküldött vezetőjét, Michael Rotichot, aki pénzért cserébe értesítette országa sportolóit a küszöbön álló doppingvizsgálatokról.
Rotichot múlt hétvégén rendelték vissza Kenyába, azt követően, hogy szombaton bemutatták a Sunday Times című brit lap és az ARD közösen készített videofilmjét. A képsorokon Rotich egy rejtett kamerával készített felvételen azt mondja, tizenkét órával korábban tudja, mikor fognak doppingvizsgálatot végezni. Arra a kérdésre, hogy ezt a tudását továbbadná-e három hónapra átlagosan 9 ezer fontért (több mint 3,2 millió forint), azt válaszolta:
maradjunk inkább 10 ezer fontnál"
(több mint 3,6 millió forint).
Csütörtökön egy kenyai atlétaedzőt, John Anzrahot küldtek haza Rióból, miután sportolónak adva ki magát vizeletmintát adott egy doppingellenőrzésen.
Rotich esete miatt Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) volt elnöke, az orosz atléták ügyében a rendszerszerű doppingolást feltáró, független bizottság vezetője vasárnap azt mondta, a felvétel elegendő ahhoz, hogy
Oroszországhoz hasonlóan Kenyában is vizsgálatot kezdeményezzenek.
A 2015-ös pekingi atlétikai világbajnokságon Kenya 16 érmet, köztük hét aranyat szerzett.
Mert bármikor leszakadhat róluk a mez, ugyanis a gyanú szerint hamisított felszereléssel engedték el őket Rióba. Továbbiakért erre tessék!
Az egyiptomi Iszlam el-Sehabi nagy botrányt kavart azzal, hogy nem fogott kezet Or Sassonnal, miután izraeli ellenfele legyőzte őt a +100 kilogrammos súlycsoport első körében a riói olimpia cselgáncstornáján.
A 32 éves egyiptomit előzetesen a közösségi oldalakon
arra buzdították szurkolói, hogy ne álljon ki az izraeli dzsúdós ellen, mivel az az iszlám vallás megszégyenítése lenne.
El-Sehabi ugyan kiállt, ám veresége után nem fogadta el legyőzője kézfogását, hanem fejét rázva elfordult tőle.
A 2-es Karióka Aréna közönsége füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését az eset után.
Nicolas Messner, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) kommunikációs igazgatója az incidens után közölte, hogy a sportolóknak nem kötelező kezet fogniuk az IJF szabályai értelmében, pusztán meghajolni kell egymással szemben, amit El-Sehabi meg is tett.
Ugyanakkor az olimpia után meg fogjuk vizsgálni az esetet, és megnézzük, kell-e bármilyen intézkedést hoznunk az ügyben"
- mondta Messner.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivője, Mark Adams annyit mondott, hogy a küzdelem hevében történnek elfogadhatatlan dolgok.
Úgy véljük, hogy az olimpiai mozgalomnak nem falakat, hanem hidakat kell építenie"
- tette hozzá.
A mérkőzést ipponnal megnyerő Or Sasson további két győzelemmel bejutott a péntek esti elődöntőbe.
Legalábbis az aktuális éremtáblázaton. A briteknek ugyanis 6, míg Magyarországnak 5 aranyérme van jelenleg. A németeknek a magyarokhoz hasonlóan öt aranyuk, de összességében több érmük. (Németország 5-3-1, Magyarország 5-1-1.) Ez persze néhány óra múlva változhat, hiszen magyar idő szerint szombat hajnalban Hosszú Katinka a 200 méteres női hátúszásban versenyez, előtte pedig Márton Anita a női súlylökés döntőjében lesz érdekelt.
Két győzelemmel kezdte Angola kézilabda-válogatottja az olimpiát, azóta viszont nem tudnak nyerni. A brazilok 28-24-re győztek ellenük. A másik csoport meccsén Svédország és Hollandia 29-29-es döntetlent játszott, Franciaország pedig 27-11-re kiütötte Argentínát.
Egy érmet kell még kiszurkolniuk Hosszú Katinkának, ma hajnalban 3-kor lesz a 200 hát döntője.
Úgyhogy egy 6:0-ra megnyert első szett után 6:4-re elveszítette a másodikat, majd rövidítésig vitte a harmadikat a világranglistán 22. amerikai Steve Johnson elleni találkozón. A brit (skót) végül bejutott az elődöntőbe, miután a rövidítést 7:2-re megnyerte. A véget tehát: Murray - Johnson 6:0, 6:4, 7:6. Az elődöntőben Murray ellenfele a Monfils - Nisikori találkozó győztese lesz.
Szombaton délután érkezik haza a riói játékokról Szilágyi Áron immár kétszeres olimpiai bajnok kardvívó. A Vasas 26 éves versenyzője, valamint edzője, Decsi András egy kisebb magyar küldöttség tagjaként szombaton a párizsi járattal landol 17.40 órakor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/A terminálján.
Ugyancsak ezzel a géppel érkezik Karakas Hedvig cselgáncsozó, továbbá a vívók közül Knapek Edina és a hatszoros olimpikon Mohamed Aida.
Gyurta Gergely és Rasovszky Kristóf sem jutott be az 1500 méteres gyorsúszás szombati döntőjébe a pénteki előfutamokból a riói olimpián. A 400 méter vegyesen 11. Gyurta Gergely a leghosszabb medencés úszószámban 15:06.24 perccel a 19. időt érte el. A 19 éves Rasovszky 15:29.36 perc alatt ért célba, ezzel 35. lett.
Ez szörnyen sikerült, az első négyszáz után egyszerűen nem tudtam úszni. Nagyon rosszulesett, talán az alig egy hónappal ezelőtti tíz kilométert követően nem sikerült az átállás. Gyakorlatilag ez egy tíz kilométeres iram elejének felelt meg"
- mondta Rasovszky arra utalva, hogy júliusban aranyérmes lett a nyíltvízi úszók junior világbajnokságán 10 kilométeren.
A svéd női labdarúgó-válogatott kiejtette a négyszeres olimpiai bajnok, címvédő amerikai csapatot. A Brazíliavárosban megrendezett negyeddöntőben 90, majd 120 perc játék után 1-1 volt az állás. A tizenegyesekben az amerikaiak kétszer, a svédek csak egyszer hibáztak, így a skandinávok jutottak be a legjobb négy közé.
Ötödik lett a Balog Gáborral, Gyurta Dániellel, Pulai Bencével és Bohus Richárddal felálló 4x100-as vegyesváltó az előfutamban. Ezzel az eredménnyel épphogy lemaradtunk a döntőről, három tizeddel lemaradva ugyanis a 9. helyen végeztünk.
A női kézilabda minden szépsége benne van az olimpia tornában. A remekül kezdő Brazília (kiterítették Norvégiát és 13-mal verték Romániát) kikapott Spanyolországtól (24-29), erre most ugyanez a spanyol csapat simán kikapott a románoktól 24-21. Az egyetlen állandóság, hogy Cristina Neagu megint megszórta magát, ezúttal 9 gólig jutott.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy pénteki autóbalesetben Stefan Henze, a német szlalom kajak-kenu válogatott edzője a riói olimpián. A részletekről itt olvashat.
Kettős olasz sikert hozott a sportlövők női skeet száma a riói olimpia pénteki versenynapján. Az aranyérmet Diana Bacosi szerezte meg, mivel a döntő csatában 15-14-re jobbnak bizonyult Chiara Cainerónál. A címvédőként indult amerikai Kimberly Rhode ezúttal harmadikként zárt.
A kanadai Rosannagh MacLennan megvédte címét gumiasztalon, a 27 éves sportoló – aki hazája zászlaját is vitte a megnyitón - a sportág történetének első olyan versenyzője lett, aki egymást követő két ötkarikás játékokon győzni tudott. A második helyen zárt Bryony Page a britek első érmét nyerte gumiasztalon, a bronzot a kínai Li Tan érdemelte ki.
Helebrandt Máté egyéni csúccsal a 28. helyen végzett szombaton 20 kilométeres gyaloglásban, a 27 éves atléta 1:22:31 órával ért célba a 70 induló között. A nyíregyházi versenyző az első kilométereken még a mezőny második felében gyalogolt, majd fokozatosan jött előre, 10 kilométernél a 41., 16-nál a 35. volt, s még az utolsó kilométereken is tudott javítani.
A számban kettős kínai győzelem született, az aranyérmet a Londonban harmadik, a tavalyi vb-n második Csen Vang szerezte meg Caj Ce-lin és az ausztrál Dane Bird-Smith előtt.
Ku Poncsan nyerte a riói olimpia férfi egyéni íjászversenyét, miután a pénteki fináléban 7-3-ra győzött a francia Jean-Charles Valladont ellen. Ku ezzel második elsőségét szerezte Rióban, miután tagja volt múlt szombaton a csapatversenyben élen zárt együttesnek. Így az összes íjászaranyérmet a Koreai Köztársaság nyerte, mivel nőknél egyéniben és csapatban is dél-koreai íjász győzött.
Úgy érzi, magában beszél Paul O'Donovan, Írország első olimpiai érmes evezőse, mert testvérével, Garyvel tölti szinte az összes idejét. A riói játékok pénteki döntője után arra vágyik, hogy most már mással is beszélgethessen.
A merész meztelen képeiről is elhíresült amerikai focikapus nem viselte jól, hogy kiestek.
A szörfös Cholnoky Sára 23., míg Gádorfalvi Áron 25. helyen végzett a riói olimpia vitorlásversenyein. A hatodik olimpiáján induló Gádorfalvi pénteken a 27., a 24. és a 23. helyen ért célba a 36 fős mezőnyben. Az olimpiai újonc Cholnoky egyszer 25. lett, kétszer pedig limitidőn túl haladt át a célvonalon, így 27. helyre rangsorolták. A 12 futam után az első tíz-tíz száll majd vízre a dupla szorzós éremversenyben vasárnap.
Laser Radialban a 18 éves Érdi Mária ismét a mezőny első felében vitorlázott, 11., majd 18. lett, ezzel a 16. összesítésben nyolc futam után. Vadnai Benjamin a 32. helyen áll, pénteken 30. és 39. helyen futott be.
Laser Radialban és Laser Standardben szombat lesz az utolsó előtti nap, a tíz futam után hétfőn rendezik az éremversenyt. A harmadik helyen álló finndingis Berecz Zsomborra szombaton szintén két futam vár.
Rafael Nadal és Nisikori Kej is bejutott a férfi tenisztorna elődöntőjébe. Peking olimpiai bajnoka, a harmadik helyen kiemelt Nadal a brazil Thomaz Belluccit, a negyedikként rangsorolt japán Nisikori pedig a francia Gael Monfilst győzte le egyaránt három szettben.
Eredmények, férfi egyes, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 3.) - Bellucci (brazil) 2:6, 6:4, 6:2
Nisikori (japán, 4.) - Monfils (francia, 6.) 7:6, (7-4), 4:6, 7:6 (8-6)
Del Potro (argentin) - Bautista (spanyol, 10.) 7:5, 7:6 (7-4)
Murray (brit, 2.) - Johnson (amerikai, 12.) 6:0, 4:6, 7:6 (7-2)
Az elődöntőben:
Nadal - Del Potro
Murray - Nisikori
Persze nem úgy, de valóban befogadta a példakép családja a 19 éves magyar úszót. Itt a fotó bizonyítékképp.
Amennyiben Monica Puig legyőzné az idei AusOpen-győztes és wimbledoni döntős német Angelique Kerbert a tenisztorna női egyesének szombati fináléjában, országa első olimpiai bajnoka lenne.
Komoly hátrányból fordítva Oroszország nyerte a férfi tőrözők csapatversenyét a riói olimpia pénteki napján. A döntő negatív hőse a tartalék Jean-Paul Tony Helissey lett, akinek becserélésén ment el a franciák aranya. A részletekről itt olvashat.
Először kapott ki a magyarokkal azonos csoportban szereplő brazil férfi vízilabda-válogatott, amely 9-4-re alul maradt Görögországgal szemben a csoportkör negyedik fordulójában. A brazilok az utolsó fordulóban, közép-európai idő szerint hétfőn 1.50 órakor a magyar csapattal találkoznak.
A riói uszodában már 45 perccel a kezdés előtt felcsendül a Hajrá magyarok! kórus - igaz, csak egy maroknyi szurkoló szájából.
A távolugró Greg Rutherford egy hálózsákban és egy energiaitallal várja a döntőt.
Afrikai táncosok rázzák dobszóra a dobogó és a medence közti területen. Az olimpia kabalafigurája is velük ropja, a közönség közben szép lassan szivárog az arénába.
Hosszú Katinka a 200 hát mezőnyének második legidősebb versenyzője lesz, a zimbabwei Kirsty Coventry után. Hosszú 1989. május 3-án született, Coventry 1983. szeptember 16-án.
Rögtön Hosszú futama után következik a 100 pillangó, ahol Cseh Lászlóé a második legjobb idő idén. És azután mindjárt Kapás Boglárka úszik, akinél csak hárman voltak gyorsabbak idén 800 gyorson.
A 200 méteres hátúszásban Hosszú Katinka már a rajt után az élre állt, 50 méternél világcsúcsrészidőn belül úszott, igaz, nem sokkal vezetett Maya Dirado előtt.
Féltávnál egy testhosszra növelte az előnyét az amerikai vetélytárssal szemben, és bár Dirado nem adta fel, az utolsó 50-re is maradt még 48 századmásodperc előnye a magyar klasszisnak.
Fantasztikus delfinezéssel majdnem egy testhossznyi előnnyel bukkant fel Katinka, azonban az amerikai döbbenetes hajrával utolérte, és jobb benyúlással, 2:05.99-es idővel, hat századdal megelőzte.
Nem pihenhettünk egy percet sem, hiszen jött a 100 pillangó férfidöntője, a 6-os pályán Cseh Lászlóval. 50 méternél Schooling, Sadovnyikov és Li volt a sorrend, a szingapúri úszót nem lehetett utolérni (50.39), viszont a második helyen hármas holtverseny alakult ki: Cseh, Phelps és Le Clos is 51.14-gyel csapott a célba.
„Amikor az ember ilyen szoros versenyben veszít, azt érezheti, milyen picin múlott. De négy éremnél nem bánkódhatom" – mondta gyorsértékelésében Hosszú Katinka.
A spanyol Rafael Nadal, Marc López páros nyerte a férfiak teniszdöntőjét. Nadal második alkalommal lett olimpiai bajnok, hiszen 2008-ban Pekingben egyesben diadalmaskodott, de Rióban is versenyben van még, az argentin Juan Martin del Potróval találkozik az elődöntőben.
A párosok bronzérmét az amerikai Steve Johnson, Jack Sock duó szerezte meg, amely két játszmában nyert a hetedik kiemelt Daniel Nestor, Vasek Pospisil kanadai egység ellen.
Eredmények, férfi páros, döntő:
Nadal, López (spanyol, 6.) - Mergea, Tecau (román, 5.) 6:2, 3:6, 6:4
a 3. helyért:
Johnson, Sock (amerikai) - Nestor, Pospisil (kanadai, 7.) 6:2, 6:4.
A 800 méteres női gyorsúszásban Katie Ledecky már 100 méter után akkor fölénnyel vezetett, hogy látszott, a győzelmét senki és semmi sem befolyásolhatja. Kapás Boglárka az első 150-en még csak a nyolcadik helyen tempózott, a táv egy negyedénél azonban már a negyedikként érintette a falat.
2008-ban készült Phelps látható a bal oldalon, a jobb oldalon pedig a mostani győztes, szingapúri Schooling.
Miközben Ledecky saját magát szórakoztatta az élen, és féltávnál 1,24 másodperccel úszott jobbat a világcsúcsnál, addig Kapás centikkel maradt csak el a második helyen lévő brit Jazz Carlintól.
600 méternél Kapás és Carlin továbbra is nyüstölte egymást, Ledecky mint egy motorcsónak, úgy hajtott az élen. Az utolsó ötvenre a magyar úszó kicsit elfáradt, így végül a harmadik lett, Ledecky pedig őrületes, 8:04.79-es világcsúccsal győzött.
„Nagyon örülök, hogy meglett az ezüstérem. A szingapúri srác nagyon jó volt, az 50.39-es eredménye tekintélyt parancsoló. Az olimpia előtt reméltem, én is tudok majd ennyit. Érdekes, hogy pont mi hárman lettünk ezüstérmesek, örülök, hogy Chaddel és Michaellel egy pozíción osztozhatok" – mondta Cseh László az M4 kamerája előtt.
„Amiért jöttem, hazaviszem, és ez annyira fantasztikus érzés. Nem értik, miért sírok? Most esett le, mi is történt. Nagyon örülök" – mondta könnyeivel küszködve Kapás Boglárka, aki szüleinek és edzőinek mondott köszönetet az M4 kamerája előtt.
Két sorozattal a vége előtt Márton Anita 19,39 méterrel a harmadik helyen áll súlylökésben!
Az utolsó körben 19.87 méteres fantasztikus új országos rekordot dobva bronzérmes lett a magyar súlylökőnő!
Ugyan Florant Manaudout tartották az 50 méteres gyorsúszás nagy esélyesének, egy századdal lemaradt az aranyéremről, azt az amerikai Anthony Ervin nyakába akasztják.
Négy érmet nyertünk pénteken, mégis visszacsúsztunk az éremtáblán a tizedik helyre. Itt meg lehet nézni, amíg mi elmegyünk szusszanni egy kicsit. Felkészülnek a reggeles kollégák, rövidesen jövünk a szombati eseményekkel, tartsanak velünk akkor is!