Családi gubancok az Izraeli filmhéten

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Erre a hétre több filmfesztivál is jut: november 20-án, pénteken kezdődik és szerdáig tart a Hollán utcai Odeon-Lloyd moziban az Izraeli Filmhét. A vetítéssorozat hatnapos, és összesen tíz nagyjátékfilmet mutatnak be, ebből ajánlunk is néhányat. Az egyik a Szerelmem, Aviva (képünkön), aminek főszereplője egy szakácsnő, aki írónő szeretne lenni, de amikor terve egy irodalomprofesszor segítsége révén teljesülni látszik, eddigi élete felborul. A másik film, ami érdekesen hangzik, a híres izraeli színésznő, Ronit Elkabetz rendezése, címe Siva, és a hagyományos zsidó gyászhétre összegyűlt marokkói család belső konfliktusait mutatja meg közelebbről. Könnyedebb és vicesebb film a Nudli, amiben egy légiutaskísérő nyakán marad egy kínai kisgyerek, akivel persze nem tud szót érteni egy nyelven sem. Végül Ephraim Kishon-filmeket ajánlunk, kettő is van belőle a fesztiválon: az 1969-es Blaumilch-csatorná-ban egy pszichiátriáról szökött ápolt kezd csatornát ásni Tel-Aviv kellős közepén, az 1970-es Azuláj, a rendőr pedig egy lágyszívű rendőrről szól, akit felettesei nyugdíjba akarnak küldeni, azonban a bűnözők nem helyeslik ezt az elgondolást. Itt még nézelődhetsz a filmek között. Vagy olvasd Bujdosó Bori kolléganőnk ajánlóját!