Szőnyi és az aszfalt

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Párhuzamos kiállítás nyílik ma a KOGART-ban: a szegedi dóm freskóit készítő Patay László festményei mellett Patay mesterének, Szőnyi Istvánnak a válogatott képeit is láthatjuk, amely nemcsak azért izgalmas, mert a magyar festészet egyik klasszikusának műveit szépesn sorba szedve láthatjuk, hanem azért is, mert Kovács Gábor gyűjteményének hála, mester és tanítvány stílusának összehasonlítására is lehetőség nyílik.

Forrás: [origo]

Az egyik legszebb - Szőnyi István: Reggel, 1942 (a Magyar Nemzeti Galériában látható)

Ezalatt a Ludwigban a Strabag Festészeti Díj nyerteseinek műveit láthatjuk: a 40 év alatti magyar festőket támogató díj az évek során a kortárs képzőművészet körül kialakuló intézményi struktúra egyik fontos eseményévé vált, még jó, hogy most már nem Magyar Aszfaltnak hívják a céget. A zsűri munkájában még részt vett Néray Katalin, a Ludwig nemrég elhunyt igazgatónője is, az ő értékítéletét is tükrözi az október 14-ig látható kiállítás.

Forrás: [origo]

Verebics Ágnes: Arcok, 2004

A fődíjat ezúttal Verebics Ágnes kapta, rajta kívül még Barakonyi Zsombor, Batykó Róbert, Benedek Barna és Tóth Miklós képeit is láthatjuk a Ludwigban.