Szenvedélybeteg a pasim

Vágólapra másolva!
Sokak szerint a könnyű drogok csak lelki függőséget okoznak. Ez a "csak", sokszor megkeserítheti kapcsolatainkat is. A kérdés: mit tegyünk, ha barátunk foglya lesz valamelyik kábítószernek?
Vágólapra másolva!

Amikor egy lány úgy érzi, megtalálta a helyét a férfi mellett, nehéz elfogadni, hogy az az ember, aki neki a legfontosabb, őt csak a második helyre rangsorolja. "Nehéz másodiknak lenni a drog után, de a nők hihetetlen sok kompromisszumra képesek, ha megtalálták az igazit - jegyzi meg a szakember, aki a következőket tanácsolja: "Tisztázni kell a kapcsolatban, hogy kinek, mi a fontos. Mindenképpen beszéljenek a dologról és arról, hogy ki, milyen kompromisszumokat hoz a cél megvalósítása érdekében. Persze nem elég csak beszélni róla, meg is kell tapasztalni a változásokat."

A szakember szerint a gondok akkor kezdődnek igazán, amikor a lányban feltámad a vágy, hogy leszoktassa szerelmét. Optimális esetben a fiú mindent megígért, aztán szembesülnek azzal, hogy nem megy a dolog, s a történet egyre inkább kriminalizálódik - osztja meg a tapasztalatait Rigó Péter, aki szerint egy ilyen szituációban számolni kell a társfüggőség kialakulásával (ez leginkább szülők esetében fordul elő). Ez azt jelenti, hogy a segítő párnak egyre fontosabb lesz, hogy kontroll alatt tartsa a másikat, és magát mártír szerepben tüntesse fel. Küzd, reménykedik, csalódik, megbocsát, újra kezdi. Küzd, reménykedik...

Leszoksz vagy lelépek

Nyilván roppant nehéz egy ilyen szituációban hideg fejjel gondolkodni és esetenként döntéshelyzet elé állítani a férfit, de Rigó szerint az ilyen helyzetek juttatják el hozzá azokat, akik le akarnak szokni. "Ha a nő nem látja a párjában, hogy hajlandó elfogadni a változást és tenni is ezért, hagyja ott" - ad tanácsot az addiktológus, de azonnal hozzá is teszi: "Ez egy roppant ambivalens érzés, hiszen ha szerelem van, nem igazán lehet ott hagyni a másikat, pláne nem egy ilyen roppant nehéz helyzetben. Úgyhogy, ez az ördögi kör (megbocsát, újra kezd, reménykedik, csalódik, megbocsát...) addig megy, amíg a nő ki nem ábrándul a férfiből."

Szendi Gábor klinikai szakpszichológus szerint is segíthet a drámai fellépés, a szakítópróba. "De általában csak akkor, ha a kapcsolat szilárd alapokon áll, és mindkét fél hisz a gyógyulásban" - állítja. Szerinte, legyen szó könnyű vagy nehéz drogokról, legfontosabb tudatni a használóval, hogy van választása. A legfontosabb természetesen, hogy az illető megtalálja annak okát, hogy miért nyúl az adott szerhez, és hogy miért az anyag okozza számára az örömforrást - mondja a pszichológus.

A jövőkép tehát segítséget tud nyújtani mindkét félnek abban, hogy közelebb kerüljön saját magához, megértse és elfogadja helyét a mikro- és makrokörnyezetében, az életben, valamint rájöjjön, mit érez igazából az iránt, aki mellette van. Mint mindenért, ezért is melózni kell. Mindenkinek.

Bakos Móni és Kántor Barbara