Amit a divat diktált

Vágólapra másolva!
A szélsőségek éve volt az idei - divat szempontjából legalábbis mindenképp: a bő kardigánok és pólók, a kismamaruhára emlékeztető tunikák ugyanúgy trendik voltak, mint a szűk csipke- és csőtopok vagy a zsabós selyemblúzok; menő volt a csőfarmer, de MC Hammer buggyos gatyája is; nőies, magas sarkú, elegáns bokacsizmák, platformok és kecses balerinacipők jól megfértek a kissé ormótlan saruk mellett; a két tenyérnyi borítéktáskák és a hatalmas batyuk egyaránt kötelező divatelemnek számítottak. Ez (volt) a divat 2008-ban.
Vágólapra másolva!

Balerinacipő

Lapos talpú, mély kivágású cipő, fűzővel a bokához rögzítve, vagy fűző nélkül. A nők régebben - főleg az ötvenes években -, rövid vagy vádliig érő, bő szoknyákhoz és szűk nadrágokhoz viselték - ma már gyakorlatilag bármivel felvehetjük, és nem csak tavasszal és nyáron: a Crocs márkának hála - aki elkészítette a szőrmével bélelt gumi változatot, már télen is.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Platfom

Az egész a görögökkel és a színházzal kezdődött: ott viseltek magasított, fatalpú cipőket, koturnuszokat a színészek, hogy magasított alakjuk méltóságteljesebbnek, tiszteletet parancsolónak hasson. Azóta többször letűnt, majd újra feltűnt a divattörténelem színpadán - hordtak hasonló talp-emelvényeket a középkorban is, s az 1930-40-es években a dívák és szexidolok is ilyenket viseltek, a hippikorszakban a nők és a pasik körében is hódított, a kilencvenes évek végén a Spice Girls tette újra népszerűvé a"patacipőket" - idén a finomított-csinosított változat hódított - telitalppal, vagy tűsarokkal és rejtett talpvastagsággal kombinálva.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A platform ma



Bokacsizma és oxford cipő

Az őszi-téli cipők közül a legdivatosabbak idén a bokacsizmák voltak - ez viszont csak nagyon kevés embernek, elsősorban a tökéletes lábúaknak állt jól, mert elég rossz helyen "ér véget" - , és a sokkal barátságosabb, ún. oxford cipők, melyek egyszerre emlékeztetnek a bokacsizmákra és a férficipőkre, de magas sarokkal készülnek, és szoknyához, nadrágkosztümhöz egyaránt nagyszerűen mutatnak.