Színházszerelem-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Berniczky Konkoly Edit Színházszerelem című kötetében többek között olyan színészekkel beszélget életről, kihívásokról, kudarcokról, hitvallásról, mint Cserhalmi György, Mácsai Pál, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter vagy Kováts Adél.
Vágólapra másolva!

- Mit jelent a hit az életében?
- A létezést. Miért, lehet létezni, alkotni hit nélkül? Lehetnének gyermekeim, ha nem hinnék? Tudnék küzdeni? Hívő ember vagyok, bár nem neveltek vallásosan; érzem, hogy vannak kötelezettségeim vagy inkább adósságaim. Kisgyerekként figyeltek rám, hittek bennem, fontos voltam. Kaptam, és most úgy érzem, tartozom. Tudom, hogy a dolgok nem járnak, így csak megköszönöm a velem történteket. Örülök, és hálás vagyok a három gyermekemért, a rendezett családi életemért, a megoldhatónak tűnő gondjaimért. Azért, hogy elképzelésem van a pályámról, arról, hogyan akarok benne létezni. Örülök, hogy nem bír elvakítani a siker, a népszerűség.

- A médiáról mi a véleménye?
- Borzasztó. Nem szívesen veszek újságot, védeni próbálom magam. A tévében a filmeket szeretem, illetve megnézem a híradót.

- A gyerekei sem tévéznek?
- Leszoktattam őket. A l'art pour l'art tévénézést elhagytuk. Filmeket ők is néznek, mint ahogy én is néztem gyerekkoromban. Emlékszem, hétfőn nem volt adás, ez volt a szomorú nap, a nagymosás időszaka. Ilyenkor senki nem foglalkozott velem, ráadásul a nővérem ekkor gyakorolt a csellóján. Csellón pedig csak szomorú dalokat lehet játszani. Az én agyamban a hétfő fekete.

- Melyik nap a piros?
- A szombat. De olyan narancsos piros.

- Mit olvasott utoljára?
- Szergej Dovlatov Kompromisszum című könyvét. Első Magyarországon megjelent műve, a Puskinland is nagy hatással volt rám. Fantasztikus író, fantasztikus humorral. Úgy ír saját nyorúságunkról, hogy miközben nevetek, potyognak a könnyeim. Katartikus.

- Filmek?
- Nemrég láttam A zongoristá-t, megdöbbentő volt.

- Abban a filmben sok csend van. Ön hogy van vele?
- A csenddel? Szeretem. Szeretek csendben lenni. Amikor néha egyedül vagyok otthon, felfigyelek arra, milyen mélységes csend vesz körül. Megnyugtat. Szeretek futni. Nemcsak a mozgásért, hanem mert összeszedhetem a gondolataimat. Régebben terveztem, hogy lefutom a maratoni távot, a félmaratonig el is jutottam, de most már nem ragaszkodom hozzá. Nagyon készülni kellett rá. Majd idősebb koromban, nem négy, hanem öt óra alatt... Nem mindegy?

- Könnyen el tud engedni dolgokat?
- Megtanultam - remélem - különbséget tenni lényeges és lényegtelen között. Tehát könnyebben. Hihetetlen módon meg tudom magamnak magyarázni, ha valamit nem akarok már. Nem tudok ragaszkodni - azt hiszem, ez egyfajta fogyatékosság -, de lehet, hogy csak védekezés.

- Egyszer már elvált. Nehéz volt elengedni azt a házasságot?
- Fiatal voltam, felelőtlen, tudatlan, tapasztalatlan. És önző. Csak az számított, hogy nekem mi esik jól, nekem mik a céljaim, velem mi történik. Mint egy egészéges kamasz gyerek. Valójában az is voltam.

- Utána magányosnak érezte magát?
- Néha, még ha percekre is, magányosnak érezzük magunkat. Ez megmagyarázhatatlan. Egy jelentéktelen, de az adott pillanatban megoldhatatlannak tűnő problémával hirtelen magadra maradsz. Küzdesz, hogy megoldd, mert rossz magányosnak lenni, a mai világban különösen. Nekem vannak kapaszkodóim. De ha nem figyelek eléggé, elveszítem őket. Tehát mi magunk is tehetünk a magányunkról.