Túl sok D-vitamint szedett egy brit férfi, belehalt

Vágólapra másolva!
David Mitchener tavalyi halálát hiperkalcémia okozta. A 89 éves brit férfi túl sok D-vitamint szedett, emiatt lett extrém magas a kalciumszint a szervezetében. A halottkém-asszisztens jelentésében a vitamin túlzott bevitelének kockázataira hívta fel a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Michener 2023. május 10-én került az East Surrey Kórházba, Délkelet-Angliában, tíz nap múlva meghalt - írta meg a Fox News. Jonathan Stevens, halottkém-asszisztens jelentésében az áll, a tesztek kimutatták, hogy a D-vitamin szintje a maximális regisztrálható szinten volt. 

A D-vitamin toxicitást Michener halálának egyik tényezőjeként sorolták fel, a pangásos szívelégtelenség, az ischaemiás szívbetegség, a krónikus veseelégtelenség és a hiperkalcémia mellett.

A férfi halálát megelőzően legalább kilenc hónapig szedett olyan étrend-kiegészítőket, amiknek csomagolásán nem volt semmilyen figyelmeztetés a kockázatokról vagy mellékhatásokról. 

A vitamin-kiegészítők nagyon súlyos kockázatokkal és mellékhatásokkal járhatnak, ha túlzott mennyiségben szedik be őket

- írta Stevens. 

Pieter Cohen, a massachusettsi Cambridge Health Alliance docense szerint egészséges felnőttek számára napi 600 nemzetközi egység D-vitamin elegendő. A narancslé, a lazac, a joghurt például mind olyan élelmiszerek, amikben van D-vitamin. Cohen azt tanácsolja, napi 4000 nemzetközi egységnél többet ne fogyasszanak az emberek. 

Az ennél több mennyiség sok problémát okozhat, mivel a D-vitamin hormonként működik a szervezetben. Túladagolás akkor fordul elő, ha sokkal többet vesz be valaki, napi 60 000 nemzetközi egységet vagy még annál is többet

 - magyarázta.

Dr. Maryann Amirshahi professzor úgy fogalmazott, hogy az étrendben szükséges D-vitamin mennyisége életkoronként is változhat. 

1 évesnél idősebb gyermekeknél, serdülőknél és a legtöbb felnőttnél napi 600 egység javasolt. Terhes vagy szoptató nőknél ugyanez a mennyiség, 70 év felettiek számára pedig napi 800 egység bevitel javasolt.

Nemrég arról írtunk, egy másik népszerű vitamin kikészítheti a szívet.