Óriási bajban a fronton az ukránok, már Brüsszelben is kétségbeestek

Ukrajna, Oroszország, háború, ukrán, orosz, konfliktus, Orosz - Ukrán háború, katona, tüzel, akció, lő, lövés
A Ukrainian artilleryman fires a 2A36 Giatsint-B field gun toward Russian positions near Avdiivka in the Donetsk region on June 23, 2023, amid the Russian invasion of Ukraine. (Photo by Genya SAVILOV / AFP)
Vágólapra másolva!
Ki kell pótolni az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a tűzképesség tekintetében mutatkozó rendkívüli aránytalanságokat, Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben szerdán.
Vágólapra másolva!

Az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális tanácskozását megelőzően Josep Borrell hangsúlyozta:

 

az Európai Uniónak meg kell mutatnia, hogy egyértelmű elkötelezettsége Ukrajna támogatására továbbra is töretlen.

 

Fontos tisztázni a katonai támogatásra, valamint a lőszertámogatásra vonatkozó uniós ígéretek teljesítésének állását, és áttekinteni, "hol tartunk most, hol leszünk márciusra és az év végére" - közölte.
A mostani tanácsülés fő célja tehát áttekinteni az elkötelezettség és a vállalások megvalósításának állását - húzta alá Borrell, majd hozzátette:

 

rendkívül fontos továbbá az Európai Békekeret forrásaiból Ukrajnának szánt pénzügyi támogatás folyósítása is.

 

A Kieli Világgazdasági Intézet adatai infografikán ábrázolva. A számok alapján látszik, hogy a német és lengyel támogatások mértéke is kezd elmaradni, miközben Norvégia mellett továbbra is a balti országok maradtak Ukrajna legfontosabb európai támogatói Forrás: KIELI VILÁGGAZDASÁGI INTÉZET/ORIGO

Lőszerért könyörög az EU

Fontosnak nevezte az európai lőszergyártás kapacitásainak bővítését az ukrajnai fegyver- és lőszerszállítás mellett a tagállami raktárak feltöltése szempontjából is. A szakminiszerek ezen elvárásoknak megfelelően az európai védelmi ipar megerősítését célzó tervet tekintenek át - tájékoztatott. Elmondta:

 

tárgyalnak a védelmi miniszterek a Vörös-tengeren a hajózás biztonságának szavatolására létrehozni tervezett Aspides, azaz védelmet jelentő pajzs elnevezésű uniós művelet létrehozásának részleteiről is.

 

Emlékeztetett, hogy a tagállamok között elvi megállapodás született egy katonai művelet elindításáról. Szavai szerint most döntésre van szükség a művelet struktúrájáról és arról, hogy mely erők és honnan vezessék azt. A művelet a jemeni húszi lázadók elleni katonai fellépésben nem fog részt vállalni, hanem megakadályozza, hogy a lázadó fegyveresek megközelíthessék a kereskedelmi hajókat - mondta. A művelet megkezdésére mielőbb szükség van, ugyanis számos európai vállalat kéri a hajózás biztonságát fenyegető veszély elhárítását - tette hozzá.

A Szibériai zászlóalj egyik tagja kiképzésen egy Kijev közelében lévő gyakorlótéren 2023. december 13-án. A zászlóaljat az ukrán fegyveres erők nemzetközi légiójának egységeként állították fel orosz állampolgárságú volt katonákból, polgárjogi aktivistákból és önkéntesekből, akik küzdeni szándékoznak az Ukrajnát megtámadó orosz haderő ellen Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Komoly döntés előtt állnak a tagállamok

A Száhel-övezettel kapcsolatban Borrell azt mondta, az EU-nak lépnie kell a térség biztonságának szavatolása érdekében. Oroszország szándéka minél nagyon befolyást szerezni a régióban, ami új geopolitikai helyzetet teremtve konfliktusok forrása lehet - figyelmeztetett.

 

A tagországoknak egyebek mellett dönteniük kell arról, hogy a május 24-én lejáró Mali uniós támogató misszió mandátumát meghosszabbítják-e

 

- tájékoztatott. Itt is sürgős döntésekre van szükség, ugyanis Oroszország növekvő befolyása a térségben a biztonság és a stabilitás töredezettségének erősödését eredményezi - zárta gondolatait az uniós diplomácia vezetője.