A Mikulásnak arab női nevet adnak Belgiumban, betiltott karácsonyfák Franciaországban és más őrületek

Németország, karácsonyi várás, karácsony, ünnep, tér, 2023. 11. 27.
Dortmund, 2023. november 27. A dortmundi karácsonyi vásár 45 méter magas karácsonyfája 2023. november 27-én. A német város szerint ez a világ legnagyobb karácsonyfája, amelyet 1000 lucfenyőből állítottak össze, és 48 ezer égő díszíti. MTI/AP/Martin Meissner
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években egyre fokozódik a karácsonyellenes őrület több, nyugat-európai városban, ahol a polgármester szélsőbaloldali politikus. Bordeaux csak az első állomás volt - ott tiltották be a karácsonyfát, hivatalosan környezetvédelmi okokból, a valóságban a muszlimoknak akartak kedvezni. Így. Idén az egyik francia polgármester szerint nem elég befogadó, nőies a Mikulás, egy szélsőbaloldali vezetésű belga városban arab keresztnevet akarnak adni a Mikulásnak. Egy osztrák kisváros pedig jövőre népszavazást akar tartani egy óvodában, hogy jöjjön-e egyáltalán a Mikulás, aki túl fehér...
Vágólapra másolva!

Áldott karácsonyi ünnepek helyett „szép téli" ünnepeket!

Nantes-hoz hasonlóan több település is a "téli vásár" kifejezést választotta a hagyományos karácsonyi vásár elnevezés helyett. Franciaország legnagyobb migráns gettójában, a Párizs melletti Saint-Denis-ben december 15-től

"Visszatért a szép tél" címmel hirdették meg a város honlapján a vásárt: "a Bazilika előtti tér és környéke fényekkel, karácsonyfákkal, kicsiket és nagyokat egyaránt megörvendeztető aktivitásokkal várja a látogatókat"-írták.

Angoulême-ben az ünnepi program a "Hiver en Fêtes" („Ünnepbe öltözött tél") elnevezést viseli. Douai-ban "Douai tél", Saint-Mandéban "Elvarázsolt tél", Angers-ban "Téli napfény" elnevezéssel futnak a hagyományos karácsonyi rendezvények. Laval városkában pedig „Laval fényei" címmel indultak a rendezvények, „Szerelem" témakörben, bár az ünnepélyes kezdést egy bombariadó miatt el kellett halasztani...

Bordeaux-ban az ultraliberális, zöldpárti Pierre Hurmic vezeti a várost. Ő volt az, aki hatalomra kerülésekor egyik első intézkedéseként betiltotta a fenyőfák állítását (mondván, hogy nem akar több halott fenyőt látni).

A szélsőséges, baloldali polgármester döntésének megfelelően az idén már harmadik éve egy világító, újrahasznosított üvegből és acélból készült 11 méter magas műalkotással ünneplik a Karácsonyt.

La Rochelle-ben a radikális baloldali (tehát kommunista) polgármester, Jean-François Fountaine úgy döntött, hogy követi a példát, és idén a városháza udvarán álló hagyományos fenyőfát egy "zöld és fenntartható" dekorációkkal díszített fémszerkezettel váltják fel.

Strasbourgban a zöldpárti, szintén szélsőbaloldali Jeanne Barseghian polgármester tavaly betiltotta a hagyományos ételeket, italokat és termékeket a vásárban, az idén ezt az érthetetlen és mindenki szerint ostoba intézkedését a lakosság felháborodása miatt kénytelen volt felfüggeszteni.

Karácsonyi forgatag az Eiffel torony körül. Forrás: shutterstock / Készítette: Felix Catana

Idén tehát újra lehet majd kapni a tradicionális, tipikus téli francia ételt, a tartiflette-et, amit a korábban szintén tiltó listára tett pezsgővel lehet majd kísérni. Sőt, miután a polgármester tavaly betiltotta őket, a lakosság nyomására idén a kosárfonók, az esernyőkészítők is visszatérhetnek a karácsonyi vásárba. Sőt, a strasbourgiak idén kedvenc háziállataiknak, a kutyáknak vagy macskáknak is vásárolhatnak majd ajándékot, mert idén ezeket a termékeket is levették a „tilalmi listáról".

A nagy, igaz fenyőfát azonban a „Dernière Rénovation" szélsőbalos szervezet aktivistái múlt héten narancssárga festékkel fújták le...

„Meg kell őriznünk mindazt, ami mindannyiunk számára kedves, családjaink, szeretteink élete forog kockán. Hát nem ez a karácsony igazi szelleme? – gúnyolódtak az aktivisták az X-en mindazokon, akiknek a Karácsony a hagyományokat és azok megőrzésének fontosságát is jelenti.

Az észak-franciaországi, főleg migránsok által lakott Hem-ben átnevezték a december 6-i Mikulás ünnepséget és „Kóstoló az ünnepekre" címmel szervezett rendezvényre hívták össze a családokat.

A rendezvényt szervező állami finanszírozású szociális központ még nem válaszolt a „Le Figaro" kérdésére azzal kapcsolatban, hogy miért kellett egy hagyományosan a gyerekeknek szóló, régi hagyományt megtestesítő Mikulás ünnepséget átkeresztelni...


„Fekete Mikulásnő" Gentben

Brüsszel Saint-Gilles kerületében Jean Spinette szocialista polgármester úgy nyilatkozott, hogy „befogadó Szent-Nicolas"-t (Mikulás ünnepet) szeretne idén.

Miután a kerület testvérvárosa a klementinjéről híres marokkói Berkane városa, azt javasolta az önkormányzatnak, hogy nevezzék át „Saint-Nicolas"-t "Sidi Nicolas"-ra. (Sidi-népszerű marokkói keresztnév).

Ahogy a belga sajtónak elmondta, „a Szent-Miklós ünnepnek tiszteletben kell tartania a környezetet, a vallásokat és az interszekciót" (biológiai és társadalmi nemek találkozási pontjai). Így lehet kapcsolatot találni a helyi muszlim közösséggel.

Tudomásul kell venni, hogy a Saint-Gilles-ben élők közül sokan Marokkónak ebből a régiójából származnak. És szerintem vicces lenne, ha egy „Sidi Nicolas" klementine-t adna a gyerekeknek".

Nem messze innen, Gentben végül lemondták a „fekete Szent Miklós" érkezését, amelyet december 6-ra terveztek a városházára egy gyarmatosításellenes ruandai származású belga "művésznő", Laura Nsengiyumva installációja alapján. Ennek ellenére a genti „Vooruit" kulturális központban "Nikkolah királynő" néven a "művésznő" mégis megtartotta rendezvényét.

A Sudinfo internetes médium szerint Laura Nsengiyumva, aki saját bevallása szerint reggeltől estig „dekolonizál", .„megkérdőjelezi a kultúrák és a nemek közötti hagyományos határokat".

A „Nagy Szent" hagyományos ünneplése helyett ennek az alternatívának az a célja, hogy a hagyományt másképp, az elmúlt évtizedek sztereotípiái nélkül közelítse meg". (Belgiumban a népi hagyomány szerint Szent Miklós, azaz a Mikulás hozza az ajándékokat, mint ahogy a karácsonyfát is ekkor állítják fel. December 24-én Szentestén általában nincs ajándékozás, csak egy családi vagy baráti körben elköltött vacsora.)

Nem jobb a helyzet Ausztriában sem. A „sokszínűség" és a „kultúrák különbözőségének" tiszteletben tartása nevében a Salzburgi tartomány Plainfeld településének egyik óvodája első ízben kérdőjelezte meg azt, hogy helyén való -e, hogy a Mikulás december 6-i meglátogatja az intézményt.

Az óvoda vezetője a „Salzburger Nachrichten" című lapnak elmondta, hogy több gyermek is megijedt és félt a fehér, szakállas férfitól. Különösen a fehér zavarja őket az óvodafőnök ultrabalos véleménye szerint. Végül a polgármester a felháborodott szülőknek azt ígérte, hogy ....népszavazással döntenek az ügyben. Azaz arról lesz népszavazás, hogy jövőre december 6-án legyen-e Mikulás ünnep az óvodában....