Itt van a bírósági döntés a nemi erőszakkal vádolt Andrew Tate ügyében

Vágólapra másolva!
Feloldotta a házi őrizetet, és hatvan napra hatósági felügyeletet rendelt el pénteken a bukaresti bíróság a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolt brit influenszer Andrew Tate és testvére Tristan ügyében - tudatta az Agerpres hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A bíróság elrendelte, hogy a vádlottak a hatósági felügyelet idején csak előzetes bírói engedéllyel hagyhatják el Bukarestet, illetve a román fővárost körülvevő megyét, nem viselhetnek fegyvert, és nem közelíthetik meg az áldozatokat vagy azok családtagjait.

Ugyanezek az intézkedések érvényesek két másik vádlottra - két román állampolgárságú fiatal nőre -, akiket bűnsegédlettel vádolnak.

Andrew és Tristan Tate, valamint két feltételezett román bűntársuk ellen júniusban emelt vádat a román ügyészsé.

A vádirat szerint a Tate fivérek az általuk

elcsábított fiatal lányokat egy Bukaresthez közeli, Ilfov megyei villában tartották fogva, szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek őket,

amelyeket feltöltöttek az internetre, amelyből jelentős bevételt szereztek.

Az áldozatok a nyomozóknak elmondták, hogy a villátban egy videochat-stúdió volt berendezve, az ingatlant fegyveresek őrizték, őket pedig arra kényszerítették, hogy az

"Owned by Tate" (Tate tulajdona) feliratot tetováltassák magukra.

A Tate testvéreket és bűntársaikat 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában.

A testvérek villájában fegyvereket és nagy összegű készpénzt találtak. Később tíz ingatlant és tizenöt luxusautót is lefoglalt tőlük a rendőrség. Mint kideült a testvérpár egyik segítője korábban rendőr volt.