Újabb megjegyzést kapott Joe Biden a szellemi állapotára

Joe Biden Alexander Soros
Vágólapra másolva!
Jeffrey Katzenberg szerint Joe Biden-nek is úgy kellene megélnie az időskorát, mint Harrison Ford-nak.
Vágólapra másolva!

Indiana Joe és az elveszett laptop fosztogatói

Ezzel a jelzővel illették Joe Bident a Breitbarton, az amerikai jobboldal vezető politikai újságjában, a napokban ugyanis szóba került, hogy

Joe Bidennek Harrison Fordhoz hasonlóan kellene megélnie az életkorát.

A hasonlat éppenséggel Jeffrey Katzenbergtől, Joe Biden kampányfőnökétől származik, aki főnökét Mick Jaggerhez és az Indiana Jones és a Star Wars-filmek, valamint a Szárnyas fejvadász-filmek sztárjához hasonlította.

Hasonlítsuk össze Indiana Jones és Mick Jagger filmes és színpadi teljesítményét Joe Biden performanszaival.

Mick Jagger esetében is "szembetűnő a hasonlatosság".

Katzenberg hasolata egyértelműen szembetűnő volt a közelmúltban is, különösen Joe Biden-nek az amerikai légierő diplomaosztóján bemutatott produkcióján.

Feltűnő, hogy az elmúlt időszakban a demokrata kampánygépezet Joe Biden renoméjának helyreállításába fogott, ugyanis az elmúlt félév szinte összes felmérése szerint az ukrajnai háború támogatásával, az inflációs válság kezelése tekintetében is egyszerűen szánalmas és megalázó tevékenységet végzett elnöki megbízatása során.

A Breitbart által szemlézett legfrissebb közvélemény-kutatás szerint

az amerikaiaknak csupán 32 százaléka elégedett Joe Biden munkájával.