A szerelők Ghost Carnak, Szellemautónak nevezték el az autót. Miután Meyert és a járművet kellőképpen felkészítették, az amerikai bázison gyűjtést szerveztek.
A kalapozás eredményeképpen 12 ezer dollár jött össze, amelyből humanitárius árut vásároltak a dán kiképzőnek:
élelmiszert, takarókat, ruhákat, gyógyszereket és gyerekjátékokat. Ebből a Ghost Car egyszerre csak 400 kilót bírt el a sok extra felszerelés és páncél súlya miatt.
Meyernek lőfegyvert is akartak adni, de a dán felemelte a Bibliáját, és azt mondta:
Ez, és a tőr elég lesz. Ha Isten teremtett egy Rambót itt, a Földön, akkor az én vagyok.
Ekkor kapta az Isten Rambója becenevet.
Meyer felajánlotta a szolgálatait az ENSZ-nek, de a világszervezet nem tudott mit kezdeni az őrült dánnal. A kiképző erre ismét kezébe vette az irányítást, a barátai segítségével egy amerikai szállítógépen a térségbe utazott az autójával együtt, és önhatalmúlag, egyedül elindult a front felé.
Meyer a háború alatt, 1995-96-ban kb. százszor hajtott át a frontvonalon, hogy segélyt vigyen a rászorulóknak. Száguldott 160-nal Szarajevó útjain, miközben milicisták üldözték. Lőttek rá szerbek, bosnyákok, horvátok, rendőrök, katonák, szabadcsapatok tagjai.
A horvát-bosnyák oldalon aztán hamarosan már felismerték, sőt, óriási népszerűségre tett szert, de ennek ellenére bűnbandákkal azért továbbra is keveredett összetűzésbe a bosnyák oldalon is. De Isten Rambója nem törődött mindezzel, csak rendületlenül járta a falvakat és vitte a segélyszállítmányait.
"1994-ben éjjel Varesben autóztam, kimerülten, biztonságos alvóhelyet keresve. A hőképalkotó eszközömmel felmértem a környéket. A szemközti romok között emberi testeket mutatott a készülék. 2-3 embernek kellett ott lennie. A bedeszkázott ajtón át gyertyafényt láttam.
Bekopogtam, a gyertya azonnal kialudt. Újabb kopogtatás és bemutatkoztam: "Helge Meyer vagyok az amerikai hadseregből!" Egyszerűbb volt ezt mondani, mint magyarázni, hogy hát civil vagyok, de a hadsereg segített stb. Egy idős férfi kinyitotta az ajtót és beinvitált. Egy fiatal nő is ott volt az újszülött babájával.
Mindenki koszos volt és láthatóan alultáplált. Szappant, vizet, ételt és bébiételt kaptam elő a Camarómból. A fiatal anya megmosdatta és megetette a gyerekét, aztán maga is megmosdott kicsit. Egy darabig csendben ültünk a gyertya körül. Az öreg figyelmesen olvasta a Koránját, én pedig a Bibliámat, amely állandó társam.
Aztán behúzódtam a kocsimba, hogy aludjak. Éppen hogy becsúsztam a hálózsákomba, amikor valaki bekopogott az ablakomon. A fiatal nő volt, és a csupasz mellkasomra fektette a babáját.
Soha nem felejtem el ezt a megrendítő pillanatot az életemben.
Ez mindennap arra buzdít, hogy segítsek a háború gyermekein.
Köszönöm Istennek és ennek az édesanyának a bizalmukat."
(részlet Meyer naplójából)
Meyer egy karcolás nélkül úszta meg a háborút. Igaz, egyszer a kevlársisakja fogta meg egy AK lövedékét.
Az autója több találatot kapott, de pl. aknasérülés sosem érte, annak ellenére sem, hogy véletlenül több aknamezőn áthajtott az éjszakai üldözések közepette.
A Boszniából szolgáló amerikai alakulatok mindegyike nagyra tartotta a vallásos dánt és rengeteg nem hivatalos kitüntetést kapott tőlük.
A helyi lakosok megmentőként tekintettek rá, akiket még sok évig a háború után gyakran meglátogatott, amikor egyházi adományokat vitt hozzájuk.
2001-ben például egy idős szerb házaspárt segített megkeresni a rokonoknak, akik váratlanul eltűntek az otthonukból, miután egy, a háborúból ott maradt gránát véletlenül felrobbant a kertjükben.
Meyer ma Németországban él. A Facebookja itt érhető el. Sok videóján a Camaro ugyanabban a fekete színben látható mint a háborúban, de mára már sárgára festette.