Legalább tizenkét ember meghalt egy aleppói rakétatámadásban

Vágólapra másolva!
Legalább tizenkét civil meghalt a szíriai felkelők rakétacsapásában, amelyet az észak-szíriai Aleppó tartomány kormányerők kezén lévő egyik települése ellen hajtottak végre.
Vágólapra másolva!

A rakéták vasárnap este, av-Vadisiben, egy esküvőn csapódtak be. A halottak mellett tizenöt sebesültről is tudni, akik közül többek állapota válságos.

Az áldozatok közül négyen gyerekek.

A SANA állami hírügynökség szerint a támadásokért a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet tehető felelőssé. Miután Bassár el-Aszad szíriai elnök márciusban leszögezte, hogy kész akár erővel is visszavenni a különböző ellenzéki milíciák fennhatósága alatt álló területeket, a kormányerők és a velük szövetséges orosz csapatok április végén offenzívát indítottak Idlíbben és Hamában. A HTS Idlíb nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét uralja, élén pedig a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ága volt.

A nap folyamán egy autóba rejtett bomba is robbant

a kelet-szíriai Kamisli településén, a térséget felügyelő kurd biztonsági erők parancsnoksági épülete közelében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint öngyilkos merénylő robbantott legalább hét embert megsebesítve.