Szélsőbaloldali diákok meg akarták akadályozni, hogy a világhírű konzervatív filozófus előadást tartson Párizsban

Alain Finkielkraut Filozófus
French writer and philosopher Alain Finkielkraut poses on June 16, 2015 at his home in Paris. AFP PHOTO / JOEL SAGET / AFP PHOTO / JOEL SAGET
Vágólapra másolva!
Újabb durva támadás érte Alain Finkielkraut világhírű francia filozófust. Ahogy korábban, ezúttal is szélsőbaloldali csoportok támadtak rá. Meg akarták akadályozni, hogy előadást tarthasson az egyik legrangosabb francia egyetemen. Legutóbb a sárgamellényesek közé vegyült szélsőbaloldaliak össze akarták verni, és antiszemita rigmusokkal szidták, amikor a párizsi utcán észrevették, hogy Finkielkraut éppen arra jár. A világhírű francia filozófus egyébként következetesen bevándorlásellenes gondolatokat fogalmaz meg.
Vágólapra másolva!

Alain Finkielkrautot legutóbb azért támadtak meg tehát példátlanul aljas módon, mert zsidó származású. Még februárban, Párizs belvárosában sárgamellényes tüntetőkkel találkozott, a tüntetők közé férkőzött szélsőbaloldaliak zsidózni kezdték, és meg akarták verni. Ezt követően a baloldali és liberális politikai-kulturális "elit" a közösségi médiában védte meg a támadókat, és támadta a világhírű filozófust. Köztük volt Yassine Belattar, Macron marokkói származású bizalmasa, aki ellen jelenleg halálos fenyegetés miatt ügyészségi vizsgálat is zajlik. A bevándorláspárti elnököt Belattar "testvéremnek" hívta többször is.

Alain Finkielkraut most ismét durva támadás áldozata lett, miután

szélsőbalos akciócsapatok meg akarták akadályozni, hogy előadást tarthasson az egyik legrangosabb francia egyetemen.

A világhírű francia filozófus, akadémikus előadását először törölték, majd mégiscsak sikerült megtartani magas rendőri készültség és felügyelet mellett.

„Modernitás, örökség, fejlődés" címmel hirdették meg az előadást a párizsi Politikai Tudományok Intézetében. (A tudományegyetemnek tekinthető „Sciences Po" Franciaország egyik leghíresebb és legnagyobb presztízsű egyeteme, a politikai tudományok és a nemzetközi kapcsolatok világrangsorában - QS World Ranking - 2019-ben a 3. legjobbnak minősítették. Többek között Jacques Chirac, Georges Pompidou, François Mitterrand egykori és Macron jelenlegi köztársasági elnök is itt végzett.)

A Méric Clémentről elnevezett baloldali anarchista szabadcsapat gyűlést hirdetett meg az egyetem elé. Már az akciócsapat elnevezése is beszédes, nevét a rivális akciócsapatok közötti bandaháborúban meghalt militánsról kapta. Gúnyos hangvételű kommünikéjükben a szélsőbaloldali-kommunista retorikának megfelelően "mélységesen reakciós nézeteket vallónak" nevezték Finkielkrautot, és azt mondták, nem létezhet vele dialógus, mert Finkielkrautnak már a gondolatai is veszélyeztetik a létezésüket.

Eközben közismert, hogy az erőszak a baloldali akciócsapatok sajátossága, ahogy említettük, a csapat névadója maga is egy bandaháborúban halt meg.

A liberális, migránsokkal összefonódott baloldal volt az, amely Alain Finkielkrautot megtámadta a sárgamellényesek tüntetésén, és nem a sárgamellényesek, ahogy ezt a későbbi vizsgálat tényszerűen megállapította.

Ezt követően ugyanez a baloldal árasztotta el a közösségi médiumokat az Alain Finkielkrautot és Izraelt gyalázó üzenetekkel, volt, aki szerint agyon kellett volna verni a filozófust, volt, aki szerint Izrael egy fasiszta állam (!).

A liberális-baloldali véleményterror nem kíméli a zsidó származású filozófust sem Forrás: AFP/saget 1/Joel Saget

Úgy látszik, hogy Franciaországban a liberális baloldal már a szólás- és véleményszabadság látszatára sem ad. Odáig jutottak, hogy egy elismert filozófusba akarták belefojtani a szót, aki ráadásul „Az európai értelem kritikája" elnevezésű egyetemi platform meghívottjaként érkezett az eseményre, amelyhez hasonlókon rendszeresen részt vesz.

A szervezők, látván a baloldali militánsok erőszakosságát, lemondták az előadást, majd később egy másik, közeli intézménybe hirdették meg,

végül pedig rendkívüli rendőri biztosítás mellett mégis sikerült az eredeti helyszínen megtartani az előadást,

"amolyan macska-egér harcot játszva", nyilatkozta a Le Figarónak Étienne Campion, a rendezvény egyik szervezője. Azt is hozzátette, hogy csak trükk volt, hogy bejelentették, a rendezvényt átviszik egy másik intézménybe, hogy a baloldali szélsőségesek ott gyülekezzenek. Eközben Finkielkraut meg tudta tartani az előadását.

Amikor Finkielkraut megérkezett a helyszínre,

baloldali militánsok így is rátámadtak, durván inzultálták, szokás szerint lefasisztázták a zsidó származású filozófust.

Finkielkraut nyugodtan válaszolt:

Alain Finkielkraut külön köszönetet mondott azoknak, akik az előzmények ellenére is el mertek menni, és meghallgatták.

A szervezők örültek annak, hogy a rendezvényt mégis sikerült megtartani, és azt mondták, hogy

Ez nagyon elszomorító, de inkább nevetséges, semmint félelmetes lenne - foglalta össze Étienne Campion, az előadás egyik szervezője.