Utolsó fotók: emberek, akik a halálba szelfizték magukat

Xenia Ignatyeva, selfie balesetek
Vágólapra másolva!
Egy amerikai tanulmány szerint azok, akik sok szelfit posztolnak magukról, nárcisztikusak. Előfordul, hogy nem érdekli őket, milyen veszélybe sodorják magukat. A lényeg, hogy minél többen csodálják őket, és ezért bármire hajlandók. Extrém helyeken fotózzák magukat, magas épületeken, erős sodrású folyók partján, vezetés közben, vagy éppen töltött fegyverrel pózolva. Sokan pedig az életükkel fizetnek ezért.
Vágólapra másolva!

A veszélyes hobbi okozta a vesztét

A 17 éves orosz lány, Xenia Ignatyeva nyári munkát vállalt, és 2013 végén vett magának egy fényképezőgépet. Egyik hobbija az volt, hogy magasan lévő helyekre mászott fel, és ott csinált magáról szelfiket.

2014. augusztus 22-én éjszaka egy szentpétervári vasúti hídra mászott fel, ami 9 méter magas volt.

Az egyik barátnője a híd lábánál várt rá, míg ő felakaszkodott az egyik pillérre. Amint a kép elkészült, Xenia elvesztette az egyensúlyát és átesett a permen.

Zuhanás közben próbált megkapaszkodni valamiben, de csak egy magasfeszültségű vezetéket tudott elérni: először megrázta az 1500 voltos áram, majd a betonnak csapódott.

Xenia Ignatyeva Forrás: Twitter/Politwika

Amikor földet ért, pár másodpercig még életben volt, aztán meghalt. A barátnője sokkot kapott, miután végignézte a szörnyű halálesetet.