Nagyobb autonómiát szavaztak maguknak a grönlandiak

Vágólapra másolva!
Többek között maguk rendelkezhetnek az ásványkincsek felett és módosíthatják az igazságszolgáltatást a grönlandiak, miután a lakosság túlnyomó része kedden népszavazéson mondott igent a Dániától való nagyobb függetlenségre.
Vágólapra másolva!

Igent mondott a grönlandiak túlnyomó többsége a terület nagyobb autonómiájára a kedden tartott népszavazáson. Ezzel megnyitották az utat a Dániától való függetlenné válás előtt. A végleges adatok szerint a szavazók 75,54 százaléka támogatta, 23,57 százaléka pedig ellenezte az anyaországgal, Dániával közösen kidolgozott megállapodást, amely népként ismeri el a grönlandiakat, felruházza őket az önrendelkezés jogával, és hivatalos nyelvként ismeri el a grönlandit.

A sziget lakosai ezentúl többek között saját maguk rendelkezhetnek az ásványkincsek felett, alakíthatják az igazságszolgáltatási rendszert, irányíthatják a rendőrséget és a büntetés-végrehajtást. Hat területen - alkotmány, állampolgárság, legfelsőbb bíróság, védelem és biztonság, valamint a monetáris, illetve a külpolitika - továbbra is a Dán Királyságé az ellenőrzés.

A népszavazás jellege véleménynyilvánító volt, és a kibővített autonómiát a dániai, illetve a grönlandi parlamentnek is jóvá kell hagynia. Közvetve azonban minden politikai erő elfogadta, hogy tiszteletben tartja a referendum kimenetelét. A Grönland területi autonómiáját kibővítő szabályozás 2009. június 21-én lép majd életbe, miutén ratifikálta a parlament. A referendumon a 39 ezer szavazati joggal rendelkező grönlandi 71,69 százaléka vett részt.

Grönland, Dánia külső országrészeként, 1979 óta élvez belső autonómiát, és egy 1985-ben tartott népszavazáson lakói úgy döntöttek, hogy kiválnak az Európai Unióból. A hatalmas, 2,1 millió négyzetkilométeres északi-sarki területen, amelynek 80 százalékát jég borítja, 57 ezren élnek. A lakosságból 50 ezren inuitok (eszkimók), hétezren pedig dánok. A terület évi 3,2 milliárd korona (429 millió euró) támogatást kap a dán államtól, ez egyenlő a grönlandi bruttó hazai termék 27 százalékával.