Langyosra sikerült nagyszínpados koncertek, lézengő emberek a Szigeten
sziget fesztivál mumford & sons
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Rekkenő hőséggel indult a Sziget Fesztivál negyedik napja, a valódi koncertélményekre azonban késő estig kellett várni. Aki azonban kitartott, nem bánta meg: parádés koncertekkel várta a zene iránt rajongókat a fesztivál, de nem feltétlenül a nagyszínpadon.
Ahogy arról korábban is írtunk, az idén harmincéves Sziget több mint ötven programhelyszínnel várja fesztiválozókat ahol 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban. A rendezvényt első alkalommal harminc évvel ezelőtt szervezték meg: az akkor még Diáksziget néven indult rendezvényre, akkor 43 ezren voltak kíváncsiak. Azóta eltelt harminc év, a Szigetre ma már a világ több mint száz országából érkeznek évente Budapestre, nem volt ez másképp vasárnap sem.
Bár pontos adatok még nincsenek, aránylag szellős volt a fesztivál vasárnapi látogatottsága, nem kellett sem a pultoknál, sem a mosdóknál kígyózó sorokra készülni.
A legtöbben feltehetően a Mumford & Sons koncertjére voltak kíváncsiak, azonban sok egyéb - talán izgalmasabb - produkció is várta a látogatókat tegnap. Arlo Parks koraesti koncertjére egészen sokan gyűltünk egybe, ez azonban meglehetősen középszerűre sikeredett.
A fiatal brit énekesnő hangja valóban az élvonalba emelné őt, ráadásul a Collapsed in Sunbeams tavalyelőtt debütáló lemezét széles körben szerette a szakma is viszont – ahogy a koncerten maga is megjegyezte – ő még sosem állt zenekarával ekkora színpadon, és láthatóan nem is nagyon tudott mit kezdeni vele.
Nehezen találta a hangot a közönséggel, a mögötte álló zenészek sem igazán tűntek lelkesnek, így szép lassan kifulladt a koncert, mintha nem is lett volna.
Kiemelkedő előadást nyújtott viszont a nagyszínpadon aznap másodikként játszó, new yorki AJR indie-pop trió: Adam, Jack és Ryan Metzger gyorsan megtalálta a hangot a közönséggel. A zenében nagy megfejtés nincs, viszont a srácok magával ragadó energiája és a testvérek közötti színpadias élcelődés meghozta a hatását, és a „korán kelő" szigetesek hálásak voltak az amerikai csapat energikus koncertjéért.
Közismert tény, hogy folk-rock brit világsztár csapata, a Mumford & Sons - akik legutóbb 2018-ban léptek fel a Szigeten - minden koncertjén maximálisan odateszi magát, ha pedig a Fesztivál nagyszínpadának aznapi headlinereként játszanak, akkor joggal remélt fergetes hangulatot a közönség – a katarzis viszont sokak számára elmaradt, vagy csak nagyon későn jött meg.
A közelmúltban trióvá fogyott Marcus Mumford, Ben Lovett és Ted Dwane alkotta zenekar az eddig megjelent 4 album mindegyikéről játszott számokat, de a műsor íve határozottan nem egyezett a közönség igényeivel.
Bár a nyitó dalok, a Babel és a Little Lion Man bombaként robbant, a harmadik számtól kezdve fokozatosan kezdték elveszteni a kapcsolatot a közönséggel.
Annak ellenére, hogy tagadhatatlanul fantasztikus, multiinstrumentalista zenészek egytől egyig – a triót kiegészítő dobos és trombitások úgyszintén – és elképesztően látványosan élvezik, amit csinálnak, számról számra lettek csalódottabbak a táncolós számokban reménykedők.
Hiába a tökéletes hangosítás és az ötletes vizuál: ugyanaz volt érezhető, mint '18-ban Lana del Ray koncertjén, amikor headliner fellépőként egyszerűen nem tudta kielégíteni a közönség igényét. Nem biztos hogy nyerő ötlet volt egy 10-12 számból álló, kifejezetten lassú blokkot betenni a műsor közepére, mert bár láthatóan kommunikáltak a közönséggel és jó volt nézni az örömzenélést (ilyet utoljára a '19-es Foo Fighters koncerten láthattunk a Szigeten), a közönség mintegy harmada már nem bírta kivárni a feloldozásként érkező I Will Wait-et, amelyre bár egyként indult meg a közönség, már késő volt.
Összességében jó zenei élmény volt, de úgy láttuk, és hallottuk a világ minden tájáról érkező rajongóktól, hogy nem azt kapták, amire vártak, ugyanis egyrészt alig volt táncolható tempójú szám, másrészt a közönség nagy része nem élte át a várt katarzist, pedig maga a produkció kivitelezése pazar volt, de a setlist nem volt az igazi – nagyszínpados, headliner fellépőként meg pláne nem.
A koncertről bent ragadt energiára viszont lecsapott és el is rabolta a Nothing But Thieves.
Nyilván ők is kiemelt fellépői voltak a vasárnapi napnak, de nem biztos hogy hangmérnökeik, a szervezők, vagy ők maguk számítottak-e akkora érdeklődésre, hogy az emberek szó szerint kifolytak a FreeDome sátrából.
A rendkívüli érdeklődés mellett sajnos alig volt hallható a koncert, amely azonban így is elhozta a nap katarzisát. A frontember és a zenekar is kirobbanó formában volt, így sokak számára megmentették az erre a napra szóló, élő zenei élményt.
A FreeDome színpad utolsó előtti fellépőjéről szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, Frank Carter és zenekara olyan energiával tolta végig a koncertet, amely a már ki-ki fáradó közönséget rá tudta venni még 60 perc őrjöngésre. A pazarul kitalált setlist senkinek nem adott egy percnyi pihenőt sem, aki a környéken járt, az bizony ott ragadt.
A felemásra sikerült negyedik nap után alig várjuk a mai fellépőket.