Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Kárpátiát Harmat Albert, a Sakk Matt énekese – aki a nyolcvanas években a Fővárosi Operettszínház tagja is volt – alapította 1969-ben, miután Radics Béla kirúgta őt a Sakk Mattból. Ami az ön akkori gitártudását illeti, arról már az is sokat elmond, hogy Harmat annak ellenére is önt választotta, hogy volt olyan – később gitárosként ugyancsak komoly pályát befutott – jelentkező, akinek önnel ellentétben volt erősítője is. Érdekelne: Radics Béla miért rúgta ki az énekesét?
Egyrészt mert Béla akart énekelni. Másrészt kiderült, hogy Harmat Albi csak kamuból növesztette meg a haját. Szeretett öltönybe járni, már akkor jóképű, szőke bonviván figura volt. Radics Béla pedig egy göndör hajú, szakállas roma fazon, aki terpeszállásban nyomta a rock and rollt. Albin kívül ilyen vadember volt a Sakk Matt többi zenésze is, például Miklóska Lajos, Miklóska apu, aki később húsz évig csinált zenéket Nagy Ferónak.
Radics Béla nevéhez ma már elsősorban a Tűzkerék együttest kötik. A Sakk Matt mennyire volt menő banda?
A Sakk Matt első fellépéseinek egyike egy kultúrházban volt, a színpad előtt körberakott asztalokkal. Utóbbiak mellett piázgatott a publikum, középen meg táncoltak. Nagy hodály volt, de nem voltak benne kétszáznál többen. A Sakk Matt működésének első féléve alatt máshol sem. Aztán Béla egyik napról a másikra felhagyott a popposabb számokkal, helyettük Bill Haley-t játszott, de fergetegesen, úgy, ahogy itthon még senki. Nagy mázli, hogy ugyancsak akkoriban volt csúcson a Cream és Jimi Hendrix. Béla őket is elkezdte interpretálni, amitől mindenki elájult. Egyrészt a zene miatt, valamint azért, mert Béla nagyon igényesen dolgozott. Amikor megvette az első hápogót, effekt pedált, esze ágában nem volt másokhoz hasonlóan széthápogni az összes számot. Akkoriban csak Jimi Hendrix All along the watchtower-ében használta. Kívülállónak ez nem sokat mond, de jelezi, hogy Radics Béla rendkívül tudatos volt, kiváló ízléssel. Az elején nagyon akkurátusan csinált mindent. A Sakk Mattal hetente négyszer próbáltak a Danubiában. Amikor ellógtam a suliból, állandóan ott ültem. 1969-május elsején már harmincezer néző előtt játszottak a Gellért-hegy oldalában. Aztán a további zenei irányvonal kapcsán mégis vitatkozni kezdtek a tagok, és az együttes még abban az éveben feloszlott.
Majd 1970-ben megalakult a Tűzkerék, ahová Radics Béla önt is elhívta. A Tűzkerék máig legendás banda, nehéz múlttal. Egy év után fel is oszlott, majd néhányszor még újra éledt, ön nélkül. Tudható, hogy a Tűzkereket nem kedvelte a hatalom, lemezt sem adhattak ki. Ez magyarázza a banda hányattatott sorsát?
Én Béla kedvéért mentem át hozzájuk, de már pár hónappal a megalakulásuk után lepusztulóban volt a zenekar.
Miért?
Az a legnagyobb alapigazság, hogy Béla nem volt egy Kóbor János, vagy egy Szörényi Levente.
Nem volt egy stratéga?
Azt nem mondanám. Jó időben váltott stílust, amit csinált az átment, megfogta a közönséget. Ám ahogy az sok más bandánál is természetes volt, ő sem játszott saját számokat. Mondják, hogy nem lehetett lemezük, ami igaz, de nótákat sem írtak. A más hátterű, belvárosi klubokban játszó Illés és Omega voltak az elsők, akik nagyon bölcsen – szerintem elsősorban bölcsen és nem művészi késztetésből – elkezdtek saját számokat írni. Ők nagyon intelligensen, jó időben ismerték fel, hogy ez a túlélés ára. Radics Béla azonban akkor is egy külvárosi fickó maradt, amikor tízezrek előtt játszott a Gellért-hegy oldalában. Ma már az internet is felold bizonyos különbségeket, megszünteti az információs hátrányokat. Akkor a külváros nagyon mesze volt a belvárostól. Mindattól, ami az oda született srácok számára természetes volt, ami meghatározta a gondolkodásukat. Ha Radics Bélához akartál eljutni a Vőlegény utcába, akkor tizenkét megállót kellett zötykölődnöd az 55-ös villamossal, a Nyugati pályaudvartól indulva. A belvárosból útra kelve ehhez hozzájött még plusz tíz megállónyi zötykölődés. A két világot, belvárost és külvárost, a szó szoros értelemben villamos megállók sokasága választotta el egymástól. Ha úgy nézzük, Radics Bélához sokkal közelebb volt Jimi Hendrix, mint az olyan figurák, akik akkoriban eldönthették, hogy melyik bandától mit várnak, hol szabnak határt nekik.
Kódolva volt, hogy Radics Béla harminchat évesen belehal a rock and rollba? Nyersebben szólva, hogy elviszi az alkohol?
Aki abban a korban belement a rock and rollba, úgy és olyan mélyen, ahogy Béla, azok közül nagyon sokan bele is pusztultak – bárhol a világon. Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Brian Jones, hosszan lehetne sorolni. Mindenki mindent megtett, ami oda vezethetett. Nyilván én is.
Ön is? Nem akarom megsérteni, kikezdeni a renoméját, de mindig úgy érzetem, még akkor is, amikor a legádázabbul tépte a gitárját, hogy van egy határozott intellektuális kisugárzása.
Időskori elváltozás lehet. Hatvanegy évesen csináltam meg azt a nagy koncertet, amelyen több olyan banda is részt vett, amellyel korábban dolgoztam. Akkor még egyben voltam, úgy ahogy a következő évben is. Aztán a pia, amiről azt gondoltam, hogy nem tolom keményebben, mint ahogyan addig, elkezdett elfogyasztani. Egyre inkább dzsunga lettem.
Amely szleng szó legenyhébb fordításában olyasmit jelent, hogy kellemetlen, vagy nehéz eset.
Egy alkoholista, ha nem veszi észre, hogy alkoholista, akkor másnak sem hiszi el. Hiába mondja neki a felesége, a gyerekei naponta százszor. Nem láttam a bajt, pedig volt egy-két cifra manőverem. Egyszer a Muzikumból vitt el a mentő, annyira lehidaltam koncert közben. Akkor teljesen leálltam a piával, viszont mentálisan belezuhantam egy olyan mély kútba, amilyenbe – iróniával mondom – csak az igazán nagy művészek tudnak belezuhanni. Abban a mélységben a depresszió már az önpusztítás felé sodor. Velem nem azért történt, mert olyan nagy művész vagyok, hanem mert abba hagytam a piázást. Beszélgettem akkoriban egy-két komoly szityóssal, akik kérdezték: hogy bírom? Mondták, voltak haverjaik, akik hasonló állapotba kerültek, majd fél év, egy év alatt végük is lett. Az feleltem: én még tolom, tolom. Másfél, két évig tartott ez az állapot, ami a gitározásomra is erősen rányomta a bélyegét. Tiszta fejjel képtelen voltam játszani. Olyan neurológia problémám volt, mint amilyen a covidosokak. Nem a szaglásukat vesztik el, hanem a neuronjaik kezdenek el szórakozni velük. Engem a kikészített neuronjaim a gitárhúroktól tartottak távol. Közben orvosokhoz jártam, futottam a köröket. Lényeg, hogy végül aztán szép lassan felszívtam magam. Körülbelül egy éve már nyugodt vagyok a bulikon, de még nem érzem késznek magam.
Megrendítő, tanulságos. Hasonló súlyú történetek esetében általában jön a kérés: mindez persze maradjon köztünk.
Szerintem meg kell írni. Másnak is hasznára lehet, ha az beszél erről, aki átment rajta, majd kijött belőle. Nem kell kinyírni magad, ha ilyen helyzetbe kerülsz. Mássz ki, mert ki lehet.
Mindemellett a Kádár-rendszerben aligha eseti alkoholproblémák miatt ütközött több együttesével is olyan falakba, amelyek nem engedték a szakmai tovább lépést. A Syrius együttesnek akkor lett a tagja, amikor a zenekar visszatért Ausztráliából egy újabb meghívás birtokában, de a dologból nem lett semmi. Szokta mondani: máig nem tudja az okát. Utóbb a Generállal az amerikai War együttesnek voltak az előzenekarai egy 1975-ös nyugat-berlini koncerten. A világsztár, funky zenét játszó War tagjait annyira lenyűgözte az ugyancsak funky-s hangzású Generál, hogy meghívták a világ körüli koncertjükre. Köszönettel elfogadták a meghívást, csak hazaugrottak meghosszabbítani az útlevelüket. Semmi nem lett a világ körüli turnéból. Ennek a sztorinak sem tudja a magyarázatát?
Hazajöttünk, aztán négy vagy öt évig nem kaptam útlevelet, azzal az indokkal, hogy a kiutazásom közérdeket sért. Azt a kutya meg nem mondta, hogy miért is sértene közérdeket? Soha nem fog kiderülni, mert a rendszerváltás előtt „megették" a papírokat, mára meg tuti meghaltak, akik bármit is mondhatnának. Akkoriban sem éltünk nyugdíjas tempóban, de közben zenészként csúcsformában voltam. A War el volt ájulva tőlünk, Horváth Charlie is elképesztő emberevő módon nyomta a színpadon. Ám miután visszatartották az útlevelemet, idővel még a zenekar tagjai is elkezdték firtatni, hogy vajon mit követtem el? Ez inkább rombolta, mintsem építette a banda jövőjét. Ha bárki mellénk áll az ORI-ban (Országos Rendező Iroda) vagy a külföldi utakért felelős Interkoncertnél, akkor talán minden másképpen alakul. De nem állt mellénk senki. Valaki kitalálta ezt a becstelen baromságot, hogy a kiutazásom közérdeket sért, ami elvezetett az akkori idő egyik legjobb bandájának a széteséséhez. Ha tudnám ki tette, még ma is alaposan „elbeszélgetnék" vele, mert tönkretette az életemnek azt a szakaszát.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
