Ismert tévés fúrta ki a Kádár-diktatúra televíziójából a színésznőt

Fodor Zsóka, születési nevén Fodor Erzsébet Gizella Mária magyar színésznő, szinkronszínész

Tavaly volt nyolcvanéves, gyermekkora óta színésznőnek készült. Azonban a történelmi helyzet és a családi viszonyok következtében Rózsahegyi Kálmán színiiskolájából kikerülve egy ideig kétkezi munkával kereste a kenyerét, miközben néhány gimnáziumi osztályt esti iskolában végzett el. Fodor Zsóka végül még az érettségi vizsga előtt sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol egy olyan osztályban kezdte meg színművészeti tanulmányait, amelynek több hallgatója is országosan ismert művész lett – nem sokkal a diplomájuk megszerzése után. A színésznő sorsa másként alakult, pályakezdő korszakában egy ideig tévébemondóként is dolgozott, azonban a békéscsabai, majd a szegedi színházhoz kerülve főszerepek sorát játszhatta el. A Tisza-parti városban egy emberként szerette a publikum – de egy igazgatóváltást követően a színésznő mégis úgy döntött, hogy a fővárosban próbál szerencsét. A Barátok közt című szappanopera végül számára is országos ismertséget hozott, ám évtizedes televíziós jelenlét után mégis a színházi létet választotta.

Szinetár Miklós talán ajánlhatott volna színházi lehetőséget is.

Említettem, hogy nem én voltam a szíve csücske. Balázs Pétert, Ernyey Bélát szerette. Valamint Gönczöl Andrást, akit én is imádtam, szerelmes voltam belé, de ő a Voith Ágiba volt szerelmes. Mindegy is, rég volt, szép volt. A lényeg, hogy nem kérhettem olyat Szinetár Miklóstól, amiről tudtam, hogy kedve ellenére lenne.

Most ugrik be a kérdés: hivatása szempontjából mi a legfontosabb mindabból, amit még a főiskolán tanult meg?

Jóformán semmit sem tanultam a főiskolán. Bejártam, büszke voltam rá, hogy felvettek, de számomra nemigen volt ott valódi inspiráció. Édesanyám varrta a ruhámat a vizsgákra, amiket szükségképpen abszolváltam. Nem éreztem úgy, hogy bárkit is érdekelne, hogy merre fejlődöm, fejlődöm-e egyáltalán. Osztályfőnökünk intelmeiből két dolgot jegyeztem meg: „Poén fent, hang lent; csak az ellenség poénjába szabad belemozogni." Csendben mondom: senki poénjába nem szabad belemozogni. A saját tapasztalataim persze semmit nem vonnak le osztályfőnökünk érdemeiből, akit más növendékek bizonyára jobban inspiráltak. Istenem, van ilyen, rám nem igazán figyelt, nem tartott olyan képességesnek, mint másokat. Becsületére legyen mondva: amikor megtudta, hogy meddig jutottam a pályán, nem titkolta el, elismerőleg mondta, hogy megdöbbent.

Bemondónői pályafutása után, az 1974-től 1979-ig tartó újabb békéscsabai korszaka idején, valamint az azt követő, a Szegedi Nemzeti Színháznál eltöltött tizenhat éve alatt olyan szerepek sorát alakította, mint például A makrancos hölgy Katája, A konyha Annéja, az Ármány és szerelem Lady Milfordja, a Csárdáskirálynő Cecíliája, a Liliom Muskátnéja, a Galopp a Vérmezőn özvegy Mihalicsnéja, Az öreg hölgy látogatásának Claire Zachanassianja. Miként indult el ez a nagyívű pályaszakasza?

1974-ben, miután kikerültem a tévéből, nekivágtam az országnak a különböző, magam által összeállított műsoraimmal. Olyan helyeken is felléptem, ahová még Déryné sem tette be a lábát. Mindeközben megkeresett Lovas Edit, akit egy évvel korábban neveztek ki a békéscsabai színház igazgatójának. Azt mondta, nem áll olyan jól a színháza, hogy nélkülözni tudjon egy magamfajta színésznőt. A férjemmel nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt képzeltem, így hát nem volt, ami visszatartson. Második békéscsabai korszakom idején lettem igazán színésznő.

Annak az időszaknak melyek a legfontosabb szerepei?

A legfontosabb A makrancos hölgy Katája, amelyet eredetileg másodszereposztásban osztották rám. Én játszottam volna a tájelőadásokon, a fővárosi József Attila Színházból vendégként érkező Bánsági Ildikó – aki ott Margitai Ágival felváltva alakította a karaktert – pedig a nagyszínházban. Bántott a dolog, éreztem, valamit tennem kell, hogy másként legyen. Már csak azért is, mert a próbák kilencven százalékára engem írtak ki. Áts Gyula volt Petruchio. Nagyszerű, robusztus alkatú, temperamentumos színész. Az egyik próbán egy sugallat hatására élesben csókoltam vissza a csókjelenetben. Aztán néztem rá ártatlanul, mint Kata. A próba után Áts Gyula meghívott egy pohár vörösborra. Nagy szerelem lett a dologból, még az eljegyzését is felbontotta. A köztünk lángoló érzések természetesen a Shakespeare-darab alakjait is áthatották. Amikor Seregi László – a koreográfus névrokona –, a József Attila Színház rendezője megnézte az egyik próbát, azt mondta Lovas Editnek: semmi szükség vendégfellépőre, hiszen jobb Katája van, mint a pestiek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Áts Gyulával miként alakult a kapcsolatuk?

Az beszélték, hogy a minapi jegyesének édesapja, aki rendőrkapitány volt, a pisztolyával kergette meg a városban. Ezt követően visszament a menyasszonyához. De akkor a pofonjelenetünk lett nagyon valóságos, amelyben Kata kever le egyet Petruchiónak. A makrancos hölgy sikere mindenesetre újabb szép feladatokat hozott, ráadásul közben bejártam az egész megyét a saját műsoraimmal, komoly hírem lett.

Idővel Szegedre szerződött.

Az újabb színházváltást elsősorban a szegedi színház operaénekeseinek köszönhettem, akik nemcsak fellépni jöttek el Békéscsabára, de az előadásokat is megnézték. Így esett, hogy egy nap táviratot kaptam Szegedről, amelyben Léner Péter hívott el egy megbeszélésre, aki az ottani, rangos Nemzeti Színház főrendezője volt. Pattantam a kis Polskimba, és irány Szeged!

Léner Péter látta önt játszani?

Nem, de sok jót hallott rólam a társulat operaénekeseitől. A találkozó elején feltett egy kérdést, én pedig válaszként előadtam egy szép szónoklatot, sok humorral, amely kirajzolta az egyéniségemet. Léner Péter húsz perccel később azt mondta: „Idefigyeljen, Fodor Zsóka, én magát nem láttam színpadon, de szerződtetem, mert szerintem egy színésznőnek olyannak kell lennie, amilyen maga." Ezt követte tizenhat év szegedi társulati tagság.

Hamar befogadták?

A rendezők elismertek. Bodolay Gézának a kedvenc színésznője voltam, főszerepek sorát játszottam.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Melyik ugrik be kapásból?

Nagy találkozásunk volt Mensáros Lászlóval a Galopp a Vérmezőn című darabban, amelyet Pethes György rendezett. Laci játszotta vendégként Örlei Dénest, én Mihalicsnét. Lacival a haláláig barátságban maradtunk. Az akkori szegedi színház meghatározó rendezője, Angyal Mária – Sztárek Andrea édesanyja – is szép feladatokat bízott rám. A közönségtől pedig rengeteg szeretetet kaptam. Az utcán, a boltokban, mindenhol. Meg voltam győződve, nyugdíjba is Szegedről megyek. Miután örököltem egy nagyobb összeget a Berlinben élő nagynénémtől, még lakást is vettem magamnak a városban.

1995-ben mégis elszerződött a szegedi teátrumtól.

Jött egy direktorváltás, amely után már nem halmoztak el szerepekkel. A végén már az is megesett, hogy munka nélkül vettem fel a fizetésemet.

Mi gondja volt önnel az új direktornak?

Földrajz-rajz szakos tanár volt, amatőr színházi múlttal. Úgy nyert pályázatot, hogy azt állította: képes lesz fillérekből is működtetni a színházat. Az volt az első dolga, hogy a színház meghatározó művészeit a „c" vágányra tolta. Csak azért nem hagytam azonnal faképnél, mert az édesanyám azt mondta: Szegeden én minden körülmények között a Fodor Zsóka vagyok, Budapesten azonban csak a sok száz állástalan színész egyike leszek. De aztán betelt a pohár.

Ötvenhárom évesen merész dolog volt fejest ugrani a bizonytalanba.

Vezető színésznőként huszonnégyezer forint volt a nettó fizetésem, nem jelentett visszatartó erőt. Ugyanakkor említett örökségemből maradt annyi, ami adott némi biztonságot. Valamint két szinkronrendező barátnőm, Dezsőffy Rajz Katalin és Somló Andrea is arra ösztönzött, hogy váltsak, lépjek ki a méltatlan helyzetből. Velük kezdtem dolgozni, de fél év múlva már legalább tizenöt rendező osztotta rám a különböző szinkronszerepeket. Két évig azokból éltem.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Tudható, hogy Dezsőffy Rajz Katalin biztatta arra is, hogy adja le egy fotóját egy színészügynökségre. Nem sokkal később szerepet kapott az első magyar szappanoperában, amelyben tizenegy évig alakította a pletykás takarítónő, Magdi anyus szerepét. Végül saját kérésére került ki a történetből. Miért döntött a búcsú mellett?

Nagyon sokat köszönhetek a sorozatnak, nekem még azt is megengedték egy idő után, hogy kisebb külső munkákat vállaljak. Visszanézem olykor az egykori epizódokat és azt látom: hitelesen alakítottam Magdi anyus tőlem messze álló figuráját. Főzni ugyan tudok, de nemigen szoktam, az otthonomat a bejárónő tartja rendben. Mindenesetre nem Magdi anyus karakterében akartam egyszer s mindenkorra bizonyítani a színészi képességeimet. Még játszottam a sorozatban, amikor lementem Békéscsabára, hogy megnézzem egy premieren kiváló kolléganőmet, Felkai Esztert. Akkoriban nevezték ki a színház élére Fekete Pétert, aki alighanem azt gondolta, hogy a nevemmel becsalogatható közönségnek a televíziós karaktertől eltérő figurákban sem okoznék csalódást. Felajánlotta: lépjek fel a színházában, azt játszom majd, amit szeretnék. Miután elbúcsúztam a sorozattól, a kedvemért mutattuk be a Csárdáskirálynőt, amelyben én voltam Cecília. Aztán jött Örkény Macskajátéka, amelyben Felkai Eszterrel lettünk partnerek. Visszahallottam, hogy Radnóti Zsuzsa, a szerző özvegye, az egyik legnagyszerűbb dramaturg azt mondta a játékom kapcsán: életében nem látott még ilyen szinten Gizát játszani a kerekesszékben. Az öreg hölgy látogatását is a kérésemre vették elő, amelyben a címszerepet, Clara Zachanassiant játszottam.

Fekete Péter távozása után búcsút mondott a Békés megyei színháznak.

Akkor erősödött fel a személyem iránti féltékenység. Volt hová továbblépnem. Már két éve játszottam a Moravetz Levente által vezetett Pécsi Harmadik Színházban is, az Örömlányok végnapjait. A darab ma is színen van, a százhuszonötödik előadásnál tart, a fővárosi vendégjátékon is siker volt. Pécs lett a második otthonom, ahol csak a szeretetet érzem.

Száz évet megélt édesanyja mennyire vett részt az ön életében?

Színházi mama volt, aki maga is átélte a színházi létezésemet. Ötven évig éltünk kettesben, kis megszakításokkal. A két házasságom idején is nála laktunk, lehet, hogy nem volt a legszerencsésebb megoldás. Édesanyámtól nem állt távol az önzésre való hajlam, miközben végtelenül szeretett, ahogy én is őt.

Házasságait követően kiábrándult a szerelemből?

Később is voltak szerelmeim, például egy híres mixer, Pest egyik legszebb férfija, akit mindamellett háromszor kosaraztam ki. A hivatásom mindennél előrébb való volt. Lehet, persze, ha találok egy apának való férfit, akkor másként alakulnak a dolgok. Azonban a színháznak szülni, csak úgy valakitől, egy fellángolás hevében – azt nem akartam.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A szakmai elismerések nem hiányoznak?

Egyetlen állami elismerésem van, a Magyar Köztársaság Lovagrendje. Soha többé nem fogok más állami elismerést megkapni, hiszen nem vagyok kőszínházi tag, nincs, aki felterjesszen. Nem baj. Amikor reggel felszállok a 105-ös buszra, akkor megszólal a hangszóróban a buszvezető, és azt mondja: „Művésznő, örülök, hogy velünk tetszik utazni." Közben az egész utazóközönség fülig érő mosollyal néz rám. Nekem ez a Kossuth-díj.

Amikor átvette az ötvenedik pályán töltött év után járó aranydiplomáját, akkor a főiskola akkori hallgatói vastapssal értékelték a beszédét.

Háromszor kellett felállnom és megköszönnöm. Arról beszéltem, hogy én, aki évtizedekig ismeretlen színésznőnek számítottam, sokáig csak néztem a tévében a híres osztálytársaimat, és arról álmodoztam, hogy valamelyikük legalább egy fél mondattal megemlíti majd a nevemet egy interjúban. Sosem történt meg. Arra biztattam a fiatalokat, hogy aki híres színész lesz, sose feledje el azokat az egykori osztálytársait, akik nem válhattak azzá.

Volt osztálytársai mit szóltak hozzá?

Mit szólhattak volna: tudták, hogy igazam van. Balázs Péter a beszédem után hívott meg Szolnokra vendégnek a Naftalinba. Bálint András, aki vörös diplomával végzett, pedig azt mondta mélyen a szemembe nézve: „ Azért te sok mindent megúsztál, amikor egyik pillanatról a másikra mindnyájunknál népszerűbb lettél." Tréfából mondta, rossz szándék nélkül. Aki ismer, tudja: sosem akartam semmit sem megúszni.