Az ÁVH-s kihallgatótiszt, aki létrehozta a Kádárt szolgáló kommunista kabarét

Magyarország, Budapest VIII. a Magyar Rádió stúdiója, Komlós János humorista. ÉV 1979

Rabbinövendék volt, bár senki nem emlékszik arra, hogy vallásos lett volna, a második világháború utolsó szakaszában elvitték munkaszolgálatra, ahonnan megszökött, a háború végén pedig önként jelentkezett rendőrnek. Nem sokkal később már az Államvédelmi Hatóságnál töltött be vezetői tisztségeket, de kiképzett kihallgatótisztként a napi rutinmunkától sem zárkózott el. Nemcsak a vádlottak szenvedték meg módszereit, beosztottjai között is akadtak, akik úgy érezték: vezetőjük rendre megfogalmazódó vádaskodásai előbb-utóbb az öngyilkosság felé terelhetik őket. Az ÁVH-tól kikerülve pártlapoknál töltött be fontos pozíciókat, majd alapító-igazgatója lett az általa kifundált és a kommunista hatalom fő funkcionáriusaival egyeztetve működtetett Mikroszkóp Színpadnak. A teátrum műsora „szelepként" szolgált: a bornírt és romlott rendszer polgárai a bátornak tűnő kabaréműsorok alatt kiengedhették a gőzt, a hétköznapok során felgyűlt feszültséget. Ávós múltjáról nem beszélt, s noha szinte mindenki tudott róla, alig akadt, aki firtatta volna. Látszólagos nyugalomban élte a társadalom felett álló színházi tekintély kiváltságos életét, de mind többet ivott, a hatvan évet sem érte meg. Nem kívánt öröksége azonban máig jelenvaló.

A rendőrségen nem bántalmaztak

Komlós János a szökését követően néhány hónapig „illegalitásba vonult", máig nem tudni, hogy hol bujkált. Amikor előbukkant, belépett a Szociáldemokrata Pártba, és közellátási nyomozóként kapott állást a Városházán. Hamarosan önkéntesként jelentkezett a szerveződő politikai rendőrségnél.

1945 májusában a Belügyminisztérium állományába került, augusztusra letette a nyomozói szakvizsgát a Politikai Rendészeti Osztályon, s időközben átlépett a kommunista pártba.

A politikai rendőrségen a VI. alosztályon kezdte pályafutását, amely csoport az állami szféra megfigyelésével foglalkozott. Egyik fő feladatuk volt a B-listázás ellenére megmaradt „reakciós" személyek kiszűrése a közhivatalokból. Ugyancsak ennek a csoportnak kellett ügynöknek beszervezni az arra alkalmas dolgozókat.

1947 tavaszán Komlós Jánost már főhadnagyi rangban helyezték át Szegedre, a helyi Államvédelmi Osztály helyettes vezetőjének.

A hagyományosan konzervatív értékekkel bíró, többségében római katolikus vallású Tisza-parti megyeszékhelyen a kommunista párt csak erőszakkal tudta megvetni a lábát. Az 1947. március 19. és 22. között zajlott diáktüntetés résztvevői közül több személyt internáltak vagy bíróság elé állítottak.

A szegedi Államvédelmi Osztály 1947 szeptemberétől elkezdte kidolgozni egy összeesküvés koncepcióját,

amely november elejétől hivatkozásként szolgált arra, hogy letartóztathassák a Magyar Függetlenségi Párt helyi vezetőit, országgyűlési képviselőit. A velük kapcsolatba hozható személyeket pedig rémhírterjesztés és államellenes szervezkedés vádjával vitték el.

Az eljárások során Komlós János kihallgatótisztként is közreműködött.

Az őrizetesek 1947 novemberében kerültek a népügyész elé.

Kihallgatási jegyzőkönyvükben általában ott szerepelt a „rendőrségen nem bántalmaztak" kitétel, vagy az volt dokumentálva, hogy megtagadták a választ a bántalmazásukra vonatkozó kérdésekre.

A népügyész előtt többen mégis gyomorvérzésre, vagy szív- és vesebántalmakra panaszkodtak, és kórházi vizsgálatot kellett kérniük megromlott egészségi állapotuk miatt.

„Nagyon aranyos ember volt"

Komlós János 1949-ben visszakerült Budapestre, ahol a BM–ÁVH Budakörnyéki Osztályának lett előbb helyettes vezetője, majd augusztusban vezetője.

Eleinte rendőr-, majd 1950. január elejétől államvédelmi őrnagyi rangban. /A kezdetben közös struktúrában működő két szervezet idővel különvált - Sz. Á,/

Komlós Jánost február 16-án kinevezték az ÁVH Pécsi Osztályának vezetőjévé. A mecseki városban azt folytatta, amit Szegeden is csinált.

A hatalmat akkor már teljesen kisajátító kommunista párt által elvárt törvénytelen eljárások levezénylését: a reakció elleni harcot, az erőszakos kollektivizálást.

Ahogy beosztottjai később megfogalmazták:

Az 1950-es tagosítás alkalmával a Pécsi Osztály az ő utasítására törvénysértések sorozatát követte el.

Ami nem ment mindig simán.

1950. február 28-án a Magyar–Szovjet Hajózási Részvénytársaság, a MESZHART kezelésében lévő pécsi bánya Széchenyi-aknájában két halálos áldozatot követelő szerencsétlenség történt. A helyi ÁVH – kiterjesztve a vizsgálatot más, korábbi bányaszerencsétlenségekre is – szabotázsra gyanakodott. 1950 júliusában és augusztus elején koholt vádak alapján vettek őrizetbe négy embert: Wietorisz Róbert, Lugosi (Laurincsek) György és Rihmer László bányamérnököket, valamint Mosonyi (Meicher) Sándor bányamestert.

A "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" 62. évfordulója alkalmából a szovjet nagykövetségen rendezett fogadáson Komlós Kádár Jánossal 1979-ben (Kádár és Komlós között balról jobbra: Pálfy József, aki 1969-től majdnem 20 évig volt a TV Híradó műsorvezetője és külpolitikai kommentátora; Lakatos Ernő, aki ekkor még az MTI vezérigazgató-helyettese, nem sokkal később az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője, a magyar sajtócenzúra rettegett alakja; Berecz János, aki nem sokkal később az MSZMP KB tagja, majd a Népszabadság főszerkesztője lett, még később a párt szűkkörű vezetésének, a Politikai Bizottságnak a tagja, és Király Andrásné, az MSZMP budapesti első titkára). Forrás: MTI / Soós Lajos

Komlós nem válogatott az eszközökben, amikor megpróbálta vallomásra bírni a bányamérnököket: éjszakai kihallgatások, alvásmegvonás, testi fenyítés, fogdaügynökök alkalmazása, sötétzárka.

Rihmer László így idézete fel az átélteket:

Kezdtek rendszeresen gyötörni, rám akarták erőszakolni a vádakat. Amit éjjel kimerülten aláírtam, másnap délben visszavontam. Ezért nagyon haragudtak rám! Ordítottak, fenyegettek, káromkodtak, elneveztek mindennek. Egyik éjjel bemutattak a pécsi ÁVH parancsnokának, Komlós János őrnagynak. Ugyanúgy gúnyolódott, kezeivel mutogatott, mint napjainkban a televízióban. Nem bántott senkit, nem nyúlt senkihez, csak utasított. Nagyon fontos személy lehettem, mert egy éjszaka kipattant a cellám vasajtaja, s ott állt Komlós, 2-3 ávós törzstiszttel, kihízott pestiek lehettek. Meg akartak mutatni nekik! Én vigyázzban álltam, és Komlós kedvesen mosolyogva annyit mondott: »Rihmer úr, milyen szépen megnőtt a szakálla!« Bevágódott a vasajtó. (...) Általában naponkint kétszer hallgattak ki bennünket: délben vagy délután 2 órától és este 8 órától éjjel 1-2 óráig. Ez volt az első idegkifárasztási módszer, az állandó kihallgatás. Később egész nap folyt a kihallgatás, váltott nyomozókkal, egészen eszméletlenségig. És mindig ugyanazok az ostoba kérdések, ezerszer egymás után és csupa műszaki lehetetlenség.

Durva, goromba

Komlós János minden igyekezete ellenére a közvélemény előtt is mind nyilvánvalóbbá vált:

a bányaszerencsétlenség okai nem szabotázsra, hanem a bánya fenntartóinak mulasztásaira vezethetőek vissza.

Rihmer László és társai ügyének tárgyalását végül 1950. december 8-án tartotta a Pécsi Megyei Uzsorabíróság Különtanácsa.a

nyilvánosság teljes kizárásával, mert a szakmailag megalapozatlan vád nyilvános ismertetését nem merték vállalni.

A pécsi államügyészség elnöke eredetileg halálbüntetést kért Rihmerre és Wietoriszra. A Moszkvából éppen visszatérő Jurij Ivanovics Umnov, a MESZHART Pécsi Szénbányavállalat akkori szovjet igazgatója ezt megakadályozta. /A szovjetek számára kínos lett volna egy ilyen súlyú ítélet egy általuk is felügyelt üzem dolgozója esetében. Sz. Á./

Végül Rihmer László bányamérnök tíz-, Wietorisz Róbert bányamérnök öt-, Lugosi György bányamérnök négy-, valamint Mosonyi Sándor bányamester háromévi fegyházbüntetést kapott.
Mindemellett Komlós János felettesei elégedetlenek voltak, amiért nem tudott összeeszkábálni a bányaügyből egy példaértékű koncepciós pert.

Pécsi beosztottjai sosem rajongtak érte.

ÁVH-s személyzeti anyagában több pécsi munkatársa egybehangzóan vallott arról, hogyan vezette a megyei osztályt. Egyikük így fogalmazott:

Rendkívül durva, goromba volt velük szemben. Indokolatlanul késő éjszakáig (sokszor a hajnali órákig) tartva bent az elvtársakat lealacsonyító hangon beszélt hozzájuk (te hülye, marha stb.), és nem megfelelően segítette őket a munkában. Ez a magatartása olyan hangulatot idézett elő, hogy az elvtársak legszívesebben elkerülték vezetőjüket, féltek tőle. Többen leszerelés és öngyilkosság gondolatával foglalkoztak, mert Komlós szabotázzsal vádolta őket.

Puha kispolgár

1950 decemberének második felében Komlós János ismét a budapesti központba került, de már csak beosztottként. Mivel mint kihallgatótiszt jól szerepelt, a Vizsgálati Főosztályra helyezik.

Idővel majd nyomozásokat is vezethetett, több olyan ügyben is, amelyekben végül halálos ítéletek születtek.

Személyzeti anyagában ekkoriban mind több az elismerő megjegyzés. Magas műveltségét, szakmai felkészültségét, nyelvtudását említik (Tény: Komlós János jól beszélt angolul, németül, oroszul, valamint héberül és latinul is, de utóbbiakat akkori életrajzában nem vallotta be. Sz. Á.)

Pályája 1953 elején különös fordulatot vesz: a titoktartási nyilatkozat aláírása után elbocsátják az ÁVH-tól. A dicséretek után után így indokolják a menesztését a vonatkozó aktában:

Gyakran fölényes, merev, öntelt. Apró részletmunkákkal nem szívesen foglalkozik, azok elvégzésére nem fordít kellő gondot, inkább a nagy ügyekkel szeret foglalkozni. Beosztottai felé mondott bírálata az elvtársakra inkább bántólag, mint nevelőleg hat. Szakmai és politikai felkészültségét érezteti másokkal, a beosztottjaival nem tud közvetlen kapcsolatot kiépíteni. Siránkozó, puha kispolgár, aki a kemény bírálat hatására összeomlik, letörik. Hibáin a kritikák hatására némileg változtatott, igen kis eredményt ért el ezen a téren. Kispolgári magatartása, megnyilvánulásai, amelyek annyira belerögződtek, hogy teljesen megszokottá váltak nála, nem teszik őt alkalmassá államvédelmi szolgálatra.

Komlós János ekkoriban már nős ember. A szerelemre is az államvédelem soraiban talált rá.

Nem volt beleszerelmesedve

Molnár Klára kolozsvári zsidó család hetedik gyermeke volt. Óvónőnek tanult, s a második világháború előtt ment férjhez a neves, békéscsabai illetőségű nyomdász, könyvművész Tevan Andor unokaöccséhez, Tevan Pálhoz.

Molnár Klára a vészkorszakot egy keresztény nyomdászlány hamis papírjaival, budapesti keresztény rokonoknál vészelte át. Férje odaveszett.

Klára a háború idején került össze egy férfival, aki a harcok végeztével a politikai rendőrségen helyezkedett el, ahol párjának is állást intéz.

Két évig vidéken szolgálnak, gyermekük születik, majd Molnár Klára - párkapcsolatából kilépve – a fővárosba jön a gyermekkel.

Az ÁVH pártbizottságának lett munkatársa az Andrássy út 60.-ban, közös pártcsoportban az ÁVH rettegett vezetőjével, Péter Gáborral.

Molnár Klára személyzetisként interjúzta a nyomozónak jelentkező rendőröket. Komlós Jánossal akkor találkozott, amikor Komlós a szegedi és a pécsi szolgálati állomásai között – mintegy melléktevékenységként – ideológiai fejtágító szemináriumokat tartott az ÁVH Andrássy úton működő központjában. A férfi Pécsről is tartotta a kapcsolatot az asszonnyal. Miután visszavezényelték a fővárosba, összeköltöztek Molnár Klára Szabadság-hegyi lakásába.

Komlós János 1970-ben Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

A lakás az Aroza nevű társasházban volt, budapesti zsidó családok korábbi nyári üdülőjében, amelyet az ÁVH elkobzott.

Molnár Klára egy emlékezésében így írta le Komlós János akkori megjelenését:

Nagyon jóképű volt, akkor még valamennyi haja is volt. Hajtottak rá az elvtársnők erősen. Mondjam azt, hogy én győztem?

A pár 1949-es megismerkedésük után egy évvel, 1950-ben házasodott össze. Pártutasításra, két utcán felkért tanú előtt, miután híre ment, hogy együtt élnek.

Molnár Klára később azt állította: férjét azt követően távolították el 1953-ban az államvédelemtől, miután a tervezett Kádár János elleni per egyik kihallgatótisztjeként tájékoztatta kollégáit arról, hogy a kihallgatási jegyzőkönyvek alapján világosan kiderül Kádár János ártatlansága, valamint az is, hogy koncepciós per készül ellene.

Molnár Klára csak a történet férje által előadott változatát ismerhette. Őt már előbb leszerelték, miután határozatot hoztak, amely tiltotta, hogy házaspárok dolgozzanak az ÁVH-nál.

A feleség állítása szerint Komlós János rezignáltan vette tudomásul a menesztését. Molnár Klára állította: Komlós János akkoriban már kritikusan viszonyult a rendszerhez, és ha nem is csalódott benne, nem volt beleszerelmesedve, inkább csak hűvösen kötődött hozzá.

Ezt az állítást is érdemes erős forráskritikával kezelni.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!