Kutyu úr a Szomszédokból: a legendás színész, akit folyton megaláztak a kommunizmusban és aki az italhoz menekült

Budapest, 2008. május 21. Életének 83. évben elhunyt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze. Felvételünk 2005. augusztus 3-án készült, amikor Raksányi Gellért színművész a Fiúmei úti temető szóróparcellájában, ahol Kállay Ilona színművésztől búcsúztak, aki július 14-én 74 éves korában hunyt el. MTI Fotó: Kovács Tamás

Raksányi Gellért művészi életpályája szorosan kötődik a Nemzeti Színház háború előtti legendás személyiségeihez és nemes hagyományaihoz. A Bajor Gizi, Tőkés Anna, Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Bihari József és Tímár József nevével fémjelzett társulat ruházta fel életre szóló művészi útra valóvalaz 1947-ben színpadra lépő fiatal művészt. És ami legalább olyan fontos: megerősítette a keresztény-magyar kultúra iránti elkötelezettségét, hűségét. Magyarságtudata, szilárd karaktere és keresztény szellemisége merőben eltért a a háborút követő években mindent felülíró szocialista realizmus felfogásától és normáitól, annak értéket romboló működésétől. A művésznek részben ezért kellett megalázó helyzetek sorát megélnie, elviselnie a mellőzéseket. Mindemellett a tehetségéhez kevésbé méltó szerepek sorában is rendre bizonyította magas szintű ábrázolókészségét, színészi sokszínűségét. Ugyanakkor maga sem tagadta, hogy évtizedeken át az alkohol segített neki elviselni a nehezen viselhetőt, de a kockázatos szenvedély esetében sosem okozott kárt a színészi alakításaiban. Ifjabb korában, cvil karakterében egyszerre tudott úriember lenni és rabiátus igazság osztó, de csak annak kellett tartania korlátokat nem ismerő indulatától, aki megérdemelte, hogy megregulázzák. Utóbbiak közé tartozott például a félelmet más esetben nem ismerő Major Tamás is, akivel a színművész egész életében kutya-macska barátságban volt. Raksányi Gellért túl az ötvenen, az Egyetemi Színpadon közönség elé vitt önálló műsorában mutathatta meg először egy szuszra színészi palettája majd' minden színét, s a színeket élővé varázsoló mélységeit. Több generáció színházszerető publikumának elismerését vívta ki akkor. Hetvenedik évéhez közeledve vette át a Szomszédok című televíziós sorozatban az ábrázolt lakóközösség képviselőjének szerepét, amelyet saját becenevén, Kutyuként alakíthatott. Akkor már egy ország kezdte rajongani.A főszerepek jórészt elkerülték, de a sors díjakkal is kárpótolta. Más fontos szakmai elismerések mellett megkapta a Kossuth-díjat és az elsők között került be a Nemzet színészei közé.

Spint, hosszútáv

Én az epizodistát, kissé merészen, a sprinterhez hasonlítanám. Úgy veszem észre, hogy erre a távra nem sokan és nem szívesen vállalkoznak, mert a szerepeket, sajnos, rőffel mérik. Mindenki a hosszútávfutó dicsőségét keresi, pedig száz méteren is lehet bizonyítani és győzni.

Raksányi Gellért 1978-ban fogalmazta meg mindezt, amikor megkapta az érdemes művész kitüntetést. Akkor, amikor az édesapám, Sztankay István is érdemes művész lett. Apám 1936-ban született, Raksányi Gellért 1925-ben. Raksányi Gellért 1947-ben kezdte a pályát, apám 1961-ben.

Budapest, 1952. - Raksányi Gellért színész, Illyés Gyula: Az ozorai példa című drámájában, a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Farkas Tamás

Kitüntetések kapcsán a sprinter Raksányi Gellért idővel megelőzi a hosszútávfutó édesapámat,

hat évvel előbb lesz Kossuth-díjas, 1992-ben, apám 1998-ban. Közben akad olyan elismerés is, amiből csak a sprinternek jut ki, aki 1989-ben Kiváló Művész lesz, apám azt a díjat soha nem kapja meg.
Raksányi Gellért színiakadémiai vizsgája után, 1947-ben szerződött a fővárosi Nemzeti Színházhoz, tagja maradt akkor is – számtalan benyújtott, majd visszavont felmondása közepette –, amikor a teátrum vezetőinek – Marton Endre, Major Tamás – folyamatos hatalmi párharca közepette mind ritkásabbá vált a levegő az ország első teátrumában. 1989-ben Raksányi Gellért a Nemzeti Színház örökös tagja lett.

Apámat 1963-ban szerződtették a miskolci teátrumtól a Nemzeti Színházhoz. 1974-ben köszönettel, csendben elköszönt a ritkás levegőjű társulattól.

Idővel Raksányi Gellértet és apámat is beválasztották a szakma elitklubjába, a Nemzet Színészei közé. Raksányi Gellért a díj alapításának évében 2000-kapta meg az elismerést, 2008-ban halt meg, akkor más került a helyére a tizenkét Nemzet Színésze közé.
Apám egy másik kolléga halála után, 2012-ben nyerte el a címet, két évig birtokolhatta, a maga 2014-es haláláig.

Egy sprinter és egy hosszútávfutó.

Két különböző karakter, ám mindkettő abban a polgári világban nőtt fel, talált értékrendre, amely világ az értékeivel együtt ítéltetett eltörlésre hazájukban a második világháború után. Maguk ugyanakkor olyan hivatásba kerültek, amelyben értékválasztásuk tagadása képességeiket koptatta volna. Nyakukban komoly, levethetetlen terhekkel igyekeztek boldogulni. Ki így, ki úgy.
Apám csendesebben, Raksányi Gellért fel-fel bőszülve.

Származás
Ez nem egy párhuzamos portré. Raksányi Gellért és apám pályafutásának díjakban megmutatkozó állomásait, illetve pályájuk Nemzeti Színházban eltöltött szakaszának hosszát csak azért jutott eszembe megemlíteni, mert apám szinte azonnal felbukkan Raksányi Gellért 1996-ban megjelent, Kutyu című, színházi történetetekkel, önéletrajzi elemekkel átszőtt könyvének első fejezetében.
Az Önéletrajz helyett című fejezet első mondataiban Rakásnyi Gellért kifejti, hogy generációja azon tagjaiban, akikhez ő is tartozik,

már az önéletrajz szó is kényelmetlen érzeteket kelt.

A következő kifejezés, ami számukra beugrik róla, az a származás, majd a Rákosi-éra vissza-vissza térő kérdése: honnan származik?
Itt kerül elő apám ismert történte, aki, amikor 1957-ben harmadik alkalommal jelentkezett a főiskolára, a maga apjának foglalkozását firtató kérdésre azt felelete, hogy pásztor. Amit Rakásnyi Gellért nem ír meg, de tény: a harmadszor felvételiző apámat akkor már úgy ismerték a felvételiztető tanárok, mint a rossz pénzt. Válasza hallatán kirobbant a nevetés, úgy kérdezték – a felelet biztos tudatában, de jókedvükben muszáj volt hallaniuk –, hogy milyen pásztor.

Apám faarccal felelte: lelki.

Még a szépapám szépapja is pap volt, de abban az évben, 1957-ben apám mégis csak bekerült a főiskolára. Apám az előző évben a 1956-os forradalom leverése után – a harcok idején óvóhelyen húzta meg magát szüleivel, testvéreivel –, két sikertelen felvételi vizsgát követően disszidálni készült. A határig jutott, ott elkapta a hév, Petőfi verseket szavalva visszafordult.
Raksányi Gellért minderről nem ír, csak arról – szerető iróniával –, hogy apám lényegében szerencsés volt, mert édesapja foglalkozása lerövidíthető volt egy olyan formátumra, amely kompatibilis volt a rendszerrel. Raksányi Gellért színész volt, nyilván játékosságból tárta a történet egésze helyett a maga szempontjából lényeges kivonatot az olvasó elé.

Hangsúlyozva, hogy orvos, mi több tisztifőorvos édesapja esetében nem volt alkalma ilyen tréfára, cselre, rövidítésre.

Tovább gondolva a helyzetet: félelmetesen szürreális a korszak, amelyben egy lelkipásztor fiát – némi parkoltatás után – felveszik színésznek, miközben a már tíz éve pályán lévő, a Nemzeti Színház tagjaként működő Raksányi Gellértet rendszeresen káderezésre rendelik a munkahelyén, felmenői felől érdeklődve, majd szembesítik a ténnyel: származása szerint osztályidegen. Azt is hozzáteszik: ötvenhatos szerepvállalása miatt – több forradalmi bizottságnak is tagja volt – lényegében mindegy is a származása,

örüljön, hogy élni hagyják.

A raportokra, persze, az is okot ad, hogy Rasásnyi Gellért sosem tesz lakatot a szájára, és ha fel-fel bőszül, akkora Nemzeti Színház önmagát pozícióba helyező igazgatójának, Major Tamásnak is a szemébe mondja:

ez a veszélyesen szürreális korszak úgy baromság ahogy van, szégyellje magát mindenki, aki tehet róla.

A dolog vége általában az, hogy kap egy könnyű sprintet, súlya nincs mellékszerepet, vagy hosszabban parkoltatják.
De ne szaladjunk ennyire előre.

Család, tanulmányok
Raksányi Gellért egészen pontosan 1925. július 19-én született Szigetváron.
Édesapja Dr. Raksányi Árpád Károly, édesanyja Durkó Margit úrasszony, utóbb háztartásbeli. Egy testvére volt, a nála néhány évvel idősebb bátyja, Árpád.
A Gellért nevet nem a mai Gellért-hegyről hordóban legurított, akként elpusztított püspök után kapta. Osztrák illetőségű dédapja volt Gellért, aki több falut is megvásárolt Zala Megyében. Virtusos, vérbő embernek ismerték, akit igencsak kedveltek a jobbágyai.

Nagy vadász is, aki utolsó vadászatán rettentően berúgott, ittas álmában fagyott meg a magaslesen.

Raksányi Gellért apai nagyapja, Dr. Raksányi Árpád a szigetvári kórház alapítója volt, egyben igazgató főorvosa 1906-ig, haláláig.
Raksányi Gellért édesapja, Dr. Raksányi Árpád Károly az első világháborúban ezredorvos, majd bécsi tanársegédi állását hátrahagyva tért vissza szigetvárra,

hogy a szegények orvosa legyen.

Raksányi Gellért első színpadra lépése három éves korára datálható, amikor a művelt, összetartó szigetvári polgárság egy színköri előadásán a taps előtt kilépett a színjátszók csoportjából – szaloncukorra emlékeztető jelmezébe belegabalyodva, az magáról dühödten tépkedve, az l hangzót akkoriban még r-nek ejtve –, majd a következő szavakkal búcsúzott a közönségtől:

A horandi tengeren reng a gálya; hörgyeim és uraim ará szorgája!

A színész később azt mondta: élete legnagyobb sikerét aratta akkor.

Becenevei, a Kutya, Kutyi is három évesen ragadtak rá, amikor elkóborolt egy családi vadászaton, végül kutyák találták meg, s jelzték hollétét a hajtóknak.
Raksányi Gellért az elemi iskola elvégzése után, akárcsak Árpád bátyja, a pécsi Pius Gimnáziumba kerül konviktornak, bent lakásos diáknak.
Árpád színjeles tanuló, kiváló sportoló. Raksányi Gellért tornából és magyarból jeleskedik, a többi tantárgyból bukásra áll.

Sok feszültség akad közte és paptanárai között, de felnőve azt vallja majd: az intézmény falai között kapott éltere szóló tartást.

Gimnáziumi tanulmányai idején zajlik a második világháború. Légi csaták, bombázások idején a papok a rend borospincéibe terelik a diákságot, azok szolgának óvóhelyül. Borral nem kínálják őket, de Gellért, ha már ott van, szerét ejti a kóstolásnak.

Hamarosan sosem titkolt szenvedélye lesz a borfogyasztás.

A Felvidék és Erdély visszacsatolása idején édesapját nevezik ki Rimaszombat, Kolozsvár, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy tisztifőorvosának, majd Szabadkán kapja meg a tisztséget. A tanulmányi szempontból kissé problémás Gellért a papokat hátrahagyva édesapjával tart, több iskolának is diákja lesz.

Évtizedekkel később mindegyik magáénak vallja majd.

Tartásos hivatás, képlékenyebb személyiségek
Raksányi Gellért 1943-ban érettségizik, a nyarat egy szeszgyárban tölti hordómosóként, majd ősszel felveszik a Színművészeti Akadémiára.
Mesterségtanárai a kor meghatározó színművészei: Somlay Artúr, Lehotay Árpád, Abonyi Géza. Raksányi Gellért pályára találása kapcsán leginkább a hároméves korában átélt színpadi élményét említette az interjúiban, illetve azt, hogy silány tanulmányi eredményei miatt középiskolai tanárai

mindenképpen „szabad pályát" javasoltak számára,

nem olyat, amelyen bonyodalmas szabályrendszerek szerint, újra és újra bebiflázandó tudáshalmaz birtokában lehet csak haladni.
Főiskolai mesterei ugyanakkor hamar világossá tették számára: Thália szolgálata papi hivatással egyenlő, felszentelt mestereinek illik magukat politikától, közéleti hívságoktól távol tartania, s vasfegyelemmel, mély átéléssel készülni minden újabb feladatra. Azt is említették: már az első próbákra alapos szövegtudással illik érkezni.

Megértették vele: tartásos hivatást választott.

Budapest, 1952. - Raksányi Gellért Antonio szerepében, William Shakespeare: Sok hűhó semmiért című vígjátékában a Katona József Színházban Forrás: MTI/Farkas Tamás

Raksányi Gellért már másodévesen kisebb feladatokat kap a Nemzeti Színházban. Mesterei, ha szűkszavúan is, de dicsérik beleélő, karakterformáló készségét, szép orgánumát. Somlay Artúrtól kap két személyre szabott, eszét, szívét is inspiráló mondatot:

Ne játszd a szöveget, Kutyuska, csak mondd! Elég tehetséges vagy, és ne beszélj úgy, mint a Bazilika nagyharangja.

Szépen teljesít, még úgy is, hogy esti boradagja lassan beáll a négy literes mennyiségre, miközben a karcosabb italokat sem veti meg.

Italozását rendszerint történelmi és ideológiai okokkal magyarázta.

A színinövendék nehezen éli meg Tímár József meghurcoltatását, akit leplezetlen nyilas ellenessége miatt kis híján eltiltanak a pályáról. /A kommunisták majd el is tiltják egy időre. Sz.Á./ Raksányi Gellért maga is hajlamos sarkosan fogalmazni Szálasi híveiről, da azt még mesterségtanára, a szélsőjobbal barátságot ápoló Kiss Ferenc – egyben a Színészkamara elnöke, másként gondolkodó kollégák sorsának megroppantója, aki utóbb nyolc évet ül majd mindezért – betudja a diák alkalmi bódultságainak. Raksányi Gellért mindemellett, bódultság ide, vagy oda, az egyébként kiváló színész Kiss Ferenc karakterjegyei alapján is arra a következtetésre jut:

tartásos hivatását képlékenyebb személyiség is sikerrel művelheti.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!