A progresszív rockzenét játszó csapat 2019-ben alakult, jelentős zenei előélettel rendelkező tagokból: Győri Atilla gitár, Jáger Zoltán dob, Binges Zsolt basszusgitár és Székely Marci ének felállásban. Nevük a tibeti misztikából ered, ahol a „tulpa" magas szintű guruk képzelete által teremtett lényt jelent, és jól illik a zenekar pszichedelikus rockos, metálos hangzásvilágához.
A csapat 2020-ban jelentkezett első kiadványával, a How to create... Part One-nal, amely megalapozta a jellegzetes TULPA-hangzást, és amely a zenei szaksajtóban és a rockrajongók körében is kedvező fogadtatásban részesült.
Olyan ízeket képvisel, ami a hazai rockzenében nem igen hallható
– írta róla a zeneszmagazin.hu.
– Red Hot Chili Peppers- és Pearl Jam-hatású alapokra Chris Cornell-szerű hang érkezik, emlékezetes gitárdallamokkal és hullámzó tempókkal – fogalmazott a Grungery.hu
– Az új lemez anyaga, ha lehet, még egységesebb és hangzásában is modernebb – fogalmazott a zenekar énekese, Székely Marci. Az új dalokat – ahogy az első kislemezt is - Szegeden, a Miracle Sound stúdióban vették fel Vári Gábor vezetésével, aki nemcsak hangmérnökként, de producerként is irányította a munkát. Továbbá producerként és zenészként közreműködött az albumon a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag dobosaként is ismert Mihalik Ábel multi-instrumentalista is. A lemez zenéi fizikai hordozón egyelőre nem elérhetők, csak az online streamingcsatornákon (Spotify, Apple Music, YouTube, Deezer, Tidal).
Olyan embereknek szólnak a dalok, akik igénylik a kiművelt, átgondolt, tudatosan letisztított, de ösztönös dolgokat. Akik szeretnek és tudnak «utazni» zenehallgatás közben
– vallja a Tulpa.
Az új dalokat élőben október 1-jén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be, az első kislemez dalaival együtt a Crossover Uránia könnyűzenei koncertsorozat részeként. A koncerten vendégelőadók is szerepelnek majd. A banda előtt Balogh Borsa (Űrlénykirály) gitárjátéka hangolja a közönséget, a zenekarba pedig beszáll majd Mihalik Ábel is.