Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

Vágólapra másolva!
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kapcsán is sokféle nagy szerepben láthatott a közönség. A színésznő Origónak adott interjújában egyebek közt elmondja, miért döntött a színészet mellett, miért nem tanult semmit a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, hogyan került mégis helyzetbe a színésznagyságokkal megtűzdelt Madách Színház társulatában, miként élte meg, hogy harmincévesen lett elvált szülők gyermeke, miért nem lett saját gyermeke, tanácsolná-e egy színészetről ábrándozó bakfisnak a hivatását.
Vágólapra másolva!

Horváth Ádámnak volt már két gyermeke az előző házasságából. Sajátot nem akartak?

Számomra Ádám és a hivatásom volt a legfontosabb. Nagyon szeretem a gyerekeket, de nem akartam, hogy más kösse le az energiáimat. Akkoriban, persze, ezt nem illett bevallani.

Példaszerű házasságukhoz saját tapasztalatok szolgáltak mintaként?

Ahogy vesszük. Szüleim mindketten hatvannyolc évesek voltak, amikor édesapám harmincnyolc év házasság után úgy döntött, hogy elválik.

Ön miként élte meg a helyzetet?

A nővérem már kétgyermekes édesanya volt, az öcsém korábban disszidált, külföldön élt. Már megvolt a garzonlakásom, de félig-meddig még a szüleimmel laktam. Rám maradt a feladat, hogy segítsek édesanyámnak egy harmincnyolc éves háztartás szétválasztásában, elosztásában. Miközben anyu, érthető módon, nem volt a legjobb lelkiállapotban. Be is mentem egyszer az édesapámhoz az egyetemre, és megkértem: „Apuci, ha legközelebb elválsz, kérlek, ne rám hagyd az azzal járó teendőket!"

Édesapjának új párja lett?

Igen, tíz évig voltak együtt.

Ön megkedvelte a hölgyet?

Nem.

Csűrös Karola 1965-ben, már a Madách Színház tagjaként Forrás: MTI/Keleti Éva

Horváth Ádám gyermekeivel harmonikus a kapcsolata?

Nagyon jóban lettünk. Péter fia nem él már, de Verával, ahogy az unokákkal is igen közel vagyunk egymáshoz érzelmileg is.

Képletesen szólva: a Szomszédok című sorozat is Horváth Ádám gyermeke volt. Etus szerepe mit jelentett az ön életében?

Már akkor is ismert voltam, amikor megkaptam. Mégis fantasztikus volt megélni azt a kiemelt népszerűséget, amit aztán a Szomszédok adott meg. A mai napig megszólítnak az utcán: „Etuska, hogy van?" Nem zavar, inkább öröm, amikor azonosítanak a szereppel. Szerencsém van, hogy imádták a karaktert, ha gyűlölték volna, ki sem mernék menni az utcára.

A férje mellett kik voltak a pályájának meghatározó rendezői?

A madáchos rendezők mindenekelőtt. Oda nem engedtek be akárkit. De Seregi Lászlóval is nagyon jó kapcsolatunk volt, sok munkájába hívott. Rádióban szinkronban is remek rendezőkkel dolgoztam. Esetemben a rendezőtől függ, hogy mennyire vagyok nyitott, érzékeny az instrukciókra. Fiatal koromban olyan rendezővel is dolgoztam, akinek annyi volt az instrukciója: „Legyél bájos." Köszöntem szépen, próbáltam bájos lenni. De aztán Kiss Manyi, Gábor Miklós, Avar Pista javasolták: ha valami ne legyek, akkor bájos. Mondták, hogy mit csináljak helyette, meg is született a szerep. Már Győrben is voltak kollégák, akik ha kellett, a rendező ellenében is kiálltak értem. Például Bicskey Károly, Olsavszky Éva, a férje, Kun Vilmos, Fogarasi Mária. Balla Ica operett primadonna még balhézott is helyettem, amikor egy kolléga nagyon aljasul bánt velem. Icától zengett egész Győr, úgy leteremtette helyettem, miközben én csak sírva ácsorogtam.

Csűrös Karola, Kulka János, Ábel Anita és Horváth Ádám a Szomszédok forgatásán 1987-ben. Forrás: MTI/Hámor Szabolcs

Ön inkább konfliktuskerülő?

Igyekszem elkerülni, még akkor is, ha tudom, hogy igazam van. Ugyanis nem lehet úgy dolgozni, hogy az ember haragban van a partnerével. Megesett, hogy egy kollegina annyira megsértődött, amiért én kaptam meg a vágyott szerepét, hogy ott próbált kitolni velem, ahol csak tudott. Nem reagáltam. Megesett, hogy még végszót sem adott, de én anélkül is tudtam a dolgom. Végül önmagával tolt ki: ő rossz lett a szerepében, én viszont jó. A személyisége miatt végül mindenki elfordult tőle, végül el is szerződött a győri színháztól.

A férjével átbeszélték a színházi helyzeteket?

Nagyon ritkán kértem tőle tanácsot, ő sem szeretett eljárni a próbáimra, beleszólni a munkámba. Amikor együtt dolgoztunk, akkor persze szakmailag is megtaláltuk a hangot. Lehetett véleményem, de alapvetően felnéztem rá, elfogadtam az ízlését, véleményét. Hasonló volt az érdeklődési körünk is. Fiatal rendezőként sok operaénekesről készített televíziós portrét, például Simándy Józsefről is. Ha tehettem, elmentem a felvételre, utána az Opera Klubban fejeztük be a napot.

Tapintatlan kérdés, de kikívánkozik: beszéltek arról valaha, hogy mi lesz, ha valamelyikük egyedül marad?

Már évtizedekkel ezelőtt szóba került, hogy mi legyen a szeretett tárgyainkkal, a dedikált könyvek sokaságával, ha egyikünk sem lesz már. Akkor úgy gondoltuk, hogy Ádám csodálatos fia, Péter, aki a Magvető Kiadó főszerkesztője volt, megoldja majd a problémát. Aztán Péter 2001-ben, negyvenöt éves korában meghalt. Az élet arra is megtanít: a veszteségekre nem lehet felkészülni.

Horváth Ádám 2019-ben hunyt el. Ön borús megszólalásaiban utalt rá: nem sok értelmét látja a továbbiaknak. Enyhült a gyásza?

Nem lett jobb a kedvem. Sokat ültünk otthon Ádámmal, főleg az utolsó időszakban, amikor már kevesebb volt a munkánk. Imádtunk otthon lenni, együtt lenni. Nagyon nem jó így, ahogy most van.

A 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karola és férje, Horváth Ádám a fővárosi Madách Színházban tartott köszöntésen 2016. november 8-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ki törődik most önnel?

Ádám unokái, az unokahúgom, a menyem. Csodálatos emberek, de ez nem ugyanaz, mint ami volt.

Érdekli még, hogy mi történik a világban?

Helyzetemtől függetlenül: abszolút. Ide vagyok kötve a televízióhoz, amellett sokat olvasok. Tudom, mi történik a világban, véleményem is van róla, legfeljebb nem mondom el. Egyebekről szívesen beszélgetek olyan emberekkel, akiket szeretek. A pályámat pedig kereknek érzem, főként, ha a jó dolgokra gondolok vissza. Nem adtam fel az életet, nem vagyok megkeseredve. Mégsem jó így, ahogy most van, mert Ádám hiányán nem lehet túllépni. Megnehezítette a dolgot a trombózis utáni lábadozás, a vírus utáni karantén, a bezártság.

Ha végigsétálhatna kedvenc, napsütötte utcáin, ott maga elé perdülne egy helyes csitri, s elmondaná, hogy szíve szerint színésznő lenne, majd kérdezné, hogy a művésznő szerint kövesse-e a szívét – mit felelne?

Amikor közöltem a papámmal, hagy mi akarok lenni, ahogy mondtam, megkövült. Majd oldódva azt felelte: próbáljam meg, aztán majd meglátjuk. Anyukám kicsit tovább sopánkodott, de aztán ő is abbahagyta. Édesapám – válás ide, vagy oda – alapvetően egy csodálatos ember volt. Első győri premieremre Kárpáti Aurél összegyűjtött színikritikáit kaptam tőle, az volt bele írva: „Papádtól, aki szintén volt egyszer kezdő." Hát, annak a csitrinek is azt mondanám: kövesse a szívét, próbálja meg, anélkül sosem múlhat el belőle a sóvárgás. Fontos próbára tenni magunkat abban, ami vonz, megtapasztalni közben a világ csodáit, az idő furfangjait is.

Az idő furfangjait?

Húszéves voltam az első premierem idején, és kicsit megszeppent, hogy olyan öreg partnerem van, mint Máriáss Jozsóka. Később állt össze a kép: akkor volt harmincéves. Dehogy volt öreg, én voltam nagyon fiatal.