OperaBox, avagy: és Te mit tehetsz ma a magyar kultúráért?

2018.07.10. 12:22

Ókovács szerint az opera - 2/81. levélária

 

Kedves Tatjána Néném!

Feladom a Billy kapcsán vívott harcot: ha egy ellenzéki publicista még ezek után is (hogy tehát 29 alkalommal megy az Erkelben, és nyilvánosságra hoztuk, hogy 2019 nyarán is lesz egy sorozat) simán leírja, hogy „az Opera végleg levette a darabot", a másik meg úgy fogalmaz: „kis híján be kellett szüntetni az Opera Billy-sorozatát", egy kormánypárti pedig újrahasznosítja az „alig burkolt melegpropaganda" bélyegét, a hólabdához már nincs mit hozzátenni.

De mindenképp a HVG újságírónője viszi a pálmát nálam: az ő szóhasználatával a teljes balliberális nemzetközi sajtónetwork (ugye, emlékszünk: ABC, CNN, Guardian, Independent, New York Times stb.) „pontatlanságot" követett el, amikor úgy mutatta be a Billy Elliot-előadás helyzetét, mintha azt a kormány levetette volna. Háááát... ha ez pontatlanság, akkor mi a hazugság? A deáki sajtótörvény tömör gerincű tilalma? A harangok tömeges, hirtelen és természetesen véletlen egybeeséssel történő félreverése azért történt, mert az Opera a kormány (sajtójának) nyomására levett egy produkciót. Magyarán betiltás történt. Eközben ennek még az ellentéte sem igaz, annyira hazug az állítás. A kormány nem is bátorított minket, a kormány ugyanis nem foglalkozik az Opera műsorával, és ez így helyes. A kormány azzal foglalkozzon, kit nevez ki az intézményei élére, és mozdítsa el, aki elvesztette a bizalmat, mert anélkül nem lehet sikerrel vezetni, nekem ez a véleményem. Ha viszont a bizalom megvan, akkor annak ki kell tartania akkor is, ha a százféle produkció egy-egy interpretációját többféleképpen is tovább interpretálják mások.

Ókovács SzilveszterForrás: Opera/Kerényi Tamás

A színházi élet sorsa, hogy a darabok megítéltetnek, egy intézmény sikerességét sem az azokat körülvevő csend (úgymond „nyugalom”), sem a botrányok sora (úgymond „pezseg az élet”) nem minősíti önmagában. Mi lenne a kézilabdában, ha a kapusok nem kaphatnának gólt – és szándékosan nem a focit hozom példának. A kézi része a sok gól, a jó kapusok is kapnak belőle, de még többet kell lőni, akkor vagyunk sikeresek. Ilyen az Opera élete is: mindig volt, van és lesz is savanyú, keserű, durva, de szofisztikáltan megsemmisítő véleményben részünk, és mindig úgy van, hogy a kapott gól fáj, az elmarasztaló vélemény jobban beég. Viszont esténként siker van, bravózás, mosolyok: ilyenekről nem menő írni, pedig hát igencsak részei a valóságnak.
De belátom: itt mindenki azt írja, ami a tollán kifér, előre fixált célzójú fegyverek sülnek itt el is, be is. Ha óvodáscsoport vagy mentőautó kerül az irányzék elé, akkor is meghúzzák a ravaszt. Nem örülök neki, jobb szeretném politikai csatározások fölé emelni az intézményt – egyelőre a lövészárkok közé löktek minket, önhibánkon kívül.
Arról viszont csak megyei lapok, elektronikus médiumok tudósítottak, hogy az Opera nagyszabású vidéki bérletrendszert és csillagtúrákat szervezett a jövő évadra, és minden hazai városi könyvtárba eljuttatja magyar operatörténeti lemezgyűjteményét.
Persze, ez nem mutat jól, nem lehet vele különösebben kötekedni, melléállni hogy' nézne már ki, akkor inkább elhallgatni érdemesebb. Néném se tudja, mi ez a Magyar Opera200 operabox és az OO-program, gyorsan leírom hát, micsoda.

Czinka PannaForrás: Opera/Rákossy Péter

2011-ben akkortájt öltött fizikai valót az a Bándi Jánossal, Lukács Gyöngyivel, Kertesi Ingriddel és másokkal felvett Bánk bán-lemez, amelyet Héja Domonkos vezényelt, természetesen az Opera erőinek élén és a friss kritikai kottakiadás alapján, amikor kormánybiztosként az intézmény élére kerültem. Még miniszteri biztos elődöm, Horváth Ádám hozta tető alá a felvételt, végül a Jókai utcai zenekari termünkben került rá sor néhány leülésben. Nem ideális hely és helyzet, de saját erőből mégiscsak megszületett egy régi-új olvasat, amely legfontosabb nemzeti operánkat új interpretációval gazdagította. Amikor kezembe vettem, kiderült, hogy a Pál Tamás-dirigálta Bánk-filmzene óta, éppen tíz éve nem vette fel senki a számunkra, magyarok számára legfontosabb darabot. Egy évtized rendben is volna, de ennek örvén előkaptam a többi lényeges magyar mű lemezeit, és a Kékszakállú kivételével immár huszon-harmincéves hiátusok tűntek elő.

A Hunyadi Lászlót például Kovács János 1983-as lemeze óta senki nem énekelhette fel maradandó anyagra: ezzel folytattuk tehát, és a közben főzeneigazgatóvá avanzsált ifjú, Héja Domonkos dirigálta ezt is. Megalapítottuk az OperaTrezor márkanevet, ezalatt adjuk ki mára már lassan százas nagyságrend felé tartó lemezeinket, könyveinket. Évente egy stúdiófelvételt tűztünk ki célul és néhány élő előadást, esetleg egy-egy archív rádiós szalag CD-re mentését is – a műveket pedig nagy műgonddal igyekeztem kijelölni, egy elképzelt, valóban trezorba való kincsestár kialakítása érdekében, és persze, az Opera műsorával is egyeztetve.
Kodály Háryját Ferencsik János óta senki nem vette fel, 2013-ban ugyancsak Héja Domonkos tehette meg, ráadásul a soha nem rögzített dialógusokat Vidnyánszky Attila rendezte, végre egy teljes lemez a daljátékból! A következő esztendőben Dohnányi A tenor című vígoperáját rögzítettük stúdióban, Vajda Gergely pálcája alatt: a műből Kónya Sándor dalolászása óta nem volt egyáltalán felvétel. Később Kocsár Balázs – szintén Ferencsik és Doráti Antal után harminc-negyven évvel - lemezre dirigálhatta a másik nagy Kodály-opuszt, a Székely fonót. Stúdiólemez születik az Erzsébet című operából még az idén (ennek második felvonását komponálta Erkel, állítólag a valaha írt legszebb magyar operafelvonás ez), aztán jöhet Poldini Ede kasszasikere, a Farsangi lakodalom (csak rádiófelvétele volt a nyolcvanas években), és Kenessey Jenő Az arany meg az asszony című Krúdy-operája is, amelyet a maga idejében ugyancsak kasszasikerként tartottak számon.

Ha már az Erkel-operáknál tartunk, amelyek színvonalas feltárását az eredeti partitúrák kritikai kiadásával, tehát az MTA Zenetudományi Intézetének munkájával együtt kell megvalósítani, fontos, hogy addig is, míg az a nagy és nagyon időigényes feladat zajlik, egy-egy élő nagykeresztmetszetet a Bátori Máriá-ból és a Dózsa György-ből is megjelentettünk (mindkettő dirigense Kocsár Balázs főzeneigazgató), ahogy a harmadik színpadra szánt, elfelejtett-sutba dobott Kodály-mű, a Czinka Panna részleteiből gyűrt kantátát is hangversenyfelvételként hoztuk ki. És a múltmentő tevékenység élő előadások rögzítésével igencsak felpörgött a tavalyi Magyar Évadban, és mire november 7-re, a Magyar Opera Napjára (Erkel Ferenc születésnapjára) megjelentettük a Magyar Opera200 díszdobozt, már 35 teljes magyar színpadi mű hangfelvétele kerülhetett bele, 50 CD-n.

Háry JánosForrás: Opera/Nagy Attila

A kontinuitást hangsúlyozandó három hanganyag korábbi operaházi rádiófelvételek digitalizálása: Balassa Sándor „magyar Wozzeck-je”, Az ajtón kívül, Durkó Zsolt monumentális Mózes-e és Bozzay Attila posztumusz Öt utolsó szín című Madách-adaptációja mind egy-egy legendás premieren született. Mi pedig mellétettük a magunk 32 felvételét az utóbbi 7 esztendőből, mert igenis vérátömlesztéssel ér fel, ha az önmagukban halott partitúrákat életre keltjük. Ha friss a mű, ha kétszáz éves, mint Ruzitska József daljátéka, az első fennmaradt magyar zenés színpadi alkotás, ha megszólaltatják, csak az élteti. Megmérni a jelenidő mérlegén a régi sikereket, és módot adni a kortárs komponistáknak a jövő klasszikusait megteremteni: ha kettős célrendszert rajzolok ezzel, pont csak a felét mondtam el. Mert további cél nemcsak az alkotóművészet, de az előadóművészet támogatása is. Az nem lehet, hogy énekesgenerációk archív nyomok nélkül fussanak ki aktív korukból vagy pályacsúcsuk időszakából! És azt sem szabad hagyni, hogy aki énekelni tanul, vagy netán kutatja, hasonlítja, összegzi a magyar vokalitást, ne tudja meghallgatni referenciaértékkel bíró felvételeken magukat a műveket!
A magyar lemezkiadás a rendszerváltás környékén gyors agóniával lehelte ki lelkét. Nekünk akkor is muszáj volt sorompóba állni, ha – dacára az ígéreteknek – végül csak a saját büdzsénk maradt ennek a már szervezésben se kicsi feladattömegnek az ellátására. De a napi teendők, évadok, építkezések mellett ezt is megoldottuk, és ha valaki az 50+3 lemez hallgatása-nézése közben hibákat venne észre (sok az élő felvétel, színpadi zajok kerültek bele stb.), csak bátorítani tudom: nosza, rajta! Versengve tegyünk a magyar kultúráért!

OperaboxForrás: Opera/Rákossy Péter

Ugyanis a díszdoboz 1000 példányát gratis eljuttatjuk valamennyi magyar városi könyvtárnak, felsőoktatási archívumnak, zenei gyűjteménynek, konzis hangtárnak. Az elmúlt hetekben hűséges kollégákkal 18 megyeszékhelyen jártunk, ünnepélyesen átadni az első dobozokat, és hitet tenni a kétszáz esztendős magyar operahagyaték mellett, a magyar kultúra oszthatatlansága mellett. Ez is a Magyar Állami Operaház, büszke vagyok a társulat értékmentő munkájára, na!

Néném, ha nincs lemezen a zenemű, az olyan, mintha a szobrász opuszáról csak fotó volna, maga az alkotás sehol, vagy még inkább, ha a költő verse csak a színész ajkán létezne, ki nem nyomtathatná senki.

Jövő héten vidéki ellentámadásunk másik iránya, az Operát az Operából! program bontatik ki a Kegyednek írott levélben. Sok egészséget addig, Billynek meg teli nézőtereket a sorozati fináléra!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”
Szilveszter