A világ egyik legöregebb karmestere megváltoztatta az életünket

herbert blomstedt
Vágólapra másolva!
Olykor szeretik kétségbe vonni a karmester meghatározó szerepét. Mondják, hogy egy jól összeszokott együttes dirigens nélkül is simán eljátssza az adott művet. Hogy ez mennyire nem így van, arra jó példa volt Herbert Blomstedt és a Bécsi Filharmonikusok hétfő esti Beethoven-koncertje a Müpában.
Vágólapra másolva!

Tavaly ugyanitt Zubin Mehta pálcája alatt ugyanez a világhírű banda egy kritikusból is csak ennyit hozott ki: „Olyanok ezek a zenészek, mint az osztrák nyugdíjasok, akik fitten átbicikliznek Fertőrákosra, és fél áron megebédelnek Ráspinál”.

Úgy tudjuk, a 88 éves, Amerikában született svéd muzsikus a legidősebb aktívan koncertező dirigens a világon Forrás: Pályi Zsófia, Müpa Budapest

Annak a komfortos muzsikálásnak most nyoma sem volt Herbert Blomstedt keze alatt. Ő amúgy a karmesteri pálcával sem bíbelődött, csupán a kezeire hagyatkozott. A 88 éves, Amerikában született svéd muzsikus

állítólag a legidősebb aktívan koncertező dirigens a világon.

Szögletes, darabos, robotszerűen kaszáló mozdulatairól lerítt, hogy a teste egyre kevésbé akar engedelmeskedni az akaratának.

Blomstedtnek azonban még mindig van mit mondania Beethoven kimeríthetetlen zenéjével Forrás: Pályi Zsófia, Müpa Budapest

Változtassanak valamit az életükön

A zenekar viszont annál inkább. Azt hittem, Beethoven 8. és 7. szimfóniáját a Bécsi Filharmonikusok rutinból lenyomják majd. Blomstedtnek azonban még mindig van mit mondania Beethoven kimeríthetetlen zenéjével. A rutin akár őt is megkörnyékezhette volna, hiszen pont Beethoven-interpretációi révén vált igazán ismertté. De olyan friss szemmel olvasta a partitúrát és olyan feszesre vette a tempókat, hogy

A ritmus maga alá gyűri a melódiát, mindkét szimfónia tobzódik a repetitív elemekben, és ezt Blomstedt hatásvadászat nélkül tette a koncert szervező elvévé. Az eksztázisig volt képes fokozni a mámort a repetíció hangsúlyozásával és a dinamika finom, egyre könyörtelenebb fokozásával a 7. szimfónia fináléjában. A „tánc apoteózisában” a rezek, a fafúvósok és az üstdobos mintha kétszer annyit teljesített volna hangminőségben és energiában, mint általában.

Nem elkoptatott gyászzenét hallottunk Forrás: Pályi Zsófia, Müpa Budapest

Az elkoptatott második tételbe is új életet lehelt. Nem szimpla gyászzenét hallottunk, hanem valami intim, mély, személyes történetet a saját elmúlásunkról.

Ráadásnak megkaptuk az Egmont-nyitányt, ami nagyot ütött. A karmester csak később tudta meg, milyen fontos ez a magyarok számára.

1956. október 23-án este a rádió épületénél a harcok miatt lehetetlenné vált az adás elkészítése, ezért a parlament épületében alkalmi stúdiót rendeztek be. Az egyik leggyakrabban játszott darab az Egmont-nyitány volt.

A mű a magyar hallgatókban összeforrt az 1956-os forradalommal, ami ma is gyakran csendül fel a forradalommal foglalkozó műsorokban és megemlékezéseken.

A kísérőfüzetben ezt a rilkei gondolatot idézik az ősz mestertől: „A zene megszólaltatása ideális esetben arra ösztönözheti a közönséget és az előadókat egyaránt, hogy váljanak másmilyenné, hogy változtassanak valamit az életükön”.

Herbert Blomstedtnek sikerült. Megváltoztatta az életünket. A mellettem ülő nő életébe is beleszólt, aki még a cukorka szorgos bontogatását is abbahagyta egy idő után. Annyira lenyűgözte a végső szépséggel való találkozás.