Özönlenek a DJ-k Zamárdiba

B My Lake 2015
Vágólapra másolva!
Augusztusban Sven Väth, Tale of Us és a GusGus is a B my Lake-en.
Vágólapra másolva!

Megnyugodhatnak az elektronikus zene rajongói, hiszen a Sziget, a Balaton Sound és a VOLT programjainak első bejelentései után, a B my Lake fesztiválon is feltűntek az első nevek.

Az Európai Fesztiválszövetség által 2014-ben a „legjobb új fesztiválnak“ választott B my Lake idén a magyar tenger legszebb panorámájával bíró szabadstrandján, Zamárdiban várja látogatóit, változatlan koncepcióval, több színpadon, egyedülálló fény, -hang, -és látványelemekkel, több mint száz DJ részvételével.

Sven Vath is az idei B My Lake programjában Forrás: B My Lake Official

A 2015. Augusztus 19-22-ig tartandó fesztivál, első napvilágot látott nevei között ott van például a német techno-ikon, Sven Väth, a hagyományokat újrateremtő duó, a Tale of Us, koncertet ad a kortárs elektronika egyik legegyedibb hangzású formációja, az izlandi GusGus, jelen lesz az elmúlt évek legnagyobb techno felfedezettje, Recondite – és még sokan mások.

A Budapesttől mindössze 110 km-re fekvő Zamárdi infrastruktúrában fejlettebb a korábbi helyszínhez képest, amit már a Balaton Sound során is bizonyított. Autóval és vonattal is könnyen megközelíthető, s nem utolsó sorban még több szálláslehetőséget kínál az ideérkező fesztiválozóknak.

Az eddig bejelentett nevek teljes listája, amit a későbbiekben még számos DJ követ:

DENSE & PIKA // DOMINIK EULBERG // DUSTY KID // EFDEMIN // EMANUEL SATIE // GUSGUS (Live) // KiNK // MANO LE TOUGH // NICK CURLY // PAUL RITCH // PIRUPA // POPOF // RECONDITE (Live) // SLAM // STEVE LAWLER // SVEN VÄTH // SVEN WEISEMANN // TALE OF US // THE/DAS