Vágólapra másolva!
A poptörténelem híres testvérpárjai általában ugyanazon zenekarban kamatoztatták tehetségüket: a Beach Boys, az Oasis, a Kinks, a Bee Gees és még ki tudja, hány zenekar épült testvérek együttműködésére, de nálunk sem kell sokat gondolkodni, hogy egyből beugorjon a Szörényi vagy a Sztevanovity fivérek neve. Mi a helyzet viszont azokkal a testvérekkel, akik külön-külön próbálták meghódítani a slágerlistákat?
Vágólapra másolva!

Tóth Vera és Tóth Gabi

Hazánkban is találunk példát, ha olyan zenész (vagy inkább énekes) testvéreket keresünk, akik külön próbáltak szerencsét. Valószínűleg sokan emlékeznek még Pintácsi Vikire és Szandira, náluk azonban egy fokkal aktuálisabb a tapolcai Tóth lányok esete.

Az idősebbik nővér, Vera 1985-ben született, s 16 éves koráig autodidakta módon képezte magát. Pályafutásában a nagy fordulatot 2004 jelentette. Mint arra sokan emlékezhetünk, megnyerte a Megasztár első szériáját. Abban a sorozatban tényleg kimagaslóan neki volt a legjobb hangja, sokan Cserháti Zsuzsához hasonlították. Jutalma egy lemez felvétele volt, mely sebtében a boltok polcaira is került 2004-ben Ébren álmodom címmel. Ezt követte 2006-ban a Valami más című korong.

A Megasztár második részébe jelentkezett aztán húga is, Gabi. Természetesen ő is tud énekelni, de nővére tehetségét nem közelíti meg, mégis sikeressé vált. Ezt pedig úgy érte el, hogy egy másik generációt szólaltattak meg vele, és az image-e is vonzóvá tette a tizenéves generáció körében. Érdekes, hogy Gabi klipjeit mindig is többet játszotta a Viva tévé, sőt egy most ott futó reality-szerű műsornak is a szereplője. (Igaz, nővére pedig szexi pasikat és csajokat válogat ugyanazon a csatornán egy másik műsorban.) Gabi első lemeze Fekete virág címmel jelent meg. Mindkét Tóth lány hasonló sikereket ért el, tehát Magyarországon is működőképes dolog, hogy egy családból ketten is befutnak.