Naptár és biztosítótű

Tavaly novemberben volt 30 éve, hogy első koncertjét játszotta a Sex Pistols, és egy év elteltével most újabb kerek évfordulót ünnepelhet a legendás punkzenekar. 1976. november 26-án jelent meg ugyanis az együttes első kislemeze, az Anarchy In The UK, amely a mai napig a műfaj egyik legismertebb száma. Ennek kapcsán számba vettük a punk rock történelmének legfontosabb dátumait, melyek talán önmagukban is mind-mind megérnének egy megemlékező cikket, de most egy összeállításba kerülnek be.

1976. június 4.

Londonban tehát éppen hogy megvetette a lábát a punk, ám az ország többi részében, különösen a hagyományosan szegényebb Északon még híre-hamva sem volt. Így aztán kulcsszerep jutott a londoni punkzenekarok turnéinak, melyek hatására rengetegen ragadtak hangszert a később nagy karriert befutó zenészek közül. Emlékezetes volt például az úgynevezett Anarchia-turné 1976 decemberében a Sex Pistos, a Clash, a Damned és a Heartbreakers részvételével, de a legfontosabb egyértelműen ez a manchesteri koncert volt, amely mára az egyik legfontosabb ilyen eseménnyé vált a rock történetében. A Lesser Free Trade Hallban aznap alig negyvenen voltak kíváncsiak a Pistols első manchesteri fellépésére, pedig ha mindenki ott lett volna, aki utólag dicsekszik vele, akkor többezres tömegről lett volna szó.

The Buzzcocks

Ami az igazán érdekes, hogy a jelenlevőknek majdnem a felét név szerint ismerhetjük, hiszen nekik köszönhetően vált később Manchester nem csak a brit, de az egyetemes rockzene egyik kulcsvárosává. Egy brit újságíró, David Nolan idén, a koncert harmincéves évfordulójára könyvet is jelentetett meg az eseményről I Swear I Was There: The Gig That Changed The World (Esküszöm, hogy ott voltam: a koncert, amely megváltoztatta a világot) címmel, és ő így határozta meg a jelentőségét: "Ez egyike volt a popkultúra azon pillanatainak, amelyet meg lehetett konkrétan határozni: ez volt az a perc, ez volt az a nap, ez volt az az év, amikor minden megváltozott."

No de, kik is voltak ott: először is szervezőként Howard Devoto és Pete Shelley az akkor már elvben működő manchesteri zenekarból, a Buzzcocksból, amely ugyan sosem lett sztárzenekar, de bátran kijelenthető, hogy a punkból a Ramones, a Sex Pistols és a Clash kivételével a Buzzcocks volt a legnagyobb hatással az utókorra. Ők mutatták meg, hogy a punk energiája kombinálható a hatvanas évek perfekt dallamaival, és a Buzzcocksot tartják a pop-punk úttörőjének. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy ha nincs Buzzcocks, akkor nincs Pixies, nincs Nirvana, nincs Green Day, hogy csak a legnevesebbeket említsük.

Rajtuk kívül ott volt a közönség soraiban Morrissey, aki évekkel később lett pop-ikon a Smiths élén, és ott volt Ian Curtis, aki ugyan nem egészen négy évvel ezután öngyilkos lett, de ezalatt a rövid idő alatt is a Joy Division énekeseként bekerült a rock legendás alakjai közé. Ott volt aztán két társa, Bernard Sumner és Peter Hook, akik Curtis halála után New Order néven folytatták a zenélést, hogy a rockzene, illetve az elektronikus zene összeházasításával a nyolcvanas évek legfontosabb előadói közé kerüljenek. A New Order lemezeit a Factory kiadó jelentette meg, együtt a Happy Mondays albumaival, és a kiadó feje, Tony Wilson is ott álldogált a nézőtéren.

Ott volt persze Mark E. Smith, a későbbi kultikus jelentőségű, és a mai napig létező manchesteri együttes, a The Fall énekese és egyedüli állandó tagja. Ha a Buzzcocks esetében megemlítettük a hatását, akkor azt sem lehet elhallgatni, hogy a mára intézménnyé váló, mindennel és mindenkivel szembenálló Fall zenészek több nemzedékét inspirálta. Hogy mást ne mondjunk, olyan különböző előadók rótták le tiszteletüket már Mark E. Smith munkássága előtt, mint a Sonic Youth, Henry Rollins, a Franz Ferdinand vagy az LCD Soundsystem. És végül, talán meglepő, de ott volt Mick Hucknall, akit a Simply Redben ismert meg tíz évvel később a világ, és ugyan akkorra már nyoma sem maradt a punknak a zenéjében, de a Pistols hatására kezdett zenélni.

1976. július 4.

A legnagyobb hatású amerikai punklemez a Ramones bemutatkozó albuma volt, amely 1976 áprilisában jelent meg. Kereskedelmileg nem volt túlzottan sikeres, a lemezlisták közelébe sem került, de a jelentősége felbecsülhetetlen. Bár akkoriban Amerikában pár tucatnyian voltak csak kíváncsiak a koncertjeikre, ám az Atlanti-óceán túlpartján már egészen más volt a helyzet. Addigra már kialakult a punk magja, amely - elsőként a legendás rádiós DJ-nek, John Peelnek köszönhetően - már jól ismerte a Ramones zenéjét, és érezték, hogy ők is valami ilyesmire vágynak.

A Ramones tehát már nem volt ismeretlen, és amikor első angliai koncertjét adta a londoni Roundhouse-ban a Flamin' Grooviesszal együtt, az otthonihoz képest nagyszámú közönség volt kíváncsi a zenekarra. Előzenekarként már felléphetett a Stranglers, és a közönség soraiban pedig mindenki ott volt, aki számított, így a Clash és a Damned tagjai is - a két zenekar pár nappal később egyaránt megtartotta bemutatkozó koncertjét. A Ramones adta meg az utolsó lökést a brit punkmozgalomnak, amely szinte pillanatok alatt kitört a belterjes klubéletből, és rövidesen országszerte alakultak a fiatal zenekarok.

Nem sokkal a koncert után indult útjára a Sniffin' Glue című punkfanzin, amelynek hatalmas jelentősége volt a színtér aktivizálásában: ha nem írnak az újságban a kedvenc zenekaraidról, csinálj magadnak egyet! Ez volt a szerkesztő Mark Perry legfőbb üzenete, és a Sniffin' Glue hetek alatt megtöbbszörözte a példányszámát, és az 50 példánnyal induló, kézzel összefűzött, kezdetleges technikával készült újságot rövidesen több ezren vásárolták, a csúcs a 15 ezer volt. 1976 nyarára tehát már nyilvánvalóvá vált, hogy valami nagyon fontos készülődik Londonban, de erről a szélesebb közvéleménynek még fogalma sem volt.

1976. november 26.

Bár az első punk kislemezt egy hónappal korábban a Damned jelentette meg New Rose címmel, az még nem okozott túl nagy feltűnést, ám az Anarchy In The UK már igen. Addigra a Pistolsnak már neve volt Anglia-szerte, köszönhetően főként a koncertjeihez kapcsolódó botrányoknak. 1976 szeptemberében, a 100 Clubban tartott első punkfesztiválon már a "szakma" is kíváncsi volt a zenekarra, és az EMI le is szerződtette a botrányzenekart. A fesztivál már komoly sajtóvisszhangot is kiváltott, de nem az újszerű zenekaroknak köszönhetően, hanem a Sid Vicious által elhajított üveg miatt, amelynek szilánkjai fél szemére megvakítottak egy lányt a közönségből.

Vicious akkor még a Siouxsie and the Banshees dobosa volt, de a következő év februárjában McLaren áthívta a Pistolsba basszusgitárosnak, és a zenekar így Johnny Rotten mellett még egy botrányhőssel gazdagodott, ami újabb publicitást jelentett.

1976 őszén azonban még Glen Matlock volt a Pistols basszusgitárosa, és ő is társszerzője volt az Anarchy In The UK-nak, amely már felkerült a brit Top 40-re. Bár akkor csak a 38. helyig jutott, a szám máig a nagybetűs punkdal, és bár írtak azóta jobbat is a műfaj történetében, jelentőségét semmi nem múlhatja felül. Ma már nehéz elképzelni, de 30 évvel ezelőtt egy ilyen provokatív című dal addig elképzelhetetlen volt a slágerlistán, nem csoda, hogy a brit közvéleményt lórúgásként érte a Pistols jelensége. Hiába próbálták a szakma akkori ünnepelt zenészei kicsinyíteni a punk zenei jelentőségét, akinek volt füle, hallhatta, hogy a Pistols zenei inkompetenciájáról szóló híreszteléseknek semmi alapjuk nincs. Az Anarchy In The UK erőteljes, energikus és hatásos szám, pont úgy lejátszva, ahogyan azt kell, és egyértelműen odarakható a polcra a többi generációs rockhimnusz (My Generation, Satisfaction stb.) mellé.

The Clash

Ezután már gyorsan követték egymást az események: a Pistols decemberben országos botrányt kavar azzal, hogy nyilvánosan káromkodtak egyes tagjai egy tévéműsorban, majd a már említett Anarchia-turné azzal válik hírhedtté, hogy a meghirdetett koncertek többségét a rendezők elhalasztják, félve a punkok rossz hírétől.

Innentől kezdve már végképp nem érdemes dátumokat kiválogatni, hiszen az addig egységes történet szereplői külön utakra tévednek, és a Sex Pistols mellett 1977-ben már megvolt a Clash, a Stranglers, a Damned és a többiek saját története is. Mire aztán '77 őszén megjelenhetett a Pistols első és egyben utolsó stúdióalbuma, addigra már sokak szerint a punk a saját paródiájává vált, és igazi jelentősége már abban állt, hogy egy teljes új generációt szabadított rá a rockzenére, hogy aztán azok a punkból kinőve a legkülönbözőbb műfajokban alkossanak maradandót. De ez már megint egy másik történet.

Inkei Bence