Forintos Percek-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
A nagy sikerű gazdasági rádióműsor válogatáslemeze már a második részénél tart. Persze nem arra kell gondolni, hogy a CD összeállítói a tőzsdeindexek és valutaárfolyamok világából mentettek át érdekességeket a hanghordozóra: a korongon a műsorban elhangzott salsa, samba, ska, reggae és swing dalok közül hallható néhány. Játékunkban azonban szigorúak voltunk, ezért pontos gazdasági adatokra kérdeztünk rá. A helyes megfejtést beküldők közül öt szerencsés olvasónk egy nagyszerű dél-amerikai ritmusokkal tarkított válogatáslemezzel lett gazdagabb.
Vágólapra másolva!

Első kérdésünk így hangzott: Mi volt a BUX-index legmagasabb értéke? A helyes megoldás 11 029 volt. Második kérdésünkben Brazília hivatalos fizetőeszközére voltunk kíváncsiak, illetve annak forintban számított értékére. A megfejtés a reál, egy reál pedig hozzávetőleg hetven forintot ér.

A következő játékosok nyertek egy-egy példányt a Forintos Percek zenei portfoliójának második részéből:

Jánszky István
Aradi Judit
dr. Németh Attila
Barta Gábor
Elekes Magdolna

A nyerteseket levélben értesítjük, hogyan vehetik át a nyereményüket.

A válogatáslemez hallgatásához pedig jó szórakozást kívánunk!