A tetovált lány kalandjai Grönlandon folytatódnának

Vágólapra másolva!
Lisbeth Salander Grönlandra menne A tetovált lány-sorozat negyedik részében, hogyha a 2004-ben elhunyt svéd író, Stieg Larsson családja és egykori élettársa nem marakodnának a jogokon - legalábbis ez derült ki egy újabb interjúból. A szerző barátja az Expressen nevű svéd napilapnak elárulta, ő úgy tudja, a negyedik részben Camilla, a punk hackerlány Lisbeth Salander féltestvére, aki eddig csak a második kötetben bukkant fel rövid időre, most fontos szerepet játszik. A barát azt is elmondta, Larsson Grönlandra akarta küldeni Lisbeth Salandert - bár azt elismeri, nem tudja, melyik részben, a negyedikben vagy az ötödikben. A most infókat szivárogtató barát és az író a Millenium mintájáként szolgáló Expo nevű antirasszista lapnál dolgoztak együtt. Még nyáron egy másik barát pedig arról beszélt, egy e-mailben mesélt neki az író a terveiről, amely szerint Lisbeth Salander egy észak-kanadai elzárt szigetre (Banks Island) került volna a negyedik részben. Az író állítólag hosszan írt a szigetről, ahol kutatásai szerint 134 ember, 48 ezer pézsmatulok és 1500 jegesmedve él, és az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy repülőgép, ami hetente kétszer közlekedik. Hogy Grönlandra vagy Kanadába vetődik-e el a morcos Salander, azt egyhamar nem fogjuk megtudni. Az író élettársa nemrégen megjelent könyvében azt írta, az ő laptopján van a következő regény 200 oldalas kézirata, amit ő szeretne befejezni, már munkacímet is adott neki: God's Revenge (Isten bosszúja). De amíg Larsson családja birtokolja a jogokat, addig az újabb könyv biztos nem fog megjelenni - fogadkozott az élettárs.Korábban: Stieg Larsson a sikerével viccelődött halála előtt Stieg Larsson élettársa akarja folytatni A tetovált lány-sorozatot
Vágólapra másolva!