Itt vannak a pontos számok: pofátlanul sok pénzt kapnak ezek a szervezetek, amelyek Magyarország ellen dolgoznak

Soros György Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia SZEMÉLY üzletember
Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)
Vágólapra másolva!
Több amerikai baloldalhoz köthető civil szervezet is tevékenykedik Brüsszelben, amelyek között több magyar is van. A lobbiszervezetként nyilvántartott, magyar civilszervezetek nagyon sok pénzt kapnak külföldi támogatóiktól, és így szereznek komoly befolyást illetve így akarják befolyásolni a magyar belpolitikát. Nem meglepő módon a hazai Soros Györgyhöz köthető hálózat legfontosabb szereplői mind képviseltetik magukat az Európai Unióban, és sokszor adófizetői pénzből fizetik működésüket, az uniós biztosokkal folytatott találkozóikból pedig az is kiderül, hogy a magyar kormány helyzetének rontásával voltak elfoglalva. 
Vágólapra másolva!

A lobbiszervezetek nyilvántartásában szerepel az Ökotárs Alapítvány, amely LMP-közeli, környezetvédő, jogvédő szervezetként került a köztudatba néhány éve. Olyan politikusok kezdték itt a pályájukat, mint például a Karácsony Gergely bizalmasának számító, Temesvári Szilvia egykori LMP-s, mára Párbeszédes politikus - derül ki a Tűzfalcsoport cikkéből.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Fotó: Polyák Attila - Origo

A szervezet a kezdetektől a Soros-féle Open Society Foundations zsoldjában áll, és ezt az Európai Uniós regisztrációjukban is bevallották.

Az évi 2 millió eurós, azaz mai árfolyamon számítva 765 millió forintos összbevételéből 155 ezer dollárt közvetlenül az Open Society fizetett, de az osztrák Környezetvédelmi Minisztérium is pénzeli a magyar alapítványt, valamint az amerikai Külügyminisztérium alapítványa, az United States Agency for International Development (USAID) is beszállt a papíron környezetvédelmi szervezet finanszírozásába. Ezen felül

az NGO legnagyobb támogatója több mint 1 millió euróval az Európai Unió.

Forrás: Tűzfalcsoport

A Lakmusz társa is Brüsszelben lobbizik

A Tűzfalcsoport szerint ha tovább vizsgáljuk a magyar szervezeteket az EU lobbilistáján, megtaláljuk a Mérték Médiaelemző Műhely Kft-t is. A cég neve onnan lehet ismerős, hogy részesei az Európai Unió által támogatott HDMO (Hungarian Digital Media Observatory) projektnek, amelynek a Lakmusz, illetve az Open Society által szintén támogatott Political Capital is tagja. Hogy mennyire volt sikeres a magyar tényellenőrző projekt, az nehéz kérdés – teszik hozzá.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Mindenesetre lobbistaként szerepelnek az EU nyilvántartásában, így nekik is be kellett vallaniuk a bevételi forrásaikat. Ebből pedig az derült ki, hogy a korábbi cikkükben említett, National Endowment for Democracy nevű, amerikai külügyhöz – a rossznyelvek szerint az amerikai titkosszolgálathoz – köthető szervezet, az EU Horizon programja és a Soros-család féle Open Society Foundations együtt adják össze a Mérték Médiaelemző finanszírozását.

Forrás: Tűzfalcsoport

Évi 650 millió forintból gazdálkodik a Helsinki Bizottság

Jelen van Brüsszelben a Magyar Helsinki Bizottság is, amelyről már korábbi cikkükben is megírták, hogy magát jogvédőnek tartja, és a jogállamisági kérdéseket, a menekültek ügyét tűzte zászlajára.

Ez a szervezet évi 1,7 millió euróból, 650 millió forintból gazdálkodik. Ebből 243 ezer eurót az Open Society Foundations, 300 ezret a szintén Soros-szövetséges OAK Foundation, 300 ezret pedig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága adott Pardavi Márta szervezetének.

Forrás: Tűzfalcsoport

Ami még érdekes, hogy a Helsinki Bizottság bevallottan három uniós biztossal is folytatott – hivatalos – találkozókat az elmúlt években. Mindegyik találkozó témája arról árulkodik, hogy belpolitikai ügyeket érintettek, és jó eséllyel nem maguknak lobbizni, sokkal inkább panaszkodni mentek az uniós biztosoknak.

Jelen van az Európai Unióban a Társaság a Szabadságjogokért nevű magyar jogvédő szervezet is. A hasonló témákkal foglalatoskodó NGO magát úgy mutatja be, hogy

Forrás: Tűzfalcsoport

Egész szép summából, évi 1,2 millió euróból, azaz 459 millió forintból gazdálkodik a TASZ, amelyből az Open Society Foundations is 150 ezer eurót fizet.

Forrás: Tűzfalcsoport

K-Monitor is Brüsszelben

Képviselettel rendelkezik Brüsszelben a K-Monitor nevű oknyomozó gyűjtőoldal is, amely úgy ír magáról, mint „a K-Monitor non-profit szervezetként támogatja az intézményeket, újságírókat és magánszemélyeket a korrupció elleni küzdelemben."

Forrás: Tűzfalcsoport

A K-Monitor ezt olyan találkozókon keresztül gyakorolta ezt az elmúlt években, Valdis Dombrovskis biztos kabinettagján keresztül. A K-Monitor oldal 260 ezer euróból, majdnem 100 millió forintból gazdálkodott csak a 2021-es évben, amelyből 43 ezret a Soros alapítvány, 57 ezret pedig a fentebb már említett, és az ellenzéket bőszen támogató NED finanszírozott.

De a magyar szereplők közül még olyanok szerepelnek a listán, mint például a Klubrádió, vagy épp a Bige László-féle Nitrogénművek Zrt.

Forrás: Tűzfalcsoport

A fenti szervezetek találkozóiból is jól látszik, hogy szó sincs arról, hogy saját maguk számára pénzt, vagy lehetőséget mentek volna lobbizni. Miért is tennék, hiszen látható, hogy minden bőven a rendelkezésükre áll. A céljuk sokkal inkább politikai lehetett: gyengíteni a magyar kormányt. Méghozzá külföldi pénzből. Ami felvet aggályokat a szuverenitással kapcsolatbanírja a Tűzfalcsoport.