Babakocsival lopott két férfi Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Két férfi rézperselyeket lopott el egy kecskeméti telephelyről. A rézperselyeket kerekes kukába és babakocsiba pakolták, úgy tolták el.
Vágólapra másolva!

A két kecskeméti férfi július 26-án, éjjel bemászott egy kecskeméti telephelyre, befeszítettek egy ablakot és így bejutottak a raktárba. Zsákokban összekészítettek 5.500 darab rézperselyt, amik értéke 1,7 millió forint.

A zsákokat egy gurítható kukába tették, és a magukkal vitt babakocsiba.

Úton voltak hazafelé, amikor a rendőrök elfogták őket. A lopással okozott kár nagy része megtérült.

Forrás: Ügyészség.hu

A fiatalabb férfi július elején egyedül is lopott. Lefeszítette egy trafóház ablakáról a fém rácsot, majd bemászott, hogy fém kábeleket lopott. A lopás közben azonban megrázta az áram, ezért elmenekült.

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat a férfiak ellen és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.