Kétéves kislánya szeme láttára gyilkolta meg anyját a rózsadombi fiatal nő

gyilkosság, II. kerület, Bimbó úton elkövetett emberölés, Bimbó út, Bimbó úti gyilkosság,
Vágólapra másolva!
Vasárnap, későn este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a II. kerületi Bimbó úton egy lakásban holtan találtak rá egy 75 éves asszonyra. A telefonáló az idős asszony fia volt. Most az is kiderült, hogy a gyilkossággal az asszony nevelt lányát gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol nyitva találták az ajtót. Azonnal egyértelmű volt, hogy az asszonyt megölték mondta el egy néhány perce végetért sajtótájékoztatón a budapesti rendőrség szóvivője, Csécsi Soma.

Nem sokkal később azonosították egy nőt, aki gyilkossággal gyanúsítanak.

Korábban arról lehetett hallani, hogy az idős asszonyt a lánya ölhette meg. Ma kiderült, hogy egészen pontosan az idős asszony nevelt lánya lehet a gyilkos.

Csécsi Soma a BRFK szóvivője Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ő a a kihallgatásán, és a helyszínen is részletes beismerő vallomást tett. Kiderült,

többféle eszközt is használt az asszony – gyakorlatilag - kivégzéséhez.

A gyilkosság után megpróbálta bezárni az ajtót, de nem sikerült neki, ezért találták azt a rendőrök nyitva. A nő azonban meg volt győződve róla, hogy bezárta, a kulcsot pedig a Mechwart lépcsőnél rejtette el.

A helyzet tragikusságát fokozta, hogy a nő kétéves kisfia ezalatt a másik szobában volt, és mindent hallott.

A nő már korábban is többször rátámadt mostohaanyjára, és egyéb bűncselekmények, többek között zaklatás és testi sértés miatt is eljárás indult ellene.

A ház, ahol a gyilkosság történt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy vita hevében korábban hasba rúgta az egyik szomszédját,

állandó munkája nem volt, mostohaanyjától folyamatosan pénzt kért, állandó volt a konfliktusuk köztük.

Frissítés:

- mondta el az origónak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Ezen felül a gyilkossággal gyanúsított nő egzisztenciális helyzete rendezetlen, így a tárgyalásokon való jelenléte nem biztosított. Ráaádsul más etőeljárás is folyik ellene, és a bizonyítás veszélye is fennáll.

Az Origó információi szerint a nő a gyilkosság után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni. Ezt az értesülésünket erősíti, az, amit a rendőrök is elmondtak, hogy a nő az ajtó becsukásával bajlódott.

maga a gyilkosság Budapest II. kerületének egy csendes, nyugodt utcájában történt, a Rózsadombon, ami a főváros egyik legdrágább környéke.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogy több helyi fogalmazott, a Bimbó úton az élet szinte eseménytelen nyugodt. És valóban minden ház rendezetlen, és szép. A kertek többsége tele van virágokkal.

Épp ezért senki nem számított rá, hogy bármiféle tragédia is történhet ezen a kellemes környéken.

Ma reggel, és minden teljesen békés volt, semmi nem utalt rá, hogy nemrég gyilkosság miatt rendőrök egész serege járt a helyszínen.

„Onnan vettem észre, hogy valami történt, hogy helyszínelő rendőrök érkeztek a szomszéd társasház elé, és kihallgatták a lakókat.

- mondta el a férfi.

Egy házban lakó idős nő elmondta, szó szerint sokkolta az eset. Szinte minden nap látta az idős asszonyt, kedves, jól szituált nőként él az emlékezetében. Ahogy fogalmaz, sosem gondolt volna arra, hogy bárkivel is konfliktusa lenne, azt pedig különösen nem, hogy a lánya fogja megölni:

„A hírekből tudtam meg, hogy 75 éves volt.

A gyilkosság után láttam, ahogy a rendőröknek elmondja, hogy pontosan mi történt a gyilkosság estéjén. Egy piros kabátban volt. Sosem hallottam, hogy haragban lenne az anyjával. Jogászként azonban annyit mondhatok, hogy egy anyagyilkos sosem lehet visszaeső"

- mondta a szomszédasszony.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Rendes, becsületes házaspár volt, a férje orvos. Egy felnőtt fiuk és egy lányuk volt, akiket tisztességesen neveltek, gondoskodtak róla, hogy mindenük meglegyen. Már csak ezért sem értem, hogyan fordulhatott ez elő"

- mondta egy másik szomszédasszony.