A három török férfi közül ketten apa-fia kapcsolatban állnak, míg a harmadik korábban az apa cégében dolgozott kamionsofőrként.
Az apa 2021 februárjáig együtt élt az egyik nővel, aki a vállalkozásukban dolgozott. A nő 2021. márciusában szakított élettársával, és egy másik török férfival került kacsolatba, akihez 2021 augusztusában feleségül is ment.
Az új férjnek nem tetszett, hogy felesége továbbra is volt élettársa cégében dolgozik, amin gyakran összevesztek.
A nő ezt elmondta volt élettársának, aki elhatározta, hogy eltávolítja a férfit a nő mellől.
Ehhez kieszelt egy tervet, mely szerint fia és volt alkalmazottja segítségével, akár akarata ellenéreTörökországba viszi volt élettársa párját, és nem engedi visszatérni Magyarországra.
2021. december 17-én a három férfi felkeresték lakásán az érdi férfit.
Maszkot és gumikesztyűt viselve rátörték az ajtót áldozatukra, és földre teperték a férfit. Az apa egy fegyverszerű tárgy csövét áldozata szájába rakta,
de volt alkalmazottja a biztonság kedvéért inkább elvette tőle. Az apa ekkor
paprikasprayt fújt az áldozat arcába. Ezután a férfi kezeit összekötözték és ütötték-verték, és több órán keresztül megalázták.
Többek között lehúzták az alsóruháját, kutyája helyére ültették, folyamatosan szidták, és női ruhát kényszerítettek rá.
Emellett az apa utasítására a fiú és az alkalmazott átkutatta a házat, ahonnan
százezer forintot, két mobiltelefont egy karórát és egy aranyláncot zsákmányoltak.
Ezután beültették a férfit az autójukba, és az apa budapesti lakásához hajtottak vele, ahonnan
tovább akarták szállítani kamionnal Törökországba, amit közöltek is vele.
A belvárosi forgalom miatt útközben le kellett lassítaniuk az autóval. Ekkor a férfi észrevett egy közelükben lévő rendőrautót, és
kiugrott fogvatartói autójából majd segítséget kért, miközben támadói elhajtottak.
Az érdi ügyészség fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése, és kifosztás miatt emelt vádat.