Vágólapra másolva!
Közel 14 órás ülés sem volt elég Agócs Jánosnak, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökének, hogy a testület hétfői ülésén szavazásra tegye fel a kérdést a roma nemzetiségi listáról. Ezzel megakadályozta a romák parlamenti képviseletét a következő ciklusban, hiszen a listaállítás határideje lejárt. Ahogy fénykép is bizonyítja, Agócs lepaktált Márki-Zay Péterrel, a baloldalnak semmi sem drága, ha a saját hatalmuk biztosításáról van szó.
Vágólapra másolva!

Magyarország kiemelten segíti a velünk élő nemzetiségeket, 2014 óta ezért a listát állító nemzetiségek szószólót küldhetnek a Parlamentbe akkor is, ha nem kaptak elég szavazatot, hogy önálló mandátumhoz jussanak. A szószóló képviseli az adott nemzetiséget az országgyűlésben, bár nem szavazhat, de felszólalhat, kérdést tehet fel.

Eddig mindig volt szószólójuk, most nem lesz

Eddig még soha nem fordult elő, hogy egy nemzetiség még a listaállításig se jusson el; most a legnagyobb magyarországi nemzetiség, a cigányság maradhat parlamenti képviselet nélkül Agócs János ORÖ-elnök és a baloldal hatalmi játszmája miatt.

Agócs egyértelműen a baloldal embere, január elején több roma politikussal együtt Márky-Zay Péterrel pózolt. A baloldali miniszterelnök-jelölt a "közös harcunkhoz megfelelő képviselet is szükséges roma testvéreimmel" szöveggel osztotta meg a fotót közösségi oldalán.

Ha nem lehet ő, ne legyen senki

Agócs, mivel nem tudta biztosítani a saját jelöltségét a baloldalnak, inkább meggátolta, hogy legyen a romáknak parlamenti képviselete. A botrányos ülésen ezt úgy biztosította, hogy elnökként órákig nem írta ki a szavazást, kilencszer rendelt el szünetet,

éjfélkor pedig lejárt a törvényes határidő.

Agócs elnökségét botrányok kísérik, a Belügyminisztérium 527 millió forint jogosulatlanul felhasznált állami támogatást követel vissza az ORÖ-től. De nem csak a gazdálkodással volt probléma,

Agócsot november elején ugyan megválasztották listavezetőnek, de az Alkotmánybíróság helyt adva a Lungo Drom beadványának, a döntést megsemmisítette. Ezért kellett volna újra dönteni a listavezető személyéről.

A pozícióra komoly esélye lett volna Farkas Félixnek, a Lungo Drom jelöltjének. A baloldal Agócs segítségével inkább meggátolta a listaállítást, minthogy ne az ő emberük legyen a befutó, ezzel a legnagyobb magyarországi nemzetiség maradhat önálló parlamenti képviselet nélkül.