Különleges ásványokat próbált átcsempészni egy albán férfi Röszkénél

Vágólapra másolva!
A pénzügyőrök Röszkén ellenőrizték azt az autót, aminek albán utasa nem jelentett be vámköteles árut, az átvizsgálás során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai ritka csempészárura bukkantak.
Vágólapra másolva!

Az ellenőrzésen két műanyag rekeszben és egy kartondobozban összesen 26 ásványt (pirit, kalcit, szfalerit, dolomit, pirrohotin, kvarc, kalkopirit, rodokrozit) találtak.

A férfi azt mondta, hogy azokat ajándékba kapta, de eredetükről és értékükről semmilyen dokumentációval nem rendelkezett.

A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat szerint a kőzetek valószínűsíthető helye Koszovó, értékük pedig kétezer euró (kb 730 ezer forint).

A NAV a lefoglalt ásványokat a hivatalos eljárást követően a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének adta át.