Szabadulhat Szegedről Magda Marinko

Magda Marinko.
Magda Marinko a bírósági tárgyalásain sem tűnt megbánónak, és ez azóta sem változott. A börtönben sokat sportol, jelenleg Szegeden raboskodik.
Vágólapra másolva!
Szabadulhat a szegedi börtönből a kegyetlen szerb származású sorozatgyilkos, Magda Marinko. A bíróság két éve kizárta ennek lehetőségét, de most hivatalból újra elő kell venniük a férfi ügyét.
Vágólapra másolva!

Huszonhét év után szabadulhat a szegedi börtönből Magda Marinko - írja a Blikk. A szerb származású sorozatgyilkost négy gyilkosság miatt ítélték életfogytiglani börtönre 1995-ben. Ahogy a cikkben emlékeztetnek, akkor még nem létezett valódi életfogytiglan, így

25 év után kétévente felülvizsgálják, hogy szabadulhat-e.

Magda Marinko a bírósági tárgyalásain sem tűnt megbánónak Forrás: MTI

2019-ben a bíróság kizárta ennek lehetőségét, azonban idén februárban megint elő kell venniük Magda Marinko ügyét.

Szerbiában is börtön vár rá

Mint írják, a feltételes szabadlábra bocsátásnak nagyon szigorú feltételei vannak, a bíró több forrásból származó jelentés alapján hoz döntést, számít például a nevelőtisztek és a börtönpszichológus véleménye is. A Blikknek a férfi kirendelt védője azt mondta, hogy Magda Marinko az ideje nagy részét sportolással tölti, és az őröknek is megadja a kellő tiszteletet.

Azonban ha feltételesen szabadlábra bocsátják, a szerb sorozatgyilkos akkor sem lesz egy percet sem szabadlábon, hiszen Szerbiában is negyvenévnyi börtönre ítélték a gyilkosságok miatt. Így

Szegedről egyből átszállítanák egy szerb büntetés-végrehajtási intézetbe.

Magda Marinko 1993-ban Kecskeméten megölt egy vállalkozót, annak feleségét és üzlettársát, a három embernek 800 000 forintért kellett meghalnia. Még ebben az évben Orosházán csapott le a férfi: Farkas Helga nagynénjét, M. Editet fojtotta meg egy nyakkendővel.

A bíróság ezért a négy gyilkosságért ítélte el, de vélhetően társaival ő ölte meg a szegedi cukrászt, Z. Nagy Bálintot, feleségét és két kisgyerekét is, ezt a bűncselekményt azonban soha nem tudták rábizonyítani.