Nem küzdött azért Magda Marinko, hogy kiszabaduljon a szegedi Csillagból

Magda Marinko.
Magda Marinko a bírósági tárgyalásain sem tűnt megbánónak, és ez azóta sem változott. A börtönben sokat sportol, jelenleg Szegeden raboskodik.
Vágólapra másolva!
A kegyetlen sorozatgyilkos Magda Marinkót 1996-ban ítélte jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre a bíróság, de mivel akkor még nem volt tényleges életfogytiglani büntetés, így 25 év után felül kellett vizsgálni, hogy szabadon engedhető-e. Ez az ő esetében is megtörtént, úgy tűnik, hogy már teljesen lemondott a szabad életről, hiszen a meghallgatásra sem ment el, inkább a zárkájában maradt – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Tegnap a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája nem engedélyezte, hogy szabadon engedjék a rettegett a sorozatgyilkost, Magda Marinkót, aki Magyarországon és a Vajdaságban is gyilkolt. Nem ment el a meghallgatására és nem szólalt fel amellett, hogy engedjék ki a rácsok mögül. A Bors információi szerint

inkább a zárkájában maradt.

A védője igyekezett minél több érvet felhozni mellette a meghallgatáson.

– magyarázta a lapnak dr. Szilasi-Szalma Oszkár, Magda Marinko védője.

Magda Marinko a bírósági tárgyalásain sem tűnt megbánónak, és ez azóta sem változott. Forrás: MTI

tette hozzá az ügyvéd.

A lap úgy tudja, hogy a büntetés-végrehajtás sem javasolta a sorozatgyilkos kiengedését, aki egyébként, feltehetően, nem maradna Magyarországon, mert Szerbiában is elítélték emberölésért. Vagyis azonnal átvinnék egy szerb börtönbe, ahol megkezdheti 40 éves börtönbüntetését. A vajdasági gyilkosságokért először halálra ítélték, de mivel eltörölték déli szomszédunknál a halál büntetést, módosították az ő büntetését is.

Legközelebb 1 év múlva vizsgálják meg újra, hogy elhagyhatja-e a legbrutálisabb bűnözőket őrző Csillagbörtönt Szegeden.

A bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért és egy Kecskeméten elkövetett hármas gyilkosságért ítélte életfogytig tartó fegyházra. Ezek mellett megvádolták azzal, hogy Szegeden meggyilkolta a négyfős Z. Nagy családot, amit nem sikerült rábizonyítani.

Magda Marinko végig tagadta ezt édesanyjának azon ígéretére hivatkozva, miszerint gyereket soha sem ölne.

Állítólag ezt börtönben is mindenkinek mondogatja.