Vona Gábor keresztfia Gyurcsány miatt támadja a Jobbik elnökét

Vágólapra másolva!
Szotyori-Lázár Zoltán keményen üzent Jakab Péternek, amiért beolvasztotta a Jobbikot a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali blokkba. A párt szolnoki elnöke, Vona Gábor volt pártelnök keresztfia úgy látja, ez több szempontból sem szerencsés.
Vágólapra másolva!

Érdekes bejegyzést tett közzé a napokban Szotyori-Lázár Zoltán: rövid írásában kifogásolta, hogy mára a magyar politika az "Orbán vagy Gyurcsány" kérdésre egyszerűsödött le. A szolnoki elnök szerint ebben történelmi felelőssége van Vona Gábornak, aki - megfogalmazása szerint - ahelyett, hogy pár évig "pihenő üzemmódban" végezte volna a dolgát, inkább visszavonult a pártpolitikától.

Belharc az osztozkodás előtt

Posztjában

a sorok között bírálta Jakab Péter politikáját, és megkérdőjelezte politikai képességeit.

Mint ismert, a jelenlegi pártelnöknek köszönhető, hogy a Jobbik mára teljesen beolvadt a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali szövetségbe. Jakab Péter többször, több fórumon elmondta, hogy félre kell tenni a múltbeli sérelmeket, a politikai nézetkülönbségeket, és fegyelmezetten oda kell állni a baloldali pártok mellé. Szintén nem kecsegtető a borsodi politikusra nézve, hogy Szotyori-Lázár nem őt, hanem Vona Gábort tartja alkalmasnak a baloldali politikai csoportok egyesítésére. Ez utóbbi egyben azt is jelenti, hogy szerinte Jakab helyett a volt elnöknek kellene a Jobbikot vezetnie.

Kifejezetten érdekes a poszt időzítése: a baloldalon jelenleg is tart a vita, miszerint egy vagy két listával vágjanak neki a választásnak 2022-ben. A szolnoki elnök soraiból nagyon úgy tűnik, hogy ez a kérdés eldőlt a Jobbik vezetésében. Szotyori-Lázár ugyanis következetesen Orbán-Gyurcsány párharcról ír bejegyzésében, amiből az következik, hogy Jakabék a Gyurcsány által erőltetett nagy közös lista mellett döntöttek. "Én meg helyi Jobbik elnökként gondolkodhatom, melyik ujjamba harapjak" - írja a szolnoki politikus, aki inkább a több listás indulást preferálja.

Szotyori-Lázár véleménye nemcsak azért mérvadó a szervezetben, mert Vona Gábor keresztfia, hanem azért is, mert kifejezetten jó kapcsolatot ápol a párt felső köreivel. Közismert, hogy baráti viszonyban áll Gyöngyösi Márton uniós képviselővel, elnökhelyettessel, és a politikus feleségével. "Lassan évtizedes személyes barátság fűz Gyöngyösi Mártonhoz, feleségével, Ágival pedig 34 éve ismerjük egymást" - írta augusztusi bejegyzésében.

"Mi a k***a anyádért nézed meg te f*sz?"

Szotyori-Lázár nemcsak a Jobbikban számít befolyásos politikusnak, a helyi politikai körökben a szolnoki baloldal vezetőjének tartják. Nagy szerepe volt ugyanis abban, hogy konfliktusai ellenére a helyi baloldal összeállt az önkormányzati választás előtt.

Ugyanakkor sokan indulatos embernek tartják, amit jól mutat az a kiszivárgott telefonbeszélgetés, amit Lukácsi Katalinnal folytatott tavaly október előtt.

Ez látszik egyik friss posztjából is, amelyben a következőket írta: "Hogy én mennyire gyűlölöm az embereket... Ja és baszódjon meg az összes olyan hülye pöcs ismerősöm, akitől kérdezek valamit a messengeren, megnézi, de nem válaszol. Hát mi a k***a anyádért nézed meg te f*sz, ha utána nem válaszolsz? He?"

Forrás: Facebook